„Jogosítványgyárat” számolt fel a DNA Teleorman megyében

„Jogosítványgyárat” számolt fel a DNA Teleorman megyében

Három vezető beosztású rendőrt helyeztek bírói felügyelet alá, illetve háziőrizetbe, miután a korrupció-ellenes ügyészség (DNA) meggyanúsította őket.

A Teleorman megyei járműbejegyzési, illetve jogosítvány nyilvántartó hatóság volt és jelenlegi főnökei a DNA közleménye szerint ellenszolgáltatások fejében elintézték, hogy a vizsgázóknak ne legyenek problémáik a városi vezetéskor, azaz a gépjárművezetői vizsga gyakorlati próbáján.

Hírdetés

Ez a fajta segítség 700 lejükbe került a sofőrtanoncoknak.

A járműbejegyzést szintén el lehetett intézni, illetve meg lehetett sürgetni. A DNA szerint ez esetben nem is kellett feltétlenül pénzben fizetni – a rendőrök parfümöket, autóalkatrészeket és italt is elfogadtak ellenszolgáltatásként.

Egyébként nem ez az első „jogosítványgyár”, amit a DNA ügyészei felszámolnak – Szucsáván tavaly, Piteștien pedig néhány évvel korábban lepleztek le korrupt rendőröket. (g4media.ro, hírszerk.)

Fotó: Alex Jumper/unsplash.com


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »