Ahogy azt már az elnökválasztás másnapján elkönyveltem, végül csak Joe Biden lett az Egyesült Államok soron következő elnöke. Egy felemás, a legfontosabb kérdésekben sajnos rendkívül erőtlen Trump-korszak zárult le, hogy hivatalosan is átadja a helyét egy várhatóan sokkal rosszabbnak. Lényegében nem tudnék mondani a földtől annyira elrugaszkodott, vad dolgot, amely az elkövetkezendő években ne lehetne majd realitás – negatív értelemben persze. Ha az elmúlt hónapokban a tengerentúl szóba került nálam, kevés kivételtől eltekintve ez mindig valami rossz esemény miatt történt. Vélhetően ezek a negatív események hamarosan megszaporodnak, elég csak ránézni az első pár óra "elnöki termésére". Az új kor hajnala pedig – szuperhatalom lévén – az egész glóbusz politikai térképére befolyással lesz, így hazánkéra is.
Nehéz pontos jóslatokba bocsátkozni, miként fog kinézni az Egyesült Államok 4 év múlva, de vélhetően nem a Capitolium ostroma lesz az egyetlen "erőszakos cselekmény" azok részéről, akik nem értenek egyet a Biden-adminisztrációval. A demokraták ideológiai felfogása, céljai kis túlzással borítékolják a polgárháborút, legalábbis eléggé elképzelhetetlen, ha mondjuk a BLM-terror megerősödik, azt mindenki ölbe tett kézzel fogja nézni.
A kérdés persze adott. Vajon mennyit ér valójában Joe Biden szava, azokéhoz képest, akik a háttérből rángatják őt? Mert remélem, senkinek nincs kétsége afelől, hogy a valódi döntéseket nem egy félszenilis öregember hozza. Kamala Harris, az Egyesült Államok első "színesbőrű" női alelnöke előtt még rengeteg lehetőség áll, érdemes lesz Biden helyett inkább az ő ténykedését figyelemmel kísérni. Ha rajta és a sleppjén múlik ugyanis, akkor a már amúgy is csak nyomokban létező "fehér Amerikát" végleg elfelejthetjük, a "lehetőségek hazája" és a "kertvárosi élet álomtoposzával" egyetemben. Hogy Harris és a csatlósai meddig mennek el, az lényegében rajtuk múlik, felháborodott tömegeken kívül számottevő politikai erő nem áll az útjukban, legalábbis ne legyünk olyan naivak, hogy bármit várjunk azoktól a republikánusoktól, akiknek gyakran még Trump is "sok volt". Egyébként utóbbitól se nagyon. Az üzletembert már regnálása alatt is nagyon nehéz volt komolyan venni, pedig jelen sorok írója is többször, őszintén próbálkozott vele. Az viszont már egyértelmű bohózat volt, amikor az újraszámlálás utáni győzelméért agitált, s most, hogy hivatalosan is leköszönt, végképp nehéz lenne elhinni, hogy valaha visszatér. Az Egyesült Államok lelkét 4 év alatt sem sikerült megmentenie, noha ez azért nem minden esetben volt Trump hibája. A kétpólusú (amely valójában inkább egy), republikánus-demokrata váltógazdaságra épülő amerikai politikai rendszer olyan álságos és áthatolhatatlan módon lett megalkotva, hogy valódi változásokat eszközölni lényegében egyenlő a lehetetlennel. Persze ez még nem indok arra, hogy ne próbálkozzon az ember. Kissé populistán fogalmazva, ha egy cél elérésében bárkit is megakaszt a "lehetetlen" szó, akkor jobb, ha az a valaki már hozzá sem fog ahhoz, amit el szeretett volna érni.
Joe bácsinak nem kell ilyen "lehetetlen" dolgokért megküzdenie. Elevickél majd valahogy Harrisék és a "deep state" hullámain, miközben utolsó éveiben élvezheti az elnökséggel járó hamis csillogást és dicsfényt. Több mint siker ez olyasvalakinek, akit vélhetően soha az életben nem mozgattak nemes célok. "Utánam az özönvíz" – mondaná, ha már nem mondta volna el ugyanezt évszázadokkal ezelőtt egy léha francia király, XV. Lajos, vagy legalábbis ne tulajdonítanák neki ezt a mondatot. A demokraták pusztításának legvégső következményeit ugyanis maga Biden már aligha fogja megélni.
Végezetül érdemes még egy-egy mozzanat erejéig két fontos dolgon is elgondolkoznunk. Mi változik majd a Közel-Keleten, már ami Amerika politikáját illeti és mire várhat Magyarország "Joe bácsi korától"?
A Közel-Kelet esetében az Izrael-barát politika folytatása természetesen egy percig nem kérdés, inkább csak az, hogy ennek milyen formája fog megvalósulni. Egy jóval erőszakosabb, Obama és Bush stílusú érdekérvényesítés, vagy inkább a Trump-féle diplomáciai elszigetelés és "csak" az izraeli hegemóniára "rendkívül veszélyes" egyének kiiktatása? Nyilvánvalóan egyik sem jó, de az eltérő módszerek eltérő eredményeket szülnek.
Magyarország esetében a kérdésem inkább csak költői volt. Semmi jóra. A neokon zsidó lobbit (amelyet természetesen ugyanúgy nem szerettünk) felváltja egy még arcátlanabb liberális, demokrata lobbi, akik ott fognak majd keresztbetenni az országnak, ahol csak tudnak. Ne feledjük, hogy a Jobbik már lelkesen kilincsel Bidenék virtuális kapuján, és vélhetően náluk sokkalta komolyabban vehető baloldali erők is ugyanezt fogják tenni, csak nyilván hatékonyabban.
Egy szó mint száz, érdemes lesz becsatolni azokat a bizonyos öveket, mert ami az Egyesült Államokban fog játszódni az elkövetkezendő négy évben, annak az egész fehér civilizáció (már ami megmaradt belőle) is érezni fogja a hatását.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
