„Ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő én velem.” (Jel 3, 20)
Este, ha már lement a nap, csend és sötét van, nem jó egyedül lenni. Nem jó annak, aki híres filmszínész, elismert tudós, gazdag milliomos, és fényes palotában lakik. Nem jó, mert egyedül van! Nem jó a koldus szegénynek, akinek nincs otthona, sátorban, híd alatt, vagy kunyhójában, egy sarokba kuporodva majszolja száraz kenyérkéjének utolsó maradékát. Nem jó, mert egyedül van! Senkinek nem jó egyedül. Isten is látta ezt „És monda az Úr Isten: nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” (1Móz 2, 18)
Áldott ajándék a házasság, de vannak, akik özvegyek, árvák, vagy soha nem házasodtak meg és magányosak. Nincs család a közelükben, távol, külföldön van a rokonság, esetleg a munkahely, ahol lakni kell, az is távol van, és ezért lett magányos az illető. Sokszor a családban, a társaságban, a mozgó, zsivajgó emeberek társaságában is magányos az ember. Nem az a lényeg, hányan vannak körülötte, vagy egyedül ül a szobájában, esetleg a kórházi ágyon. A magányosság nem azt jeleni, hogy egyedüllét.
Ismerek egyedül élő embereket, fiatalabbakat és idősebbeket is, akik nem magányosak. Nem elárvultak, nem panaszkodnak.
Boldog, harmonikus, kiegyensúlyozott életük van. Hogyan lehet ez? Valaki ott lakik velük, aki nem egyszeri vendég, vagy látogató, valaki, aki betölti az életüket, szívüket örömmel, áldással, békességgel. Ki ez? Jézus! Jézus közelséget, barátságot, együttlétet, életet kínál akkor, amikor vacsorára hív!
Mit szólnál, ha valaki bekopogna hozzád ma este és kérné, hogy vacsorázzatok együtt?
Ha nem ismered, bizonyára bizalmatlan lennél, s még ajtót sem nyitnál. Ha ismerős a személy, a hangja, behívnád és meglepődnél, mert nem készültél vendégségre, nincs semmid, amit ajánlhatnál. A váratlan vendég érkezése meglepne.
Ismered-e Jézust? Hallottad már a hangját? Milyen a kapcsolatod vele? Most itt van, kívül van, ajtód előtt kopog és vár. Kér, téged is kér, kedves Olvasóm, mint engem is kért… „Nyisd ki az ajtót, engedj be, veled szeretnék vacsorázni.” A legszebb estét, a legszebb napot akarja néked ajándékozni… Engedd be, nyiss ajtót!
Mi a válaszod? Nem ismerlek, Jézus, ne zavarj, dolgom van, nem érek rá. De ő nem megy el, türelmesen vár és újra kopogtat. Kérlek, nyiss ajtót! Én nem tudom kinyitni, a szíved ajtaján csak belülről van kilincs.
Hagyj magamra, Jézus! Nincs ajtóm! Mindenem elveszett, mindent eladtam, eladtam az ajtómat is. Az árából italt vettem, elkártyáztam, szórakoztam, züllöttem… semmim nincs. Mindenem elveszett, elveszett a házasságom, családom, elveszett az életem.
Jézus szelíden válaszol: „Tudom, hogy mindened elveszett, tudom, hogy semmid nincs, ezért jöttem. Hoztam néked meleget, felmelegítem a szívedet, asztalt terítek néked és én foglak megvendégelni. Veled maradok, veled vacsorálok, nem hagylak magadra soha. Nyiss ajtót nekem!”
Mit hoz Jézus annak, aki ajtót nyit Neki? Aki behívja őt a szívébe? Örömöt, békességet, közösséget, és az ő társasága soha nem lesz unalmas. Jézus nem erőszakos, nem dörömböl, nem töri be ajtódat, nem erőlteti rád önmagát. Nem tolakszik. Vár önként, jól meggondolt döntésedre, arra, hogy ajtót nyitsz és behívod. Szívedbe, életedbe.
Alice megöregedett, családtagjai meghaltak, akik életben maradtak, elköltöztek a városból. Egyedül maradt a kedves öreg hölgy.
Nem volt gazdag, de nagyon okos volt, jókedvű és találékony. Amikor látta a fáradt fiatal mamákat, felajánlotta segítségét. „Vigyázok a gyermekekre, menjetek, sétáljatok egyet a férjeddel!” Következő alkalommal, amikor a templomba jött, hozott magával egy nagy zacskó cukrot, szétosztotta. Legközelebb mindenki kapott tőle egy csomag papírzsebkendőt. Alice mindig adott, osztott, segített, mosolygott és mosolyra derített. A nagy bérházban, ahol lakott, úgy ismerték, hogy ő a ház védangyala. Ha segítség, tanács vagy valamilyen sürgős betegellátásról volt szó, hozzá mentek. Senkit nem utasított vissza, mindenkinek osztotta magát.
Magát osztotta? Nem, Jézust osztotta, mint áldott kenyeret, Jézust töltögette az emberek szívébe, mint friss vizet, az élet vízét.
Megtörtént, hogy hozzám is eljött, mindig valami meglepetéssel. Amikor megkérdeztem: „Miért hozta ezt, Alice?”, a válasz mindig ez volt: „Az Úr mondta!”
Ez az idős hölgy Jézussal élt. Nem vendég, nem egy vacsora alkalommal volt nála Jézus. Benne élt, a szívében lakott. Ezért volt mindig vidám és friss, ötletekkel gazdag, tettrekész és igazán boldog.
Alice rákos lett. Nem ijedt meg, jókedve nem hagyott alább, szeretete nem csökkent az egészségesek iránt. Mosolygott, adott, osztott élete utolsó idejéig. Honnan volt ereje leküzdeni az egyedüllét szomorúságát? Fizikailag egyedül volt, öreg testben, de csodálatosan békés, örvendező lélekkel. Egyedül volt, de soha nem magányosan. Amíg ereje volt, osztotta azt, amit ő is az Úrtól kapott. Amikor már beteg volt, ápolni kellett, számtalan kedves segítség jött, kínálkozott. Mindenki örült, ha vele lehetett, mert mindenkit örömre derített.
Valamikor Alice meghallotta Jézus kopogtatását, kérését. Szívébe, életébe fogadta. Jézus az Ő életének központi része volt, nem csak vacsoravendég. Milyen jó Jézussal lenni! Azt csak az tudja, aki már megtapasztalta. Nálad ott van már Jézus? Nem hallod a kopogást?! Nyiss ajtót Néki! Kedves és fontos vagy Néki, csak hívd meg Őt.
„Szívembe jöjj, jöjj szívembe most, Úr Jézus! Óh, jöjj még ma és lakj abban, jöjj szívembe most, Úr Jézus.” Igen, hívlak, Uram. Jöjj és maradj velem. Közelségedet vágyom. Szólj hozzám, vigasztalj, táplálj igéddel. Őrizz meg, a bűntől, segíts, hogy mindennap nagytakarítást tudjak végezni szívem minden zeg-zugában. Kérlek, hozz fényt, örömöt és világosságot életembe. Szeretnék én is adni, osztani abból, amit tőled kapok. Ámen
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
