Jönnek az első részeredmények az országos tesztelésről: a Dunaszerdahelyi járásban 10% felett lehet a pozitív tesztek aránya

Jönnek az első részeredmények az országos tesztelésről: a Dunaszerdahelyi járásban 10% felett lehet a pozitív tesztek aránya

Folyamatosan érkeznek az ezúttal „screening”-re keresztelt országos tesztelés részeredményei. A hétfőtől jövő hét keddig tartó akció során a kormány tervei szerint az ország szinte minden állampolgárát letesztelnék, s bár még korai kongatni a vészharangokat, az előzetes eredmények alapján nem állunk jól. 

A legtöbb járás még nagyon az elején jár a tesztelésnek. Várható is volt, hogy hétvégén fokozódik majd az érdeklődés, egyelőre az őszi fordulóhoz hasonló, kígyózó sorok sehol nem alakultak ki az országban. A legtöbb járás jelenleg, lakosságszámától függetlenül nagyjából néhány ezer ember tesztelésén van túl. Azt is fontos kihangsúlyozni, egyelőre nem tudni, az adott járáson kívüli bejelentett lakcímmel rendelkező egyének statisztikái melyik járáshoz lesznek beírva. Oda, ahol teszteltette magát vagy oda, ahol a bejelentett lakhelye van? Erről ősszel is sokáig vitatkoztak a döntéshozók. 

Nézzük a jelentősebb magyar lakossággal rendelkező járások mutatóit. A járványügyi adatok az eégszségügyi minisztérium, a lakosságadatok a Statisztikai Hivatal honlapjáról valók.

Szenci járás: 2076 teszt, 39 pozitív eredmény, 1,9%-os arány, összlakosság 91 ezer

Pozsony összesen: 68427, 1220, 1,8%, 430 ezer

Vágsellye: 1923, 77, 4,0%, 51 ezer

Galánta: 9430, 403, 4,3%, 94 ezer

Dunaszerdahely: 4409, 457, 10,4%, 122 ezer

Hírdetés

Komárom: 6725, 503, 7,5%, 101 ezer

Érsekújvár: 8494, 268, 3,2%, 138 ezer

Léva: 13486, 907, 6,7%, 110 ezer

Nagykürtös: 2885, 28, 1%, 43 ezer

Rimaszombat: 2933, 63, 2,1%, 84 ezer

Losonc: 6981, 98, 1,4%, 73 ezer

Rozsnyó: 8435, 172, 2%, 62 ezer

Kassa és környékéről egyelőre alig van adat, mindössze tizenkét darab tesztről érkezett be információ

Tőketerebes: 6809, 170, 2,5%, 105 ezer


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »