Jön! Több mint harminc, tetemes köztartozást felhalmozó céget „borítottak el” egy technikai sportegyesület emberei

Jön! Több mint harminc, tetemes köztartozást felhalmozó céget „borítottak el” egy technikai sportegyesület emberei

Jön! Több mint harminc, tetemes köztartozást felhalmozó céget „borítottak el” egy technikai sportegyesület emberei

Egy jól behatárolható időszakon belül több mint 30 gazdasági társaságot „borítottak el” el a tulajdonosaik. A cégek három személyhez köthetőek, akik kevéssel azt megelőzően távoztak a kifosztott társaságoktól, hogy azokkal szemben felszámolási eljárást vagy kényszertörlést rendeltek volna el. A három üzletemberben közös, hogy jó ideje az egyik technikai sportban jeleskedő egyesület környékén tevékenykednek, egyikük egy állami társaság vezérigazgatója, a másik pedig elsőrendű vádlottja egy – költségvetési csalás miatt indult – büntetőpernek.

Több mint 30 gazdasági társaság ellen indult felszámolási eljárás vagy rendelték el kényszertörlését egy jól behatárolható időszakban. Az ügy furcsasága, hogy a cégek három személyhez voltak köthetőek, akik kevéssel az előtt hagyták el a kifosztott társaságokat, hogy az adóhivatal felfigyelt azokra. A vállalkozások ugyanis tetemes, összesen több százmilliós adótartozást hagytak maguk után.

A három egykori ügyvezető és/vagy tulajdonos hosszú évek óta az egyik technikai sportban jeleskedő, nemzetközi hírű egyesület környékén tevékenykedik. Közülük az egyik egy állami társaság vezérigazgatója, míg a másik elsőrendű vádlott egy büntetőperben, amely költségvetési csalás bűntett vádjával zajlik.

A Privatkopo.hu hamarosan tényfeltáró cikkben számol be a gyanús ügyről.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »