Jó is, olcsó is, itthon mégis alig kell valakinek az AstraZeneca vakcinája

Jó is, olcsó is, itthon mégis alig kell valakinek az AstraZeneca vakcinája

Érdekes felmérés jelent meg a nap folyamán. Kiderült, az elmúlt hetek, sőt hónapok kampánya meghozta a gyümölcsét, a szlovákiai polgárok nagy része nem kér a brit-svéd AstraZeneca vakcinájából. 

Túlzás lenne kijelenteni, hogy a felmerült aggályok egy része nem volt jogos. Portálunkon is számtalanszor foglalkoztunk a felmerült kockázatokkal, a véralvadási zavarok kialakulásának lehetőségét több kutatás megerősítette. Arról sokan megfeledkeztek, hogy az esetleges mellékhatások kialakulásának veszélye mennyire alacsony (ezzel kapcsolatban Lovász László akadémikussal készített interjúnk zárómondatait ajánljuk olvsóink figyelmébe), s nem árt észrevenni azt sem, most, hogy (szinte) biztossá vált, az EU már nem rendel a britektől újabb szállítmányokat, az AstraZeneca-val kapcsolatos rémhírek száma is jelentősen megcsappant, holott újra oltanak vele szerte Európában.

A szlovák lakosság körében, márciusban végzett felmérésből kiderül, az EMA-engedéllyel rendelkező Astrat kevesebben választának, mint az egyelőre jóvá nem hagyott Szputnyikot, annak ellenére is, hogy Európában már 34 millió ember kapott az előbbiből. 

Jogos észrevétel lehet a véralvadási zavarok kockázata, ám jó, ha tudjuk, az ilyen esetek száma alig különbözik a legjobbnak és legmegbízhatóbbnak tartott Pfizer-vakcináétól. Egy nemrégiben közre adott tanulmány szerint egymillió Pfizer-vakcinára négy véralvadási komplikáció jut, az Astránál ugyanez az érték öt. Annyit azért tegyünk hozzá, mert nem lenne elegáns elhallgatni, hogy a tanulmányt brit, oxfordi tudósok készítették. 

Egy másik kutatás szintén segít perspektívába helyezni a trombózistól való félelmünket. Kiderült ugyanis, hogy a COVID-fertőzés első két hetében tízszer nagyobb az esélye az agyi trombózisnak, mintha beoltatnánk magunkat a brit vakcinával.

Hírdetés

A Focus közvélemény-kutatásából kiderül, az ország lakosságának alig 42%-a fogadná el a brit vakcinát (holott 400 ezer adagot már beadtak belőle), az AstraZeneca-t elutasítók aránya még magasabb, 46% felett van.. A Szputnyik esetében ez a mutató 53, míg a Pfizer esetében 55% körül van. 

Keveset emlegetett tény, hogy a brit gyártó azon kevesek közé tartozik, akik előre kijelentették, amíg tombol a járvány, nem hajlandóak pénzt keresni termékükön. Gyakorlatilag önköltségi áron adják a vakcinát, az Uniónak például nagyjából 1 euróba és nyolcvan centjébe kerül egy-egy adag. A Pfizernek, illetve a Modenra gyártójának nem voltak hasonló skrupulusai, az előbbinek a kiszivárgott információk szerint nagyjából nyolcszor ennyibe kerül egy-egy adagja, az utóbbi még ennél is drágább.

Itt egy következő sokatmondó adat.

A brit Astrazeneca gyógyszergyár 275 millió dollárt (nagyjából 228 millió euró) keresett az év első negyedében eladott mintegy 68 millió vakcinán (a Pfizer 2021-es vakcinaprognózisa 15 milliárd dollár!). Ez első pillantásra mellbevágó összeg, azonban a gyógyszeróriás negyedéves bevételének csak elenyésző, mindössze négy százalékos része. Ennyit a járványon nyerészkedésről…

Végezetül fontos kihangsúlyozni, jelen írásnak nem célja, hogy reklámot csináljon az AstraZenecának, pusztán azt az oltási kampány eleje óta hangoztatott állítást szeretnék alátámasztani, hogy egyféle igazán jó vakcina létezik,

az, amelyiket már beadták!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »