Jónak lenni jó, segítsünk Nagydobrony községnek

Jónak lenni jó, segítsünk Nagydobrony községnek

Nagydobrony a magyar-ukrán határtól 20 kilométerre található, jelenleg Kárpátalja legnagyobb magyarlakta települése. Az itt élők őrzik népszokásaikat, és ugyan a mindennapokban már nem használják a népviseletüket az asszonyok ma is varrnak és hímeznek.

A településen gyűjtött népdalt egykor Bartók Béla és Kodály Zoltán, híres énekkaruk pedig viszi is a hírét a helyi daloknak, sok helyütt ismertek a nagydobronyi népballadák is.

„Amikor kitört az orosz-ukrán háború az elsők között próbáltunk meg segíteni Ukrajnának, pontosabban a nagydobronyi térségnek, mivel tudjuk, hogy folyamatosan szükség van segítségre ezért, most egy

Hírdetés

– tájékoztatott Pikáli Róbert, aki szeptember 30-án tiszteletbeli polgári címet kapott Nagydobronyban.

Az akkor készült interjúban elmondta: „Évekkel ezelőtt a Magyarok Kenyere programnak köszönhetően kerültem közelebbi kapcsolatba Nagydobrony településsel. 2022. február 24-én, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, rögtön azon gondolkodtam, hogyan segíthetnénk, felvettem a kapcsolatot e-mailen a nagydobronyi polgármesterrel, Nagy Ferenccel. A háború első hetén már küldtünk is szállítmányt, tartós élelmiszert, higiéniai szereket vittünk, gyógyszereket, de vittünk babakocsikat is, matracokat, ruhákat, a város által jóváhagyott 7000 eurós csomagból villanyáram-fejlesztésre használatos aggregátort is vettünk, mindig az igényeket vettük figyelembe.”

A jótékonysági esten jelen lesz Nagy Ferenc, Nagydobrony község polgármestere is, a fellépők pedig a Szadai Czibere Táncegyüttes Magyarországról, a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont diákjai, Tóth Laca, Nagy Boglárka és barátaik.

(Neszméri Csilla/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »