Jókai-emlékév: Jókai és az Andrássyak – apróságok másfélszáz év után (Szászi Zoltán gondolatai) Vataščin Péter2025. 02. 11., k – 09:42
Jó okaim vannak most Jókai apróságokkal foglalkozni, hiszen bicentenáriumi lázban ég a magyar!
Lesz is ünneplés jókedvvel, bőséggel. Na meg koszorúk is, tanácskozások is, kiállítások is. Beszéd is lesz, tósztot is mondanak majd rá, talán még olvasni is fogják egynéhányan. Rá, Jókai Mórra, aki a magyar irodalom legnagyobb mesemondója, akinek a műfaja a regény volt, az élete pedig maga is regényes. A kedves olvasó minden bizonnyal talál majd idén a lapokban, meg a világhálón elég sok avatott elemzést, ajánlást Jókaihoz. Remélem, eleget. Én most inkább az élete apróságaival foglalkozom, méghozzá Gömör bányavidékén, 1883-ban tett látogatásának néhány pillanatát idézném meg. Amikor az Andrássyak vendége volt, akikkel igen érdekes, talán nem sokak számára ismert családi kapcsolata volt az írónak.
Úton az Andrássy birtokra
Még ha fikció is a regény, amit ír az író, akkor is illik némi előtanulmányokat tenni, körbejárni azokat a helyeket, amelyek a regény hősének, hősnőjének életét meghatározzák. Így tett 1883-ban maga Jókai Mór is, aki ekkoriban már ismert, közkedvelt író, olvasótábora hatalmas, kiadójának nem kell amiatt aggódnia, hogy rajta maradnak a szerző könyvei! Boldog ideje ez a magyar írásbeliségnek, bőven akadtak írók, és hát olyan boldog helyzet volt, hogy az epés kritikusok nem átallottak késként vitriolos kritikát író tollat mártogatni a másik íróba. Jókait sem kímélték olykor, különösen Gyulai Pál volt nagy bírálója. Erről könyvtárnyi irodalom létezik, most csak a bőség megvillantása miatt jeleztem az akkori állapotokat. Jókai nagy munkabírású, de csapongó képzelettel megáldott alkotóként azt is tudta, hogy azért bizonyos dolgoknak illik utána járni. Így is tett, amikor a Lőcsei fehér asszony című művébe belekezdett. Az Uj Nemzedék című lap, 1925. február 19én megjelent számában találtam meg Jókai Gömörben tett látogatásának leírását.
Kapcsolódó cikkünk
Nehéz Jókait olvasni, viszont talán pont emiatt lehet csodálatos filmet készíteni belőle.
Jókai kapcsán az első, ami eszembe jut, az a hetényi nagymamám nyári konyhája. Az olvasás élményét tőle kaptam. Ő egy egyszerű parasztasszony volt, hat általánossal, ahogy azt kell… Viszont 82 éves koráig, amíg csak látott, addig olvasott. A Bibliát rendszeresen, mindennap elővette, és emellett minden mást is, ami a keze ügyébe került a hetényi könyvtárban A-tól Z-ig, oda-vissza. Rengeteg Jókai-könyve is volt. A halála után néhányuk hozzám került, amikor az unokatestvérekkel szétosztottuk egymás között az állományt.
Jókai szeretetét is tőle kaptam, de be kell vallanom őszintén, kamaszkoromban én is lázadtam a regényei ellen.
Aztán talán Az arany ember volt az első olyan olvasmányélményem – már a gimnáziumban –, ami nagyon erősen megmaradt bennem. Akkor jöttem rá, hogy én igazából az irodalomról képekben gondolkodom. Így alakult ki bennem a színházcsinálás vágya is. 15–16 éves koromban, amikor már sokat olvastam: regényt, drámát, verset, folyamatosan arra csodálkoztam rá, hogy konkrét képekben látom magam előtt az eseményeket. Ezért szeretem hamarabb a regényt elolvasni, mint megnézni a filmes feldolgozást, mert ilyenkor úgy teremtődnek meg a saját képeim, hogy ebben semmi sem befolyásol.
Kapcsolódó cikkünk
Jókai műve is hozzájárul ahhoz, hogy a kolerajárvány értelmezés- és hatástörténetén keresztül nézhessünk szembe napjaink legfontosabb (kulturális) epidemiológiai dilemmáival.
1831 a kolera éve volt. A járvány az indiai szubkontinensen tört ki, majd az Orosz Birodalmon keresztül jutott át Európába, később Észak-Amerikába. A rossz egészségügyi körülmények és a szennyvízelvezetés hiányosságai egyaránt hozzájárultak a gyors terjedéshez. (A testi funkciók tabuként való kezelésének időszakában az elsődleges tünet soha nem tapasztalt szégyenérzettel és undorral társult, azonnali stigmatizációt vonva maga után.) Ugyanakkor döntő fontosságú volt az időjárási tényező.
A Tambora kitörése 1815-ben az egész Földre kiterjedő 3-4 fokos lehűlést okozott. Ez vezetett a „nyár nélküli év”-hez, amely alatt az emberek különös égi jelenségekre lettek figyelmesek. A következmények igen szerteágazóak voltak, és lényegében egyik sem magyarázható meg a klímatörténeti nézőpont nélkül, a vulkanikus lehűlés globális katasztrófa volt, mindenhol éreztette a hatását, befolyásolta még a politikai viszonyokat is. A Tambora-fagy pedig egy specifikus járvány, a kolera pandémiává válásához vezetett.
Kazinczytól Jókaiig
A korabeli Magyarországon több jelentős alkotó dokumentálta a kolerával kapcsolatos eseményeket. Például Kazinczy Ferenc levelezésében számos passzus foglalkozik azzal a kórral, amelynek az író is áldozatául esett. Mások, például Kölcsey Ferenc is, sűrűn kommentálták az 1831-es eseményeket, de a járvány újabb hullámai sem engedték feledésbe merülni a közelmúlt történéseit, ami kedvezhetett a kolera irodalmi témává válásának. Az 1831-es kolerafelkelés a háttere Jókai Mór Szomorú napok című, 1848-ban keletkezett (majd 1856-ban megjelent) regényének. Az író sötét tónusú, gótikus elemeket tartalmazó szinkretista regénye mindenekelőtt a bűn feltárását tematizálja, így csak érintőlegesen foglalkozik magával a kolerával. Nem a betegségre, hanem a járványhelyzetből adódó társadalmi mozgásokra, defektekre és sorsvonalakra koncentrál, melyeknek viszont részben – mint a felkelés esetében – a ragály képezi a gyújtópontját.
A műben a horrorisztikus alakzatok, például mindjárt az elején halálmadár felidézése, fenyegető hangulatot kölcsönöznek a cselekmény egyes epizódjainak, és visszhangot vernek a történet különböző rétegeiben. A Szomorú napok érdekessége, hogy nem színtiszta gótikus regény és nem is színtiszta járványfikció, hanem egy olyan kísérlet, amelyben ezek az elemek, a narratívát sporadikusan áttörő motívumok úgynevezett bubónarratívát hoznak létre.
(Olyan történetet, amelyből kiütésekhez hasonlóan türemkednek ki bizonyos részletek.) Ez hangnembeli sokszínűséggel és stílusváltásokkal jár, ami feltétlenül hozzájárul a Jókai-próza összetett hatásához.
Kapcsolódó cikkünk
Jókai Mór emlékezetének őrzése nemes kötelességet jelent minden magyar ember számára. Ránk, komáromiakra ez hatványozottan érvényes, hiszen ő városunk szülötte, díszpolgára, egyik legnagyobb büszkesége.
A kérdésre, hogy mit jelent ma Jókai Mór számunkra, Szabó Magda gondolatával tudok válaszolni:
„Nem hiszek Jókai hanyatlásában. Jókai több mint író, ma is több, Jókai jelenség. Pótolhatatlan, őrizni való kincsünk …”
Vallom: csak rajtunk múlik, mennyit ismerünk meg ebből a kincsből. Bízom benne, hogy Jókait egyre többen fogják olvasni, megismerkednek életútjával, az olvasók felfedezik regényeit, Mikszáth Kálmán „Jókai Mór élete és kora” című művét, vagy Váli Mari „Emlékeim Jókai Mórról” című könyvét. Kíváncsivá kell tenni a mai olvasókat, a fiatalokat, bemutatni nekik, hogy Jókai Mór írásai sok-sok izgalmas meglepetéssel szolgálnak.
Komáromhoz az irodalom, a zene, a képzőművészet neves képviselői élete, munkássága kapcsolódik. Közülük is kiemelkedik Jókai Mór, a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb írója. Az álmodó, aki világokat teremtett írásaiban, a nemzet álmodója, aki megtanít bennünket hinni a szavak erejében, s abban, hogy a történeteknek hatalma van. A magyar irodalom géniusza, az egyik legolvasottabb magyar író.
Erdélyi Pál „Jókai útja Révkomáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig” című művének zárszavában Szijj Ferenc, a Jókai Egyesület elnöke írja:
„ … Jókait általános és osztatlan hódolat vette körül szülővárosában, s dicsőségét Komárom hirdette a leghűségesebben és a legnagyobb lelkesedéssel.”
Ebben a műben Erdélyi megállapítja:
„Komáromot és Jókait nem az a véletlen köti össze, hogy bölcsője itt ringott a néma házban, hanem az a beszédes valóság, hogy gyermekéveit, játékait, iskoláit, az életbelépésnek merész kísérletét, az »ezüstös« Komárom látta, igazította. Bárhol történt is születésünk, azt a helyet tartjuk szülőföldünknek, mely »dajkánk dalával van tele«, melyhez gyermek- és ifjúéveink eltörülhetetlen emlékei fűznek. Jókai Komárom fia így is, úgy is. Nemcsak mert itt született, hanem mert az élet hajnalának ragyogó sugarai itt özönlötték el fiatalságát, mert apja halála itt borította gyászba, mert Asztalos Etelka itt lelkesítette, szigeti kertjük lombjai itt susogtak fülébe csapongó ábrándokat.”
Kapcsolódó cikkünk
A ponyvairodalommal már akkoriban is harcolniuk kellett a szépíróknak. Erre a problémára Jókai megoldása az volt, hogy írjunk ponyvát, de szépirodalmi szinten.
Nagyon szeretem Jókai könyveiben a lebilincselő, rendkívül szerteágazó történeteket. Ugyanakkor olyan betekintést adnak az adott korba, amit csak a történelemkönyvekből nem lehet átérezni, ha az emberek gondolkodására, habitusára vagyunk kíváncsiak. Régebben nagyon sok regényadaptációban, így Az arany emberben és A kőszívű ember fiaiban is játszottam, ezáltal nagyon közel áll hozzám az író.
Az életműnek van egy olyan tanulsága, ami nagy hatást tett rám. A ponyvairodalommal már akkoriban is harcolniuk kellett a szépíróknak. Erre a problémára Jókai megoldása az volt, hogy írjunk ponyvát, de szépirodalmi szinten. Így lett ő nagyon sikeres.
Nekem is az az ars poeticám, hogy olyan darabokban szeretek játszani, amelyek nagyon népszerűek, de egyben színvonalasak is. Itt olyan előadásokra gondolok, amelyek azt az embert is lekötik, akinek a mű megértéséhez nincs mélyebb irodalmi tájékozottsága – a bennük rejlő üzenetek viszont már a „magas irodalomhoz” tartoznak. Ezt a célt Jókai nagyon jól el tudta érni a műveiben.
Kapcsolódó cikkünk
A Jókai-regények feminista olvasata nem vonja kétségbe a szerző és műve értékét, rámutathat viszont olyan összefüggésekre, amelyek a mai olvasó számára fontosak lehetnek, közelebb hozhatják a műveket és a művek keletkezésének korát a fiatal olvasókhoz.
Jókai Mór nagy kedvenceim közé tartozik, tizen-huszonéves koromban sok regényét elolvastam, és a mai napig is időnként visszatérek hozzá. Amikor az 1990-es években felszabadult a könyv-piac, végre nálunk is elérhetővé váltak a feminizmus alapművei és elindult a feminista irodalomkutatás is, két új szempontból nézhettem rá Jókaira és műveire. Az egyik annak felismerése, mennyi sztereotípiát tartalmaznak a művei, ami a női és férfi szerepeket illeti, a másik pedig, hogy ő maga határozottan kiállt a női szerzők és műveik fontossága és létjogosultsága mellett.
Feminista olvasatom, amely a női és férfi szerepek sztereotip bemutatását, a női szereplők egyoldalú ábrázolását értelmezi, nagyon eltérő azoktól a magyarázatoktól, amelyeket az iskolában hallhatunk még a mai napig a kötelező olvasmányok kapcsán. Jókai művein keresztül a mai napig szinte kizárólag ugyanazokat az értékeket szeretnék közvetíteni, mint amit keletkezésük idején jelentettek.
A sztereotip nemi szerepek még a legnagyobbnak kikiáltott regényeiben is megjelennek, a hősként ünnepelt Aranyember, Timár Mihály tulajdonképpen egy csaló, aki ellopja a gazdag török kereskedő vagyonát, annak lányát, Tímeát arra kényszeríti, hogy a felesége legyen, miközben tudja, hogy az mást szeret, ő maga pedig titkos szerelmi viszonyt tart fenn egy világtól távol élő, tudatlanságban tartott ártatlan lánnyal, Noémivel, aki semmit sem tud a világ működéséről. A kőszívű ember fiaiban kiemelt, központi szerepet játszik a hős anya, aki a haza szolgálatára szólítja fel három fiát, amikor zsarnok, bántalmazó férje meghal. Tettét viszont úgy is értelmezhetjük, hogy amikor végre megszabadul a zsarnok férj hatalmától, saját akarata szerint dönthet, nem megy férjhez a férje által kijelölt következő zsarnokhoz, hanem végre felszabadul és dönthet saját és gyerekei sorsáról. Akár pozitív példa lehet ilyen szempontból is.
A Jókai-regények feminista olvasata nem vonja kétségbe a szerző és műve értékét, rámutathat viszont olyan összefüggésekre, amelyek a mai olvasó számára fontosak lehetnek, közelebb hozhatják a műveket és a művek keletkezésének korát a fiatal olvasókhoz. Sőt, ez az egyik útja lehetne annak, hogy azok a fiatalok, akik ma elutasítják Jókai regényeinek olvasását, talán kedvet kapnának hozzá, ha szabadon kifejthetnék róla a véleményüket, és nem csak azt várnánk el tőlük, hogy visszamondják az évtizedek óta hangozatott megkövesedett műelemzéseket.
Kapcsolódó cikkünk
Az eleven Jókaival kéjes örömmel vagy fojtogató dühvel küzd a magyar próza.
Jókai sokkal többet adott, mint kapott. Mikszáthnak az anekdotával űzött kétélű játékot, Krúdynak a leírás, a nosztalgia, az emlékezés hedonizmusát. Móricznak a leszámolási vágyat a népi világ idealizálásával. Esterházy Péternek a groteszkbe hajló nyelvi kedélyt, de talán még a nevezetes „ontológiai derűhöz” is köze van. Mészölynek a leírás jelentéses makacsságát. Háy Jánosnak a történelmi regény ide-oda görbíthető rácsozatát. A jövő század regényében Sasza asszony (az orosz birodalmat megtestesítő Nihil országának főnöknője) olyan zenekart működtet, mely nem más, mint „emberekből alkotott zenegép”. Nincs innen túl messze Karinthy Faremidója, de a regény bizonyos tájaitól még Babits Elza pilótája sem repül túl messzire. A párhuzamokat még hosszan sorolhatnánk. Az eleven Jókaival kéjes örömmel vagy fojtogató dühvel küzd a magyar próza.
Jókai egyik szatirikus versében Horatius Jupitertől azt kéri, hogy egy jól menő divatlapot szerkeszthessen, Cicero zsíros jogi állást remél, Apelles pedig fotográfusi csarnokot követel.
Mit kérne ma egy ilyen szatirikus versben Jókai? Egy telenovella sikerszériájának forgatókönyvírói posztját? Médiamogulságot? Vagy épphogy egy modern mézgazdaságot, ahol nyugodtan olvasgathatná a laptopján Horatiust? Horatiust minden méhesbe! – szoktam tréfálkozva propagálni a nagy antik költőt Jókai nyomán. Az új földesúr legendás jelenete, amikor Garamvölgyi Ádám Horatiust olvas a méhesben, egyszerre feledhetetlenül groteszk és jelentőségteljes. „A klasszikusok nyelvéhez, mint egy ókori azilumhoz menekülünk néha, mikor az újkor civilizációja nagyon szorongat bennünket” – mondja maga a szerző. Ez a megmosolyogtatóan szép jelenet a változatos közép-európai nyelvi, politikai és társadalmi térvesztések és térnyerések nem kevésbé groteszk dinamikájában önmagában véve is érdekes lehet, de általános értelemben is igaz, hogy a zavar, a káosz korában az ember a klasszikusokhoz fordul.
És érdekes azért is, mert Jókai nyelvét, retorikáját, szövegalakítását eredendően határozza meg a latinos jelleg, az aranykori latin irodalom magyarrá alakított stílusa. A magyar mondat újabb virágkora ez Pázmány nyelvi fordulata után. A latin mint apa-nyelv mai mellőzöttsége sokak számára zárja el egyes Jókai-szövegrészek zsigeri élvezetét, de a humán tudományok „matematikájának” kiveszése az általános oktatási rendszerből egy érvelő, retorikailag képzett értelmiségi típus kiveszését is jelzi. Az, hogy magam is a latin nyelvet választottam a magyar mellé az egyetemen, nem kis részben köszönhető épp Jókainak. Jókaiból tanultuk a történelmet, a szellemességet, a nyelvet, sőt a nyelveket. Egy mai regényben Garamvölgyi alighanem Jókait olvasna, és talán még arra is rászánná magát, hogy uniós pénzből korszerűsítse a gazdaságát.
Jókai a magyar irodalom kartográfusa is: számos helyet, várost, tájat ő vitt fel az irodalom térképére. És mítográfus is, aki nemcsak a múltból, de saját jelenéből emelt eseményeket, egyéneket a mítoszok világába, a kisszerűség és az emberi esendőség fölé. Jókai a fiatalok írója, akik hisznek a szerelem erejében, és abban, hogy a bűnös végül elnyeri méltó büntetését. Akik kellőképpen idealisták, és akik átugorják a hosszadalmas leírásokat és fejtegetéseket. Jókai a középkorúak írója, akik elámulnak a történetmesélés technikáin, és átlátnak Jókai körmönfont célzásain, érzékelik azt a játékot, ahogy közvetett módon leplezi le azt az álomvilágot, melyet előbb nagy műgonddal megteremt. Akik csodálkoznak, hogy Jókai mennyire jártas a korabeli természettudományokban, és követni tudják a fejtegetéseket, képesek élvezni a nyelvi, kulturális sokszólamúságot. Jókai az öregek írója, akik a kedély mögött először a fanyar humor mintázatait veszik észre, akik biztonsággal mozognak az időben és az irodalomtörténetben, akik semmi pénzért se hagynák ki a „hosszadalmas” leírásokat, és úgy élvezik Jókai nyelvének ízeit, mint az aszúbor édes cseppjeit.
Csehy Zoltán
költő, műfordító, irodalomtörténész / a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője
(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)
Jókai modern regényíró, politikus és publicista volt, nyitott a változásokra az irodalmon belül is. Ennek egyik fontos része a nők irodalmi szerepvállalásának támogatása volt. Több cikkében és több lapban fejtette ki véleményét a nők irodalmi szerepéről. Bajza Lenke munkái címmel háromrészes cikksorozatot jelentetett meg a Magyar Sajtó hasábjain, amelyben Gyulai Pállal száll vitába, aki a nőktől egyértelműen elvitatta az alkotás jogát: „Azért én szívesen üdvözlök minden új tehetséget, mely irodalmunk jövőjét gazdagítani jön: szeretem, ha új genre-nak támad képviselője, mint ilyent üdvözlök minden nőírót a mi kis Olympunkon. Kicsiny a tér, de azért sok hely van benne még üresen, kevés a jutalom, mit a nem messze hangzó hír adhat, de legalább az a becsülés, mellyel egymást fogadjuk, legyen benső és őszinte” – írja Jókai.
A legszínvonalasabb irodalmi közéleti hetilapban, az Életképekben Hölgysalon címmel rovatot indított, amelyben a női szerzők műveivel, a nőirodalommal foglalkozott. „Elmúltak az idők, midőn a nőket guzsaly-hoz és varrótűhöz utasítá a közvélemény: akkor a férfiak kardot és lándzsát forgattak, e fegyverek nem illettek női kezekbe, de most férfiuraimék letették a kardot, tollat fogtak fegyverül kezökbe, s ez nem oly nehéz, hogy női kezek is el nem bírnák. Azért csak hagyjuk, hogy a szellem emancipálja magát: engedjük, sőt adjunk rá módot, hogy mindenki tanuljon gondolkozni, mert bizony eljön az idő, mikor mindenkinek szüksége leend saját eszére, legyen férfi vagy asszony…”
– írja a rovat egyik cikkében.
Jókai 200. születésnapjára jelenik meg Szécsi Noémi könyve Jókai és a nők címmel, amelynek a beharangozójában ez áll: Szécsi Noémi az író iránti rajongással, de legendaoszlató tárgyilagossággal, nőtörténeti szempontból írta meg ezt a „Jókai-regényt”. Kíváncsian várom és ajánlom a kedves olvasók figyelmébe e nagy alapossággal megírt, nem mindennapi olvasmányt!
Bolemant Lilla
Nőirodalom-kutató, nőjogi szakértő, irodalomterapeuta gondolatai Jókai Mórról és munkásságáról
(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)
Fergeteges az összes fontos regénye. A Kőszívű ember fiai, Az arany ember vagy a Szeretve mind a vérpadig mind olyan alkotások, amelyekből hatalmas mozifilmeket lehetne forgatni, ha az amerikai filmgyárak felfedeznék őket.
Annyira lenyűgöző, annyira szerteágazó a „sztorijuk”, hogy borítékolni lehetne a sikert. Vitathatatlan, hogy sok esetben olyan dramaturgiai szálak futnak végig a szövegeken, amelyek nem eresztik el az olvasó figyelmét. Ha a Jókai-regények olyan forgatókönyvírók kezébe kerülnének, akik világszínvonalon dolgoznak, első osztyálú sorozatot vagy mozifilmet tudnának belőlük készíteni.
Régebben ugyan már voltak filmadaptációk, s ezek a feldolgozások mind nagyon jók voltak. Az utóbbi időben párat végig is néztem közülük. Annak a kornak ezek nagyon megfeleltek, de persze nem érték el azt a színvonalat, mint maguk a regények. Viszont ezzel a technikával és tudással, amivel most bír a filmszakma, más oldalát lehetne megmutatni a műveknek.
Gál Tamás
színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója
(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)
Jókai Mór emlékezetének őrzése nemes kötelességet jelent minden magyar ember számára. Ránk, komáromiakra ez hatványozottan érvényes, hiszen ő városunk szülötte, díszpolgára, egyik legnagyobb büszkesége.
Az 1911-ben alakult Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és annak 2000-ben megalakult utódja, a mi egyesületünk, büszkén viseli Jókai Mór nevét. Már a megalakuláskor az egyesület tudatosan Jókai Mór nevét vette fel és ahogy azt olvashatjuk a fennmaradt dokumentumokból, azzal a szándékkal indult útjára, hogy „az ő ragyogó neve, fényes szelleme legyen vezérlő csillaga mindazoknak, kik a sokra hivatott egyesület kulturális munkájában részt vesznek.” Nekünk, az utódoknak kötelességünk, hogy ezt tovább vigyük és mi ezt legjobb tudásunk szerint tesszük is.
A Jókai-bicentenárium évében a hagyományokra támaszkodva ünnepeljük az évfordulót. Komárom városa, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, a város kultúrintézményei, az iskolák, az egyházak és a civil szervezetek számára megtisztelő feladat, hogy a tiszteletteljes megemlékezés évében színvonalas ünnepségekkel várják az érdeklődőket, megidézve Jókai Mór emlékét, szellemiségét irodalommal, írásaival, zenével, előadásokkal, színielőadással, filmvetítéssel, beszélgetésekkel, kedvenc ízeivel, életének meghatározó eseményei felelevenítésével, emlékek bemutatásával.
Keszegh Margit – a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke
(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)
Modern inspirációk
Jelzésértékű, hogy a közelmúltban megjelent egyik könyv, a Jókai-regényből kölcsönzi a mottóját: „Néha a természet, ez Isten irtó keze egész népeknek ad fenyítő tanítást.” Ezzel az idézettel kezdődik Fábián Janka Cholera-napló című – a Covid-19 idején megjelent – kisregénye, amely egy tizenhét éves hölgy, Gruber Georgina 1831-es naplóbejegyzéseit tartalmazza. A mottó és az évszám mellett egy másik mozzanat is felidézheti a Jókai-művet, méghozzá a Cholera-napló azon részlete, amelyet a járvány előjeleivel szembesülő naplóíró jegyez fel:
„A szerencsétlenséget felhőszakadások, villámlások kísérték, és ekkor a föld alól kiszabadult mérges gőzök, gázok elterjedtek az egész világon. A járvány kitörése előtt egyes feljegyzések szerint nálunk is furcsa színű és zavaros volt a Tisza vize, valamint Debrecen határában a juhászok félelmesen sötét, fenyegető fellegeket láttak, majd fojtó büdösséget éreztek.” (96–97. old.)
Az előjelek lajstromozása valóban rendkívül emlékezetes Jókai regényében. A bibliai csapásoktól (véres eső, égő kard stb.) a természet radikális átalakulásáig (csillaghullás, az állatok viselkedésének megváltozása stb.) terjed a skála a Szomorú napokban. Az előjelek olvasása ebben a kontextusban azért is döntő tényezőnek bizonyul, mert kijátszható a lázadást kirobbantó effektus mellett (az tudja, hogy a halál közeleg, aki ölni akar – forgatják ki a prédikációk értelmét a lázadók).
A kolera, további hullámait tekintve (a 19. és a 20. században – 1817-től kezdődően – hét nagy kolerajárványt tartunk számon) pusztítóbb és erőteljesebb kiterjedésű volt az ismertebb fertőzéseknél. A polgári idill szereplőit 1830 körül tehát egy olyan ragály támadta meg, amely új fejezetet nyitott a világjárványok történetében. Ahogy Jókai írta: „A pusztulás angyala szárnyra kelt…” (9. old.) Ennek a pusztításnak többféle vetületét dolgozza fel az irodalom, amire a Szomorú napok is remek példa. Így Jókai műve is hozzájárul ahhoz, hogy a kolerajárvány értelmezés- és hatástörténetén keresztül nézhessünk szembe napjaink legfontosabb (kulturális) epidemiológiai dilemmáival.
H. Nagy Péter – irodalomtörténész, szerkesztő, egyetemi oktató
(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)
Jókaival is így voltam. Amikor elkezdtem olvasni a regényeit, akkor a filmes Jókai-adaptációkat csak később néztem meg. És talán Az arany ember filmváltozata az egyetlen, amely képileg nem volt csalódás a számomra. Ezt Béres Ilona személyisége vagy aurája is okozhatta. Egyébként a gyilkossági kísérlet jelenti számomra a legerősebb képet mind a regényben, mind a filmben. Krencsey Marianne sosem tartozott a kedvenc magyar színészeim közé, de abban a jelenetben valami elképesztően elemi erejű alakítást nyújt.
A kőszívű ember fiai filmváltozatából a bírósági jelenetet tartom nagyon jónak. Tordy Géza arca erőteljesen bennem maradt. Ez a mű talán azért is ennyire emékezetes számomra, mert első alkalommal még egészen kicsi koromban találkoztam vele. Volt ugyanis egy diavetítőm, amivel rendes mesefilmeket tudtam megnézni. Még most is megvan az illata a filmtekercs papírdobozának az orromban. Egészen kislány voltam még, amikor az anyukámmal egyszer ezt megnéztük. Maga a mozifilm volt rajta a diákon, amelyeken ki van merevítve a bírósági jelenet. Lehet, ezért is égett ennyire belém.
Nehéz Jókait olvasni, viszont talán pont emiatt lehet csodálatos filmet készíteni belőle. Hiszen ő pontosan és precízen írta le mindig azt, amit láttatni akart.
Gondoljunk csak bele Az arany ember első 40 oldalába. Amíg eljutunk oda, hogy szinte akciófilmmé váljon a cselekmény, addig azért van pár oldal. Ám annak a világnak, amit ő szavakkal teremt, annyira erős a képisége, hogy azt filmen gyönyörűen lehet láttatni.
Bajkai Csengel Mónika, a Jókai Napok főszervezőja, a komáromi Egressy Béni VMK szakreferense
(A Magyar Országgyűlés és a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)
Élménygyűjtés a helyszínen
Regénye alakjai életének színhelyeit személyesen kereste fel tehát Jókai, végig járva a Szepességet, a Tátra zord vidékét. Utazgatott, ismerkedett, s nem is akárkikkel, hanem az Andrássyakkal, akiknek egyik őse, a kuruc generálisként számon tartott Andrássy István a lőcsei fehér asszonyról szóló regénynek egyik fontos szereplője.
Tátrafüredi találkozásukkor maga a vasgróf, Andrássy Manó hívta meg Jókait, látogasson el – Szulován megpihenve egy éjszakát – az ősi birtokra, Betlérbe, meg természetesen Krasznahorka várába. 1883 augusztusának végén érkezett meg az író Rozsnyóra, ott természetesen a helyi nobilitás ünnepi beszéddel fogadta a Rákóczi téren, majd úgy déltájban kiértek a tar mészkősziklán magasodó vár alatti községbe. Ott bizonyos Hodinka István, az uradalmi kormányzó várta villásreggelire a társaságot. (Így kellene élni egy magyar írónak, ez lenne a méltó!) Majd az étkezés után a várba hajtottak fel kocsikon. Jókait díszsortűz fogadta, méghozzá azoknak az ágyúknak a torkából, amelyek utoljára a szabadságharc híres szolnoki csatájában 24 fontos ágyúgolyókkal ritkították az osztrákot. Albercht főherceg el is kobozta az ágyúkat az Andrássyaktól de hát akkor is volt kiskapu, vagy másképp mondva egy kis vesztegetés, így azokat a vasgróf egy másik, egy bizonyos Thun gróf, a majdnem mindenható osztrák miniszter engedélyével hazahozta.
A kis ágyúk és Serédy Zsófia
A lap elbeszélése szerint Jókai érdeklődve, mindent gondosan megfigyelve, kérdezősködve tekintette meg Krasznahorka várának régiségtárát, ott meglátta azt a két kiságyút is, amelyekkel a regény szerint az Andrássy fiak, Ferenc és József apjuk hintójára rálőttek. Természetesen a várkápolna sem maradhatott ki, Serédy Zsófia természetes módon mumifikálódott testét már ekkor is szokás volt a lap leírása szerint tízévente új fekete selyemruhába átöltöztetni. (Érdekesség, hogy ez a hagyomány ma is él!) A jobb kezét intően tartó Zsófia persze nem átkot szór a kezével, a kéz állásának oka az lehet, hogy az alatta a holttestre helyezett biblia eltűnt alóla. Ennyi borzadály és romantika láttán természetesen megéhezett az imént villásreggeliző író és kísérete, s az úgynevezett 1817 óta nem használt Attila teremben 30 terítékes díszebéd várta a tanulmányúton lévőket.
Egy kis baj a borokkal és a rokonsággal
Itt bukkan fel egy érdekes adalék Jókai Krasznahorka várában elköltött díszebédjével kapcsolatban. Mégpedig az, hogy a vendéglátó Andrássy Manó külön felhívta a figyelmet a pulykapecsenyéhez felszolgált Mathiász János híres borász által készített tokaj-hegyaljai borokra. Jókai érdeklődve ízlelte meg a poharában lévő bort, de az bizony festett vízzel pótolt lé volt csak, mert a bécsi kiállítást is megjárt bort a kiállítás személyzete megdézsmálta. Szerencsére ez nem rontotta el senki hangulatát, a vasgróf azonnal hozatott monoki birtokairól származó bort. S hogy fényt derítsünk arra a titokzatos rokonságra Jókai és az Andrássy család közt, lebbentsük fel a fátylat! Jókai Mórnak volt egy fogadott lánya, Benke Róza, Laborfalvi Róza lánya. Nos, ő volt a második Róza, aki viszont szerelembe keveredett gróf Andrássy Gyulával, Manó testvérével, s a kapcsolat gyümölcseként megszületett III. Róza. Ő Feszty Árpád festőművész felesége lett. Aki megfestette a nagy körképet. Jókai Mór arca viszont nem ezen a honfoglalást ábrázoló képen, hanem Munkácsy Mihály Honfoglalás című képén felismerhető, rögtön Árpád mellett, mint kopjahordozó szakállas lovas. Egésze hercig! Regényesen jól mutat!
A sír és a fejfa
Jókai Mór 1904. május 5-én hunyt el. Végakarata szerint sírja felett nincs sírkő és az első egyszerű fejfája saját háza kapujának fájából készült. Amit ma körötte látunk, mint szecessziós stílusú emlékművet, ezt a körépítményt 1928-ban emelték. Felirata tanulságos:
Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.
E sorok egyik remek regényében, az És mégis mozog a föld címűben. Eppur si muove! Kétszáz éve született. A miénk! Jókai!
Szászi Zoltán, költő, író, publicista
(A Magyar Országgyűlés és a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
