Jobbik: a Holdról is látszik, hogy az Orbán-kormánynak nincs válasza az általa okozott megélhetési válságra

Jobbik: a Holdról is látszik, hogy az Orbán-kormánynak nincs válasza az általa okozott megélhetési válságra

Felelős, a magyar emberek érdekében meghozott döntések helyett maradnak a látszatintézkedések – röviden így lehet összefoglalni a háromnapos kormányülés „eredményeit”, melyeket nemrég Gulyás Gergely ismertetett a Kormányinfón

– kezdi friss sajtóközleményét a konzervatív párt.

Kiemelték:

Hiába ülésezett három napig a kormány, továbbra sem tudtak megoldást találni a magyarok mindennapi problémáira. Az üres lózungok puffogtatásán és a felelősség hárításán túl a luxuskormánynak ezúttal sem futotta többre: a Holdról is látszik, hogy az Orbán-kormánynak nincs válasza a saját maga által okozott megélhetési válságra, a gazdaság összeomlására, a bérek, a nyugdíjak elértéktelenedésére és az elszálló árakra.

Hírdetés

Mint írják: Ezúttal sem szóltak a pedagógusokhoz, az egészségügyben dolgozókhoz, a fiatalokhoz, a kisvállalkozókhoz, mindazokhoz, akik munkájukkal a hátukon cipelik ezt az országot, és akiknek éppen a kormány kudarcos válságkezelése, elhibázott gazdaságpolitikája és mértéktelen korrupciója miatt napról napra nehezebb az életük.

A konzervatív Jobbik ezzel szemben

adócsökkentéssel védené meg az elszabadult árak miatt nehéz helyzetbe jutott családokat, és célzott segítséget nyújtana a legkisebb vállalkozásoknak, mert szerintük ők a magyar gazdaság valódi erőtartalékai.

Nem utolsó sorban pedig már rég megállapodtak volna az európai közösséggel, és rendelkezésre állnának az Orbán-kormány korrupt rendszere miatt visszatartott pénzek, amelyek a tisztességes magyaroknak járnak, és amellyel érdemben meg lehetne védeni a gazdaságot – tette hozzá az ellenzéki párt.

Elég volt a félrebeszélésből! Felelős, átlátható kormányzásra van szükség, és olyan döntésekre, melyek valóban a magyar emberek érdekeit szolgálják! Cserben hagyás helyett azonnali, valódi megoldásokat! Normális Magyarországot! – zárul a közlemény.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »