Tessék szíves lenni elolvasni ezt itt alább. Hosszú lesz, de nagyon tanulságos. Tessék:
„A PC-háború elért a személyes névmásokhoz
Az angol nyelvben eddig jellemzően vagy férfiként, vagy nőként hivatkoztak valakire.
Ezt a bináris rendszert egyre többen lépik túl, és tartják szűkösnek a he vagy she lehetőségeket: először jött az egyes számú they, aztán ze, hu, han, Mx., és a lista folyamatosan bővül.
Amerikában és Kanadában pedig szabályok és törvények is születnek arról, hogy tiszteletben kell tartani mindenki névmását.
Egy kanadai professzor szembeszállt ezzel.
Az utóbbi években csúcsra pörgött szólásszabadság-vita/identitásküzdelem/kulturális háború legújabb összecsapásának középpontjába a személyes névmások kerültek. A harc most a University of Torontón zajlik, a frontvonalban pedig egy pszichológiaprofesszor, Jordan Peterson áll.
A helyzet élességét két videó mutatja meg. Mindkettő ugyanazon az eseményen, a torontói egyetem előtt készült, ahova Jordan Peterson kiállt beszédet mondani. Az ellentüntetők nemcsak végigkiabálták az eseményt („Szégyen!”, „Transzfób!”), de lehetetlenné tették azt is, hogy a mikrofont használja. Peterson végül kiabálva mondta el, amit akart.
A másik felvételen a beszéd után Peterson a tiltakozók gyűrűjében vitatkozik.
A professzort dühös diákok gyűlöletbeszéddel és transzfóbiával vádolják. A saját egyetemén már 250-en írták alá egy tiltakozást ellene. Peterson ugyanis nem akarja elfogadni azt, hogy mindenki megválaszthatja a saját személyes névmását, és onnantól kezdve másoknak is így kell hivatkozni rájuk. Erről egy videósorozatot készített szeptember végén, a botrány azóta tart. A tiltakozások mellett az egyetem is felszólította arra, hogy tartsa tiszteletben a választott személyes névmásokat.
Egy sokat vitatott törvényjavaslat ugyanis a genderidentitás és genderkifejezés kategóriákat az alapvető emberi jogok közé sorolná, vagyis tilos lesz ezek alapján diszkriminálni.
Üssük fel nagy genderszótárunkat:
Genderidentitás – (Gender Identity) az, hogy egy személy miként – férfiként, nőként, mindkettőként, egyikként sem, valami másként – határozza meg magát. Lelki dologról lévén szó, ennek nem feltétlenül vannak külső jelei.
Genderkifejezés – (Gender Expression) az, ahogy valaki mások felé kommunikálja genderidentitását. Pl. öltözködés, hanghordozás, stb.
Bár a diszkrimináció sok mindent jelenthet, ide tartozhat az is, hogy meg lehet majd büntetni azt, aki nem veszi figyelembe másvalakinek a választott személyes névmását, és szándékosat nem aszerint hivatkozik rá. A videókon is látható felfokozott indulatok nem véletlenek – az egész ügy sokkal többről szól, mint egyszerű nyelvtani kérdésről.
Ez maga a kulturális háború annak esszenciális formájában – az egyik oldal saját identitásáért, a másik gondolatainak szabadságáért harcol.
Az angol nyelv hagyományosan he, vagy she névmással hivatkoznak férfiakra, illetve nőkre. Azok viszont, akik ezek közül egyiknek sem érzik magukat (például azért, mert transzneműek, vagy egyéb módon határozzák meg magukat), szűknek érzik ezeket a bináris kereteket. Gyakori megoldás, hogy a többes számú they névmás egyes számú változatát használják. 2015-ben az év szava a singular they volt – a többes számú névmás egyes számúvá tétele mögött egyébként az elképzelés az, hogy így fejezik ki a többféle nemiséget egy emberen belül.
A they viszont csak a kezdet. Genderügyben meghatározó gondolat, hogy a nemiség nemhogy nem bináris rendszer (férfi-nő ellentétpárra alapul), hanem valójában egy egész spektrum, aminek bármelyik részén elhelyezkedhet valaki. Csak a Facebookon 58 féle identitás közül lehet választani (és létre lehet hozni saját meghatározást is). Ezekhez pedig újabb és újabb személyes névmások kapcsolódnak, ze, hu, han, xu, Mx., a lista folyamatosan bővül. Amerikai kampuszokon bevett gyakorlat, hogy az ember a bemutatkozás után elmondja a személyes névmását is.
Ahogy Julie Mencher pszichoterapeuta mondja a New York Times névmásügyi cikkében: “Egyre többen, főleg a fiatalok között, tekintik úgy, hogy a gender nem adottság, hanem választás kérdése, és nem férfi-nő ellentét, hanem egy spektrum, ami független attól, hogy kinek milyen szervei vannak. És sokak szerint már nincs is gender egyáltalán.”
Petersonnak már ezzel is vitája van. Miközben egyáltalán nem akar megtagadni a transzneműektől semmilyen jogot, azt a megközelítést nem fogadja el, hogy a biológiai nem és a nemi identitás egymástól teljesen független dolgok lennének. Szerinte erre semmilyen bizonyíték nincs, arra viszont, hogy valamiféle kapcsolat azért mindenképp létezik a kettő között, van bizonyíték.
És ennek az alapvetően bináris rendszernek a kifejezése a kétféle személyes névmás – valakire vagy férfiként, vagy nőként hivatkozunk. Ebbe az is belefér, hogy ha valaki korábban he-nek tartotta magát, élete egy bizonyos pontján pedig úgy dönt, hogy she lesz, azt is tiszteletben lehet tartani. Az újabb nemeket viszont mesterséges, ideológiai alapon létrehozott nyelvi konstrukciónak tartja, így nem akarja használni ezeket.
„Nem ismerem el egy másik ember jogát arra, hogy eldöntse, én milyen szavakat használjak, főleg akkor, ha azok a szavak nem a nyelv standard részei, és csak ideológiailag motivált emberek kis csoportjának találmányai. Lehet, hogy van igazságuk, de nem fogom a szavaikat használni”
– mondja Peterson. (A választottnévmás-pártiak erre azt mondják, a they egyes számú használatának történelmi hagyományi vannak, többek között Shakespeare és Jane Austen szövegeiben is megjelent.)
Ez viszont még nem az igazán problémás rész. Végül is mindenki úgy hivatkozik magára, ahogy szeretne, és ha a körülötte lévő emberek ezt elfogadják, vagy érvekkel meg tudja győzni őket erről, akkor a szabad névmáshasználat emberek szabad döntése.
A választott személyes névmások használata ugyanakkor egyre több helyen a szabályzat része, aminek megsértése büntetést von maga után. Több amerikai egyetemen (Columbia, University of Michigan) kötelező ezt betartani, és már New Yorkban is van olyan szabályozás, ami szerint büntethető dolog szándékosan más névmással hivatkozni valakire, mint aminek az illető tartja önmagát. (Volt olyan diák, aki ennek hullámain kijelentette, hogy őt Her Majesty-nek, vagyis Őfelségének kell nevezni.) Ehhez vezethet az új kanadai törvény is, és ez a pont váltotta ki az igazán éles tiltakozást.
Peterson és támogatói szerint ez nem más, mint az állam beleszólása a szólásszabadságba, ezen keresztül pedig a gondolatszabadságba, mert a gondolatainkat a szavakon keresztül fejezzük ki. „Évtizedeken át tanulmányoztam a totalitariánus rendszereket, tudom, hova vezet ez” – mondja a professzor.
Szerinte az ilyen állami szabályozás ráadásul nem megoldás a transzok problémáira sem, mert egy ilyen állami kényszer hatására nem az elfogadottságuk fog nőni, hanem éppen, hogy az ellenérzés.
„Ezekből csak perek lesznek, feszültség és a szélsőségek erősödése. Nem akarom senki jogát megtagadni, csak a saját jogomat szeretném fenntartani, hogy a gondolataimat megfogalmazzam” – mondja. Szerint a túlzásba vitt PC-nyomulás miatt a szélsőjobboldalon „nagyon veszélyes erők” ébrednek fel.
Mindez valószínűleg az olvasók nagy részének nehezen átélhető probléma, mert soha nem kell szembesülniük ilyesmivel.
„Mit szólna, ha azt mondanám magára, hogy she?”
– mondja egy ellentüntető Petersonnak, mire a professzor azt válaszolja, nem érdekelné. Pedig valójában nem igazán tudhatja, milyen érzés lehet egész életében azt tapasztalni, hogy a világ létének, személyének alapjait sem ismeri el, és ez benne van a nyelvben, minden egyes megszólalásban körülötte.
Ez, vagyis a misgendering sokakban hozzájárul az kitaszítottság érzéséhez, és fontos része annak, hogy a transzneműek nem érzik magukat a társadalom teljes jogú részének. „Az emberek nem értik, milyen nagy hatással lehet valakire, ha nem a névmását használják. Teljesen össze tudja zavarni” – mondta egy diák a Toronto Starnak.
A transzközösség tagjainak pedig valós gyűlölettel, megkülönböztetéssel és egyre több erőszakkal kell szembenézniük – miközben a kanadai törvények nem ismerik el őket közösségként. Ennek a gyakorlati következménye például az, hogy ha valaki megöl egy transzneműt azért, mert transz, a mostani szabályok szerint ezzel nem gyűlöletbűncselekményt követ el, hanem egyszerű gyilkosságot. (A két dolog más, a közösség tagja elleni erőszak bűncselekményt a magyar jog is ismeri, és súlyosabb a megítélése.) Az új szabályozás támogatói szerint a változások sokkal inkább erről, és a diszkrimináció tilalmáról szólnak, a névmásügy ehhez képest nem elsődleges.
Az ellenzők szerint viszont a törvény olyan rosszul van megfogalmazva, hogy akár a nem megfelelően használt személyes névmás is diszkriminációnak számít majd.
A nyelv pedig egyszerűen szervesebben működő dolog annál, hogy törvénnyel lehessen kötelezni embereket olyan szavak használatára, amikről a nagy többség hónapokkal korábban még csak nem is hallott.
Amikor a Globe and Mail című kanadai lap szerzője rákérdeztett, az Ontarioi Emberi Jogi Bizottság sem tudta megmondani, hogy Peterson törvénysértést követ-e el azzal, hogy nem használja a választott személyes névmásokat. A transzgender jogokról szóló ajánlásokat 2014 előtt írták, amikor még nem indult el a névmáshullám.
Peterson mindenesetre azt mondja, ha megbüntetik, ő nem fizet, és akár börtönbe is megy, vagy éhségsztrájkolni fog, ha kell, de nem fogják arra kényszeríteni, hogy mesterséges szavakat használjon.
A vita Magyarországról nézve elég távolinak tűnik. Az észak-amerikai egyetemeken mindennapos safe space/genderügyi tiltakozásokhoz hasonló jeleneteket itt még nem nagyon láthattunk, de a kultúrharcnak épp a múlt héten lezajlott egy mikrofelvonása. Budapesten az Auróra nevű helyen szerveztek egy bulit, aminek leírásában megjelent a safe space, és a felhívás a névmások tiszteletére. A Reflektor blogon született erre egy dühös válaszposzt. „Persze lehet most mondani, hogy ez csak egy buli, mit vernyogunk. Azért vernyogunk, mert ez lesz belőle. Betiltanak egyetemi tanárokat, betiltanak szavakat” – írta a szerző, az ez lesz belőle alatt éppen Peterson esetére hivatkozva.” (444)
No, sikerült a végére jutni? Helyes! Akkor vonjunk le néhány következtetést:
1.: Teljesen világosan kiderül a fentiekből, hogy akár a Jóisten teremtette a világot, akár csak úgy összejött a dolog („aminek akkora a valószínűsége, minthogy a hurrikán a szeméttelepen összefúj egy Boeing 777-est, ami el is repül”), szóval a Jóisten vagy az evolúció nem csak tökéletlen, de „transzfób” is.
2.: Amennyiben a Jóisten vagy az evolúció transzfób, úgy mindkettőt el kell zavarni, kergetni, meg kell őket szégyeníteni, és a helyükre nem transzfób Jóistent és evolúciót kell keresni.
3.: Mivel a laptopom automatikusan aláhúzza pirossal azt, hogy „transzfób”, a laptopom is transzfób. Be kell szereznem egy nem transzfób laptopot.
4.: Végtelenül hálás vagyok a transzfób Jóistennek, amiért nem most kell gimnáziumba és/vagy egyetemre járnom, mert óriási bajban lennék, ha csajozni szeretnék, és már a megszólításnál elbuknék a vizsgán.
5.: Végtelenül hálás vagyok a transzfób Jóistennek, hogy magyarnak teremtett, ugyanis e nehéz, transzfóbiától terhes időkben egy olyan nyelven tudok megszólalni, amely nyelvben nincs nőnem és hímnem és semleges nem, így aztán lehet, hogy még sem buknék el már a megszólításon.
6.: Az ötödik pont ugyanakkor magában rejti azt a veszélyt, hogy esetleg haza keverednék egy „nővel”, és csak ott derülne ki, hogy az illető nem nő, hanem „kultúrharcos”, és ha erősebb nálam, még le is kéne szopnom, és lám, mindezt megspórolhattam volna, ha lenne a nyelvemben hímnem, nőnem és semleges nem, és már a megszólításnál kiderült volna, hogy mi az ábra.
7.: Mégis felötlik azért a gondolat, hogy a magyar nyelv egy eleve nem transzfób nyelv.
8.: Már kétszer is hálát adtam a transzfób Istennek, tehát én is transzfób vagyok.
9.: Fenti bűnömet kompenzálandó kijelentem, hogy nem férfi vagyok, sőt, el sem ismerem a „férfi” és „nő” megkülönböztetés jogosságát, vagyis én egy férfi testbe zárt leszbikus vagyok.
10.: Ha néhány évszázad múltán lesz még emberi faj a földön, nagyon nagy érdeklődéssel fogják vizsgálni ezt a mi korunkat.
11.: Ha néhány évszázad múlva lesz még emberi faj a földön, bátran kijelenthetjük már most, hogy az a néhány évszázad múlva élő emberi faj, amely esetleg túlél bennünket, ismét férfiakból és nőkből fog állni, afféle „barbárok” lesznek, csupa Odoaker, hűha…
12.: Akiknek az a legfőbb problémájuk, hogy milyen névmással kell őket illetni, s akiknek „58 féle identitás közül lehet választani” csak abban az ügyben, hogy akkor ők most micsodák valójában, s akiknél már csak úgy egyszerű ratyinak sem lehet lenni, nos, azok szükségképpen ki (el) fognak pusztulni.
13.: A 12. pont jelenti a reményt.
14.: Jó ha tudjuk, például az iszlám (arab) világban, továbbá a népességét hamarosan megnégyszerező Fekete-Afrikában ez a probléma nem létezik. Csak szólok…
15.: Nagypapám mindig mondogatta, hogy „tudod, kisfiam, hülyének lenni a legkönnyebb”. Nem igazán értettem őt.
16.: Most már értem.
17.: Remélem, ezek a gyerekek hamar lejátsszák a ki(el)pusztulásukat.
18.: Nagyon várom Odoakert.
19.: Remélem, a mi Odoakerünk fehér lesz és keresztény. (Esetleg ortodox zsidó? Közöttük is kevés, akit nem lehet megszólítani sem he-vel sem she-vel…)
20.: Annyira fontos lenne tudni, hol vesztett utat a nyugati ember, és mikor és miért lett belőle ilyen nyomorult, beteg, kretén, elfajzott, faj- és önfenntartásra képtelen, kipusztulásra ítélt csíra. Afféle „singular they”. Hogy verjen meg benneteket a mi transzfób Istenünk, vagy intézzen el titeket végre az a transzfób, kegyetlen evolúció, amely ha tényleg önmagában rendezné a világ dolgait, ti egyszerűen nem létezhetnétek. De szép is lenne…
21.: Bizony, itt az idő, hogy visszasírjuk a régi, hagyományos, megszokott, tradicionális, konzervatív, „transzfób” buzikat. Ki hitte volna…
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
