18 fokra fűthető közintézmények jelzik mostantól az ott dolgozóknak és az oda látogatóknak, hogy miként hagyta őket magukra a kormány. Hiába a választások előtti hangzatos ígéretek, a kormány képtelen megvédeni az embereket a 25 év óta nem látott rekordinflációtól, a brutális gáz- és áramszámláktól, ráadásul az uniós forrásokat sem tudják hazahozni
– reagált közleményében a Jobbik a kormányinfón elhagzottakra.
Gulyás Gergely a mai napon bejelentette – a kormánymédia szerinti szójárásban – az energiadiktatúra bevezetését, amellyel még törvényt is sérthetnek
– idézi a minisztert a Jobbik.
Az ellenzéki párt felhívta a figyelmet, hogy
Orbán Viktor a választások előtt azt mondta: ellentétben Nyugat-Európa országaival, mi idehaza télen nem fogunk megfagyni. Most mégis energia- és gazdasági válsággal küzdünk, melyet a kormány úgy próbál orvosolni, hogy az intézményeken, a dolgozókon és úgy általában a magyar embereken spórol, miközben nekik gond nélkül jut 715 milliárd forint megvásárolni a Vodafone-t.
A Jobbik jelezte, a bejelentett energiadiktatúra-rendelet ráadásul a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke szerint sérti a „munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről” szóló törvényt is.
A Jobbik konzervatív jobboldali erőként, akkor is, amikor a kormány érzéketlen a magyar embereket segítő javaslatokra, és az utolsó forintot is igyekszik kipréselni az adófizetőkből, olyan intézkedésekre tett és fog is tenni javaslatot, amelyek az áfa-csökkentéssel érdemben enyhítenék az emberek kiadásait.
Így megtarthatók lennének a családi kis és közepes vállalkozások, a vendéglátóhelyek, a boltok és tisztességes megállapodást lehetne kötni az Európai Unióval a nekünk járó források hazahozatalának érdekében
– zárul a Jobbik közleménye.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »