Jónak lenni jó! – a magyarok ismét összefogtak egy határon túli szervezetért

Jónak lenni jó! – a magyarok ismét összefogtak egy határon túli szervezetért

Több mint 434 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a műsor zárásakor elmondta:

a Kárpátalján élők drámai helyzete miatt kézenfekvő volt, hogy kedvezményezettként a KEGYES Alapítványt válasszák, amely a Kárpátalján élő árvákat és otthonukat vesztett gyerekeket támogatja.

Úgy éreztük, hogy erre a szomorú helyzetre fel kell hívni az ország, „sőt a világ figyelmét is” – fogalmazott a vezérigazgató.

Papp Dániel hozzátette:

Hírdetés

az eredmény is azt mutatja, hogy a magyarok ismét összefogtak egy határon túli szervezetért.

Sipos József, a KEGYES Alapítvány elnöke a műsorban felidézte: megható volt számára, amikor megtudta, hogy alapítványuk lesz a közmédia idei kampányának kedvezményezettje. „Nincsenek szavak arra a magas összegre, ami összegyűlt és arra az összefogásra, amely megvalósult” – hangoztatta.

Sipos József elmondta, hogy a koronavírus-járvány alatt alakult az alapítvány, de a háború miatt még nagyobb szükség lett a munkájukra. Sokan elhagyták Kárpátalját, de ők nem adták fel és kitartottak. Mint mondta, nagyon hálás a lehetőségért, amellyel ezt az ügyet tovább tudják vinni és meg tudják valósítani az álmukat.

A műsorban elhangzott, hogy a 1358-as szám hívásával vagy SMS küldésével továbbra is lehet támogatni a KEGYES Alapítványt.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »