Ha nem is mindenki, de sokan ismerik ezt a címben lévő mondást. Helyesebben, annak eredeti, a Cogito ergo sum (latinul: Gondolkodom, tehát vagyok) változatát. Ilyen formában a mondás René Descartes (1596-1650) francia filozófustól származik. A mondásnak a játékra vonatkozó alakját azért választottam, mert a cikkben a játékról szeretnék írni (Ludo, ergo sum).
A játék és a játszás minden kultúra alapja, vagy ami a kultúrát megelőzi. E. B. Tylor (1832-1917), angol tudós, az antropológia egyik megalkotója szerint a játék a gyerekeknek fenntartott cselekmény, amiben a gyerekek megtanulják mindazt, ami szükségük lesz a felnőttkorukban. Egy másik klasszikus szerző, H. Spencer (1820–1903) angol tudós, a szociológia megalapítója, úgy képzelte, hogy a játék a többlet energia feldolgozására szolgál. Ez és a hasonló megközelítések a játékot a többi kulturális produktumok között leegyszerűsítik egy egyedi kulturális termékre, és elsősorban a gyermekkorral kötik össze.
Csakhogy a játék nemcsak gyermekbújócska, a játék elemeit magukban viszi a dráma, opera, karnevál, vagy akár a hazárd is, amelynek a magyar nevében a játék szó magában is benne van (hazárdjáték). Ezért J. Huizinga (1872-1945) holland kultúra történész állította, hogy a kultúrára, a játék szemszögéből, úgy lehet tekinteni, mint a játék alfajára. A játék elemeit megtalálta a költészetben, háborúban, jogban és a filozófiában is. A Homo ludens c. könyvében arról ír, hogy a játék szabad, elszakadást jelent a megszokott élettől és dolgoktól az ideiglenes játék világába, amely körülzárt, és egy bizonyos időben konkrét helyen játszódik le. És ami nagyon fontos, a játéknak saját magának van értelme, és nem kell tartalmaznia szükségszerűen valamilyen másodlagos funkciót.
Az emlősök játékában különös az, hogy benne a különböző komoly viselkedésből fakadó elemek vannak túlsúlyban, mint például a menekülés, a vadászat társaságbeli, vagy szexuális viselkedése. Ez arra az elképzeléshez vezetne, hogy a játékos viselkedés tulajdonképpen a gyakorlatban előforduló képességek korábbi begyakorlását szolgálják. Azonban ez a magyarázat ellentétes a gyakorlattal, legalább is két pontban. Először is, a más környezetből átvett viselkedési elemek a játékban mindenféleképen torzulva vannak, furcsán összerakottak, hiányosak, vagy túlhajtottak, egy szóval megváltoztatva alakjukban úgy, hogy inkább paródiának tűnnek, sem mint perfekt tréning adagnak. Másodszor, a játékban ezekkel az átvett elemekkel átfedik egymást a mozdulatok és az akciók, amelyek egyáltalán nem fordulnak elő egy komoly magatartásban. Hát akkor, hogy keletkezett ez a keverék, és mire szolgál?
G. Burghardt, az amerikai Tennessee egyetem professzora, az állatok játékának egyik legjelentősebb kutatója, nemrég egy teóriával jött elő, amelyben azt állítja, hogy a játék néhány lépésben történik.
Gordon Burghardt – eeb.utk.edu
Az úgynevezett primer játék elszórtan jelen van a gerinceseknél, mint a fokozatos ontogenetikai érés (az egyén eredete és fejlődése) mellékterméke, amikor még a viselkedés átmenetileg nem teljes formában van jelen. A második fokozatban a játék segíti a fiatal állatot kondícióban tartani a fiziológiai, viselkedési és értelmi formában. Végül a harmadik fokozatban a játék az egyénnek már különleges előnyökben nyilvánul meg (váratlan helyzetek, flexibilitás, konfliktusok megoldása, stb.). Minden esetre, a játék bizonyos másolata a komoly esetekben való viselkedésnek.
Az emlősök kölykei akár a nagyon szorongatott helyzetben is játszanak, amit láthatunk azoknál a gyerekeknél is, akik különböző természeti, vagy emberek által idézett katasztrófával, például háborúval vannak sújtva. Az etológusok, akik az állatok viselkedését tanulmányozzák, mindig feltételezték, hogy a játék bizonyos módon pozitíven befolyásolja az egyén képességeit. Amellett a játék nem ingyen van. Ez így van akkor is, ha a játék többlet energiát is követel a részvevőtől, bizonyos kockázattal jár az anya, rokonok és csoportok védelme dacára is. Ha az emlősök kicsinyeinél a játék annyira előtérbe van, akkor kell, hogy valami értelme is legyen az egésznek. A hipotézisek egész sora azt magyarázza, hogy milyen adaptív, azaz alkalmazkodásra képes funkciója van a játéknak, tehát hogyan segít az utódnak sikeresen felnőni, túlélni és végül szaporodni. A játék intenzitása és fizikai követelménye arra vezethetnének, hogy a fizikai képességek vagy a mozgási koordinációk begyakorlása a cél. A felnőttek viselkedésének hasonlósága azt mutatja, hogy szóba jöhet a speciális készségek gyakorlása a vadászatra, szociális versengésre és a szexuális életre.
A játék jelen van az emlősök nagy többségénél, és csaknem az összes erszényeseknél és elevenszülőknél, ami azt mutatja, hogy nagy valószínűséggel már jelen volt az összes emlősök közös ősénél is. Az óvodáskori és iskolás gyerekek mozgásbeli és társasági játékai semmiben sem különböznek a kis emlősök tipikus játékaitól. A pszichológusok, antropológusok és a kultúra történészei állítják, hogy a gyerekek és a felnőttek játékos aktivitásai egy párhuzamos világ jellegével bírnak a közönséges, gyakorlati komoly világgal szemben. A gyerekek mintha főznének, házakat építenének és háborúznának. A sportban mintha harcolnának a klubok és nemzetek, a színházi darabok színlelik a valódi eseményeket, történéseket, az ének érzelmeket és hangulatokat vált ki anélkül, hogy a hallgató valakivel harcolna vagy szeretne. Ez a lehetőség átmenni a valóságból a játékosba és vissza, mélyen gyökerezik a fiatal emlősök képességében váltani az elképzelt és a valós világ között.
Minden emberi játéknak szabályai vannak függetlenül attól, hogy bújócskáról, ugrálásról, futballról, légóról, tudományos kutatásról van szó. Ebben a különleges szabályokat alkotó funkcióban, mint az összes emberi játék központi pillérét, felismerhetjük a transzportált ismétlődő játékos mozgási viselkedést. Az ismétlődések, egy bizonyos minta szerint, a legalapvetőbb szabálya minden játéknak. A szabályok által elhatárolt tér keretén belül minden ismétlésnél bizonyos változattal egy játék van folyamatban, annak köszönhetően, hogy a játéknál céltudatosan meg van hagyva a befolyása azoknak a tényezőknek, amik nincsenek ellenőrzés alatt. Ez a kontrol elvesztésével és visszanyerésével jár. A táblás játékoknál az egyik játékos húzása (lépése) felváltva következik a másik játékos lépésével. A gyerekek legszívesebben a meredek, vagy síkos lejtőn hancúroznak. Ez a tulajdonság megfelel a karakterisztikus önhátrányozásnak, és az ellenőrzés szándékos elvesztésének a fiatal emlősök esetében.
A komoly emberi aktivitásokban az eredmény fontos: mennyit keresek, legyőzöm-e az ellenfelet a partnerért való harcban, megvédem-e az egészséges gyereket, szabad leszek-e, vagy fejet hajtok-e. Ezzel ellenkezőleg a játékos aktivitásoknál fontosabb a játék lefolyására ügyelni, az eredményhez való viszonyulás lazább. Habár a futball ultrások, vagy az ugráló jéghoki tömegek esetében nem egészen így van, a nézők és a szurkolók többsége a feszültséget és a játék fordulatait jobban élvezik, mint magát a játék eredményét. A hangsúly a játék lefolyására és átélésére, ami megfelel annak, amit az emlősök utódainál látunk: a játék egy nagy móka, függetlenül attól, ki van fenn, vagy lent. Még ha a játék formailag változatosabb is az embernél, mint más fajnál, mégis megtartja azonos alapvető sajátosságait az emlősök játékos viselkedésében. Az állatok játékának megismerése elősegíti számunkra megérteni a saját viselkedésünknek jelentős részét.
G. P. Murdock (1897-1985) amerikai antropológus szerint a játék kulturális univerzum, mivel bizonyítékaink vannak a jelenlétéről valamennyi ismert történelmi és jelenlegi kultúrákban.
alchetron.com
Az emberiség mindenhol játszik, de az emberek a különböző kultúrákban nem játszanak szükségszerűen egyformán. Egyes játékok egymástól függetlenül fejlődtek ki, és specifikusak egy konkrét kulturális területre. Ilyenek például a közép ázsiai lovas játékok. Más játékok elterjedtek az egész világon, mint például a futball. És megint, a játék nem kizárólag a gyerekek kiváltsága, játsszák azt gyerekek és felnőttek is. Léteznek játékok egyszerű szabályokkal, de nagyon összetettek is, amikhez jól kiépített háttér szükséges.
Az egyik legrégibb bizonyítéka a golyós játékoknak, például, az Indus-folyó partján elterülő Mohendzsodáróból származik, amelyet az archeológusok az i.e. 2500 teszik.
Indus-völgyi civilizáció – wikipedia
Golyókkal vagy búgócsigákkal játszottak már az ókori Egyiptomban, Görögországban, Rómában és más kultúrákban is. Az utóbbit talán már a paleolitban is játszották, amire a hulló jávorfa magja forgása vezette rá az embereket. Úgyszintén a cérnalevevős játékot, amely Kínából vagy Koreából származik. A játék sok kultúránál terjed el Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában és a csendes óceáni szigeteken. A játékosok, egyének vagy csoportok a levevéssel különböző alakzatokat képeznek, amelyek lehetnek sztatikusak vagy mozgók is, alkothatnak történeteket, vagy sorozatokat. A textil fonalakkal való játékokat tudományosan Franz Boas (1858–1942) német származású amerikai antropológus írta le, aki a játékkal a Baffin öböli inúitoknál találkozott először. Valószínűleg az egyik legrégebbi írást a textil fonalakkal való játékról a görög Oreibasius hagyott ránk, aki Julianus római császár (i.sz. 331-363) udvari orvosa volt.
A játékok nemcsak magukra a játékosokra tartoznak, hanem a nézőkre is, akik azért jönnek el, hogy örvendezzenek a játékosok teljesítményének, vagy például Bali szigetén a kakasviadalok kakasainak. Ezt a viadalokat máshol is megrendezik. Így megrendezték a gladiátorok küzdelmeit, amelyek például a római Colosseumban zajlottak. Ismeretes, hogy a megfelelő arénában rendezték a tlachtli (pok ta pok) nevű rituális labdajátékot is, amely a Kolumbusz előtti közép amerikai kultúrákban dívott nemcsak a mayáknál, vagy az aztékoknál.
Pok ta pok – sites.google.com
Néha a játék komolyra fordult, mert a vesztes csapatot vallási rituálé keretén belül lefejezték. A játékban a nézőknek is nagy jelentőségük van, mivel az érték meghatározó tulajdonságuk számottevő. Sok sportjáték a globális összeköttetések részeivé vált, és világméretű versenyeket, bajnokságokat rendeznek belőlük (futball, jégkorong, kézilabda, stb.).
Nem könnyű a játékokat meghatározni antropológusi szemszögből sem, mert különböző formát nyerhetnek az egyszerű játékoktól, néhány szabállyal, az összetettebbekig, bonyolult szabályrendszerekkel. A játék az egyetemes kultúrához tartozik, elemei megnyilvánulnak az élet sok területein, megtalálhatjuk sok társadalmi szerepben, rituálékban, vagy vallásokban, sok esetben összeköttetésben van a gazdasággal. Úgyszintén a játékban megjelennek a különböző kulturális értékek és jelentések. Jelenleg az antropológiai érdeklődés a kiberkultúra, valamint a digitális médiumok irányába mozog, amelyek az antropológiai kutatás egyik új területét képezik.
A játéknak önálló elmélete is létezik (amiben nekünk, magyaroknak is van részünk Neumann János révén), nemcsak a számítógépes változatának, amiről érdemes lenne egy következő cikkben írni.
Palágyi István György
Görgey Artúr Társaság, Prága
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
