Javított a szlovák válogatott, Ronaldo vezérletével a portugálok kiütötték Luxemburgot

Javított a szlovák válogatott, Ronaldo vezérletével a portugálok kiütötték Luxemburgot

A 2024-es Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában a J jelű kvartettben a szlovák labdarúgó-válogatott megszerezte első győzelmét miután hazai pályán legyőzte Bosznia-Hercegovinát. A csoport másik két mérkőzésén Portugália és Izland is idegenben aratott fölényes győzelmet.

A Luxemburg elleni kínos döntetlent követően újabb hazai mérkőzéssel folytatta szereplését a 2024-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban a szlovák labdarúgó-válogatott. Francesco Calzona tanítványai Pozsonyban léptek pályára, az ellenfél pedig Bosznia-Hercegovina volt.

Az olasz szakember a Luxemburg elleni kezdőhöz képest két helyen is változtatott, a védelemben Šatkát Vavro váltotta, míg Suslov helyére Mak került a kezdőbe.

A házigazda szlovákok aktívan kezdték a találkozót, és elsőként Hancko került helyzetbe, de ez még kimaradt. Pár perccel később a hazaiak előnybe kerültek miután a 13. percben Mak góljával megszerezték a vezetést. A bosnyákok nem nagyon találták a ritmust az első félidőben, Dúbravkának szinte védenivalója sem volt a találkozó első felében, hiszen egyetlen kapuralövési kísérletük sem volt a vendégeknek.

Az első félidő hajrájában a szlovákok pedig megduplázták előnyüket, miután Polievka passzából Haraslín volt eredményes,

így megnyugtató kétgólos szlovák vezetéssel zárult az első játékrész

Fordulást követően a bosnyákok rögtön helyzetbe is kerültek, Prevljak próbálkozása azonban nem okozott különösebb gondot Dúbravkának. A vendégek a folytatásban nem tudták komolyabb nyomás alá helyezni a szlovák kaput, sőt a szlovákok egy harmadik góllal le is zárhatták volna a találkozót, de Kucka és Duda sem tudta gólra váltani helyzetét. Az utolsó félórára a bosnyákok legnagyobb sztárja Edin Džeko is pályára lépett. A 66. percben a vendégek óriási szépítési lehetőséget szalasztottak el Demirovič révén.

A vendégek próbálkoztak ugyan, de nem sikerült betalálniuk, így a szlovák válogatott megőrizte kétgólos előnyét.

Hírdetés

A találkozón a felvidéki Bénes László csereként lépett pályára, miután a 68. percben Ondrej Dudát váltotta. Győzelmének köszönhetően a szlovák válogatott a csoport második helyére jött fel. A kvartett másik két mérkőzésen a portugálok idegenben győzték le 6-0-ra Luxemburgot, míg Izland szintén idegenben aratott fölényes hétgólos győzelmet Liechtenstein ellen.

2024-es Európa-bajnoki selejtező, J-csoport, 2. forduló:

Szlovákia – Bosznia-Hercegovina 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Mak (13.), Haraslin (40.)

Luxemburg – Portugália 0-6 (0-4)

Gólszerzők: Ronaldo (9., 31.), Joao Félix (15.), Bernardo Silva (18.), Otávio (77.), Leao (89.)

Liechtenstein – Izland 0-7 (0-2)

Gólszerzők: Ólafsson (3.), Haraldsson (38.), A. Gunnarsson (48., 68., 73. – a harmadikat 11-esből), Gudjohnsen (85.), Ellertsson (87.)

A csoport állása két fordulót követően: 1. Portugália 6 pont, 2. Szlovákia 4 pont, 3. Bosznia-Hercegovina 3 pont, 4. Izland 3 pont, 5. Luxemburg 1 pont, 6. Liechtenstein 0 pont.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »