Jézus lelkületével – Papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak Győrben

Jézus lelkületével – Papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak Győrben

Papi és szerzetesi hivatásokért mutattak be szentmisét, majd tartottak szentségimádást a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepén, június elsején. A szentmise főcelebránsa Bognár István, a Brenner János Papnevelő Intézet spirituálisa volt.

A győri Brenner János Papnevelő Intézet elöljárói és növendékei, valamint a Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói győri házának tagjai a hívekkel közösen fohászkodtak, hogy az Úr küldjön munkásokat aratásába.

Bognár István spirituális elmondta: minden hónap első csütörtökén a szentmisét új hivatásokért ajánlják fel a szemináriumban, a szervita nővérek pedig szentségimádást tartanak elsőcsütörtökönként. E két közösség imádsága most a székesegyházban kapcsolódott össze a hívek jelenlétében. Az alkalom azért is különleges volt, mert másnap tett örökfogadalmat Labundy Mária Ágnes szervita nővér.

2012-ben kelt boldog emlékű XVI. Benedek pápa szándékára az a dekrétum, amely a pünkösd utáni első csütörtökre elrendelte a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepét – emlékeztetett szentbeszédében Bognár István atya, hozzátéve: ez az ünnep nagyon szépen beleillik a liturgiába. A húsvét utáni 40. nap – egy csütörtök – Urunk mennybemenetelének napja, és jövő héten csütörtökön lenne Úrnapja is (sokfelé a világban csütörtökön ünneplik, de Magyarországon a rákövetkező vasárnap üljük meg). E kettő közé ékelődik be ez a csodaszép ünnep, amely megvilágít valamit a hitünk titkából.

A mi Urunk, Jézus Krisztus mint az új és örök szövetség közvetítője áll az ünnep középpontjában. Néhány hete még gyakran imádkoztuk az egyik prefáció szavaival: „ő lett a főpap, az oltár és az áldozati bárány”. Mind egy személyben. Ágnes nővér ennek az Örök Főpapnak, Krisztusnak kezébe teszi életét – utalt a másnapi örökfogadalomra.

Imádkoznunk kell az egyházi rendhez tartozókért, papokért és új hivatásokért, hogy mindig legyenek, akik Krisztus egyetlen papságának misztériumából nyerik hivatásukat és küldetésüket. Azért is imádkozzunk papjainkért, hogy egyre jobban váljanak hasonlóvá Krisztushoz.

Ugyanaz a lelkület legyen a papokban, mint ami Jézusban volt – ez a hónap egészen erről szól, mutatott rá a spirituális, emlékeztetve, hogy szerte a világban júniusban vannak a papszentelések. 

Hírdetés

Bognár István elmondta: amikor készült a szentbeszédre, akkor keresett egy szót, amely az ünnep kapcsán mindenkire vonatkozhat: ez a konszekráció, vagyis a szentelődés. Például magára a templomra is, amelyet szeptemberben újraszentel Veres András megyéspüspök. Konszekráció történik, amikor a püspök imádsága és kézfeltétele által a jelöltet pappá szenteli. Konszekráció, amikor egy szerzetes vagy egy szerzetesnő a Jézus iránti életre szóló elköteleződését örökfogadalommal is megerősíti. De minden hívő így konszekrálhatja, egészen odaajándékozhatja az életét a mi Urunknak. Használjuk a magyar nyelvben is ezt a kifejezést, ha valaki szívvel-lélekkel dolgozik valamiért, úgy mondjuk: ennek szenteli az életét. Egyházi értelemben ez a konszekráció sokkal többet jelent: kivonjuk a használatból, s tiszta ajándékként csakis arra használjuk, amire szentelve van. És ez különösen is így van az Isten képére alkotott teremtményekkel.

István atya a híveket arra bátorította, hogy olyan lelkülettel imádkozzanak, ahogy Lisieux-i Szent Teréz tette:

Úr Jézus Krisztus, örök Főpap! Őrizd meg papjaidat Szent Szíved oltalmában, ahol senki sem tud nekik ártani.
Őrizd meg tisztának felszentelt kezüket, melyek nap mint nap érintik szent Testedet.
Őrizd meg tisztának ajkukat, melyen drága szent Véred piroslik.
Őrizd meg tisztának szívüket, melyet dicsőséges papságod jelével pecsételtél meg. Ó, Jézus!
Segítsd őket növekedni a szeretetben és hűségben irántad, hogy ne a földiekhez ragaszkodjanak.
Add meg nekik a kenyér és a bor átváltoztatásának ereje mellett ahhoz is az erőt, hogy a szíveket megváltoztassák.
Áldd meg munkájukat bőséges gyümölccsel, és egykor add meg nekik az örök élet koronáját! Amen.

A szentségimádáson a szervita nővérek vezetésével a papokért és a szerzetesekért, valamint új hivatásokért imádkoztak, és tanúságot tett a Krisztushoz vezető útjáról Labundy Mária Ágnes nővér.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Horváth Gábor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »