Jókora fennforgást okoz az elektronikus beléptető kapuk szoftverhibája a brit repülőtereken

Hatalmas sorok alakultak ki szombat délutánra a brit repülőtereken, miután egy központi szoftverhiba miatt működésképtelenné váltak az elektronikus beléptető kapuk.

A probléma az öt londoni nemzetközi repülőtér – Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton, City -, valamint az összes többi olyan brit légikikötő beutazó utasforgalmát érinti, ahol e-kapuk működnek.

Az öt londoni repülőtér közül négy – Heathrow, Gatwick, Stansted és Luton – Budapestről érkező járatokat is fogad.

A repülőtéri elektronikus kapukat Nagy-Britanniában azok vehetik igénybe, akiknek biometrikus azonosítóval ellátott útlevelük van, betöltötték 12. életévüket – bár a 12-17 év közöttiek csak felnőttek kíséretében használhatják az e-kapukat -, és brit, európai uniós, illetve amerikai, kanadai, ausztrál, új-zélandi, japán, szingapúri, dél-koreai, svájci, norvég, liechtensteini vagy izlandi állampolgárok.

A Nagy-Britanniába érkező utasok 60-80 százaléka ezeket a beléptető rendszereket használja, de szombaton nekik is a hagyományos útlevél-ellenőrző pultokhoz kellett sorban állniuk.

Hírdetés

Egybehangzó beszámolók szerint szombaton a legnagyobb forgalmú repülőtereken két órát meghaladó várakozás után lehet csak túljutni a belépő forgalom ellenőrzésén.

A brit belügyminisztérium szóvivője szombat délután csak annyit közölt, hogy a tárcának "tudomása van" a határellenőrzés beléptetési rendszerét érintő országos kiterjedésű problémáról, és dolgozik a hiba mielőbbi kijavításán.

A meghibásodás éppen a kora nyári utazási szezon legforgalmasabb időszakában, a hagyományos május végi háromnapos hétvégén történt, amikor rendszerint százezrek kelnek útra, és a beutazó forgalom is rendkívül nagy.

Nagy-Britannia több mint három éve kilépett az Európai Unióból, de EU-tagságának idején sem csatlakozott a belső uniós határellenőrzés nélküli schengeni övezethez, így a beutazóknak korábban is útlevél-ellenőrzésen kellett átesniük.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »