Hirtelenjében nem is tudja a Romániában élő nemzeti kisebbség tagja, miként viszonyuljon e megállapításhoz, s bár a vonatkozó sajtóközleményt olvasva – a teljes dokumentumot, magát a monitoring bizottság jelentését alighanem jobbára csak szakmabeliek, érintettek, jogászok, politikusok tanulmányozzák – ugyan valamelyest tisztul a kép, összességében mégis vegyes érzelmekkel marad.
Első gondolata, hogy azért talán annyira nem szilárdak ezek a bizonyos jogi és politikai keretek, amelyek védik a nemzeti kisebbségeket: nemrég a nagykoalícióban kormányzó pártok berkeiből indult útnak olyan törvénykezdeményezés, amelynek célja a parlamenti bejutási küszöb megemelése révén az RMDSZ kiszorítása lett volna. De az ellenzék padsoraiban sem magyarbarátságukról híres honatyák tolonganak: a kormányoldallal szemben állók közül a legnépszerűbb csoportosulás éppen egy szélsőségesen nacionalista szervezet. Ha ez szilárd jogi és politikai keretnek nevezhető, vajon milyen lehet a bizonytalan keret?
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény életbe ültetését és betartását felügyelő bizottság a romániai magyarság számára releváns, fontos és fájó pontokra is rátapint a dokumentumban. Ilyen a jelképek kérdése, a himnuszok, zászlók ürügyén kirobbanó magyar–román viták, a nemzeti kisebbségek számbeli csökkenése és az ebből fakadó, a nyelvi jogokat érintő bizonytalanság. A 2022-es népszámlálás ugyanis a nemzeti kisebbségekhez tartozók számának csökkenését rögzítette, ez a visszaesés pedig bizonytalansághoz vezet a kisebbségi nyelvhasználat jogának jövőbeni éltetését illetően a közigazgatásban, a bíróságok előtt és a közterületi jelzések esetében, Romániában ugyanis a nyelvi jogok érvényesítésének feltétele, hogy a nemzetiséghez tartozók aránya nem süllyedhet 20 százalék alá az érintett településen – mutatnak rá a jelentéstevők.
A legfőbb fenntartás azonban alighanem a dokumentum további sorsával kapcsolatos: vajon megfontolják-e Bukarestben azokat az ajánlásokat, amelyeket a jelentéstevők javasolnak? Fontos tisztázni ennek kapcsán, hogy a 46 államot tömörítő Európa Tanács nem az Európai Unió valamelyik testülete, hanem önálló szervezet. Nem szabad tehát az Európai Bizottsággal vagy az Európai Parlamenttel szembeni, a nemzeti kisebbségek problémái iránti közömbösségük miatti ellenérzéseink célkeresztjébe a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsot is bevonni. Benkő Erika politológus, a monitoringbizottság munkáját találkozók és dokumentumok formájában is segítő Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője közösségi oldalán arra mutatott rá: a hetvenéves múltra visszatekintő Európa Tanács egyelőre az egyetlen olyan páneurópai intézmény, ahol lehetőség van érdemben foglalkozni a nemzeti kisebbségek kérdésével.
Márpedig jelenlegi geopolitikai kontextusban, amikor azt látjuk, hogy az orosz–ukrán háború miatt a konfliktusban érintett országok mellett másutt is erősödőben a nacionalizmus, az is eredmény, ha egyáltalán van olyan intézmény, amely érdemben foglalkozik a nemzeti kisebbségek problémáival.
Borítókép: Kétnyelvű felirat Sepsiszentgyörgyön. Fotó: Albert Levente
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
