Jezsuita szerzetes is beszédet mond Joe Biden elnöki beiktatásán

Jezsuita szerzetes is beszédet mond Joe Biden elnöki beiktatásán

A 87 éves Leo O’Donovan jezsuita pap, a Georgetowni Egyetem egykori igazgatója is beszédet mond majd Joe Biden megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján január 20-án – közölte a Kathpress katolikus hírügynökség a National Catholic Reporterre (NCR) hivatkozva.

O’Donovan az NCR-nek nyilatkozva erősítette meg, hogy a megválasztott elnök személyesen kérte fel, hogy tartson beszédet a január 20-án esedékes beiktatásán. Biden az Egyesült Államok történetének második katolikus vallású elnöke lesz John F. Kennedy után.

O’Donovan a Biden család régi barátja. 2015-ben ő vezette Biden idősebb fia, a 46 évesen agydaganatban elhunyt Beau gyászszertartását. A leendő elnök értesülések szerint több jezsuitával is szoros kapcsolatot ápol.

Hírdetés

Az NCR úgy tudja, hogy Biden alelnöksége idején alkalmanként részt vett a georgetowni Szentháromság-templomban tartott miséken. 1992-ben pedig, amikor másik fia, Hunter végzős volt a georgetowni jezsuita egyetemen, O’Donovan meghívta az akkori delaware-i szenátort, hogy tartson előadást hitéről, illetve a közéletben betöltött szerepéről.

Forrás: MTI

Fotó: NCR

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »