Jákob népe

Jákob népe

 A Sémfiak, Arpakhszad, Assur, Elam, Arám és Lud utódai aTigris és az Eufrátesz mentén a Perzsa-öbölig gyöngysorszerűen követve egymást lakták be a róluk elnevezett területeket, Szíria sivatagjait, Arábia pusztáit, a tengerparti hegyeket-völgyeket.

 

 Világtérkép (Schedel: Weltchronik- Nürnbergi Krónika, 1493- wikipedia.org) Arpakhszadé lett az örmény fennsík szélén a Tigris felső folyásánál fekvő hasonnevű vidék. Assur utódai lakták be a Tigris és az iráni hegyek közti területet, Elam pedig az iráni hegyek közt a Tigris alsó folyásánál levő részeket. Arám, azaz a Felföld az Eufrátesz középső folyásától a Tigrisig terjedt. A Folyamközben Ludnak már nem jutott hely, ezért nyugatra, a kis-ázsiai őslakosság közé települt, és Lüdia névadója lett.[1]Ábrahám, Sém nyolcadizigleni utóda a feleségével Száraival és a rokonaival együtt otthagyta a mezopotámiai Úr/Ur Kasdim városát és Hárán/Charrhae-ba ment. Innen szűkebb családjával Kánaánba, majd az éhínség miatt Egyiptomba költözött. A fáraó a szép Sára kedvéért Ábrahámot juhokkal, barmokkal, szamarakkal, tevékkel, férfi és női rabszolgákkal ajándékozta meg.[2] (Velük került hozzá Hágár, Ismael anyja), majd Ábrahám visszatért Kánaánba.Ábrahám és Lót elválása (Wenceslaus Hollar munkája, 1378 – en.wikipedia.org)

 

 Ábrahám testvérfia, Lót Szodomában verte fel a sátrait. A nép gonoszsága miatt Isten tizenhárom várost, köztük Szodomát tűz- és szurokesővel pusztította el, ám előbb két angyalt küldött Lóthoz, hogy figyelmeztesse, mielőbb meneküljön el.[3] Némi gyanúra ad okot, hogy a Lótot felkereső hírvivő angyalok honnan tudtak előre az „égből aláhulló tűz”[4]-ről. Ez arra utalhat, hogy nem természeti katasztrófa, hanem valami rettenetes fegyver (atombomba?) okozta a pusztítást.Jehova, a héberek istene, Ábrahámnak ígérte a népes Kánaánt: „Emeld fel a tekintetedet, az egész országot, amelyet látsz, neked akarom adni és utódaidnak örökre!”[5]  A hagyomány szerint Kánaán földjét az erkölcsös, kegyes és istennek tetsző életmódot folytató ősatyák a jelenlétükkel, sírhelyeikkel szentelték meg. A nyomdokaikba lépett utódaik feljogosítva érezték magukat, hogy erőszakkal hatoljanak be a termékeny és gazdag tengerparti országba, és fegyverrel szerezzenek maguknak lakhelyet. Előzőleg Ábrahám 400 sékelért vásárolta meg a 127 évesen elhunyt felesége sírhelyét a khitteus Efrontól, mégpedig a kánaáni Makhpelah mezején levő barlangot[6]. Sára hamvai révén az egész terület megszentelt hely lett. Így a zsidóknak Noé átkán kívül lett még egy okuk, hogy elfoglalják Kánaánt és elűzzék a lakosságát.A bibliai zsidók szokása volt az emberáldozat, s nemcsak az ellenségből, hanem saját népükből valókat is feláldozták: „És Sámuel darabokra vagdalta Agágot Jehovah előtt Gilgálban.”[7] „És mondá az Úr Mózesnek: Vedd el e népnek minden főemberét és akasztasd fel őket az Úrnak fényes nappal, hogy elforduljon az Úr haragjának gerje Izráeltől.”[8] A jó termésért is áldoztak: „Adj nekünk hét embert az ő maradékai közül… S adá azokat a Gibeoniták kezébe, akik felakaszták őket a hegyen az Úr előtt…, az árpaaratás kezdetén ölettek meg.[9] A legrégibb írásokban a héberek nemzeti istenének neve Elohim vagy Él. E két név mintha magyarul szólalna meg: „elő hím” vagy „élő hím”. Tökéletesen kifejezi a legelső, a legfőbb, az örökké élő férfiistenség feladatkörét, annak ellenére, hogy a zsidó nyelvészek állítólag az egyetlen Isten többes számának tartják; egyes számban Eloah. [10] Csak nem királyi többesben használta az Ószövetség az egyetlen Isten nevét? Később Jehovának, a héber biblia nyomán a nemzetközi szóhasználatban Jahwé-nek vagy Jehovah-nak nevezték a tekintetével halált osztó, erős, féltékeny és rettenetes istent.[11] E név is érthető magyarul (jah-java …), csak nem anyira érthető, mint a két előző.A bibliai nevek beszélő nevek. Javarészüket különösebb nehézség nélkül magyar nyelven lehet értelmezni. Ám ez nem azt jelenti, hogy a magyar a héberektől-zsidóktól kölcsönzött volna, hanem éppen ellenkezőleg. A zsidó írástudók a 2. babiloni fogság idején (Kr. e. 597-536) a jóságos káldeus királyok jóvoltából jutottak hozzá az ezredéves ékiratos történetekhez, s azokat építették be szent könyveikbe valójában a sumir nyelvből kölcsönözték bibliai beszélő neveket. A zsidók maguk is bevallják, hogy népük a legifjabb ága annak a törzsnek, amely egykor Arpakhszad hegyeiről a Tigrisen és az Eufráteszen átkelve Szíria délnyugati részébe jutott. (Ám itt már sumir-szkita lakosságot talált.)Jehova tiszteletére nemcsak felnőttet, hanem aligszületett embert, állatot is áldoztak: Neki szenteltetett minden, ami az anya méhét feltöri, az először érő gyümölcs, az állatok első fajzata, valamint az anya első fiúgyermeke. A héberek Istenüknek a Jeruzsálem szomszédságában levő Gé-Hinnonban (gyehenna), azaz a Hinnon völgyében levő oltárán áldozták fel, égették el elsőszülött gyermekeiket.[12]Midőn Jehova megparancsolta Ábrahámnak, hogy asszonyától, Sárától született elsőszülöttjét, Izsákot áldozza fel, vakon engedelmeskedett; ekkor az Úr neki helyettesítő áldozatul kost küldött.

 

Ábrahám feláldozza Izsákot (dombormű, szarkofág részlet, XVI. sz. Szt. Péter Bazilika – en.wikipedia.org)

 

Izsák csodálatos megmenekülése óta törvény írta elő, hogy az elsőszülöttek Jehovának való feláldozását állatáldozattal váltsák ki. Ennek emlékére tartják a zsidók az évenkénti pászka ünnepet. [13]: Az Egyiptomból való kivonulás előestéjén a zsidóknak bárány (vagy kecske) vérével kellett bekenni a két ajtófélfát és a szemöldökfát, hogy amikor az Úr éjjel átvonul Egyiptomon, megölvén az elsőszülötteket, elkerülje a vérrel megjelölt házakat. Így a zsidók gyermekei életben maradtak, hiszen a vérrel bekent ajtófélfa jelezte, helyettük már megvolt az áldozat.A sumir nép történelmét ismerőkben felmerülhet, vajon miféle lappangó titok rejtezik a kosáldozatban: Sir Leonard Woolley. angol régész az ÚR-i királysírok feltárásakor aranyból, lazurkőből és fehér kagylóból készült, hátsó lábain álló, fára ágaskodó kecskebak-szobrot talált.[14]  Kecskebak az életfa előtt (arany, ezüst, bitumenbe illesztett kagyló és lazurkőberakásos szobor, 42,6 cm, I. Úr-i dinasztia, Kr. e. 2550-2400 (?),  Úr-i királysír, Pennsylvania Museum, of Archeology, Philadelphia –  world-archaology.com)

 

 Ez a kb. 1500 évvel Ábrahám kora előtt készült szobor óhatatlanul felidézi Izsák bibliai történetét, a „szarvánál fogva a szövevényben fennakadt kost”[15]. E szoborba öntött jelenet elsődlegesen a sumirok kusita (kosi) voltára utal, bár jelentős vallási szerepe is lehetett, hiszen az Ószövetség írója az Izsák-történet nyomatékosítására használta fel. Joggal feltételezhető, hogy a kos ábrahámi feláldozása a sumir lakosság egyes tagjainak valamiféle „szabad” elmarasztalására, esetleg feláldozására utalhat, ami a Bibliában „szolid” bárány-áldozatként jelenik meg.  A pászkabárány elfogyasztása (tus és vízfestés, Hieronymus Cock, németalföldi festő, 1420-1430 – fineartamerica.com)

 

A páska-áldozat más összefüggésre is utal: A sumirok a makulátlan fehér bárányt, a ragyogó fehér színnel, az égi tisztasággal azonosították. A magyar nyelv az „égi fény” jelentésű  BAR.AN kifejezést a möndölöcske (bárányka) nevére érti. Eszerint az Úr városából kereket oldott Ábrahám jól ismerhette sumir nyelvet, hiszen köztük élt. Mégis a tiszta, jóságos, fehér égi fényt  jelképesen bárány alakjában áldozta fel kegyetlen, vérengző istenének. A zsidók az elsőszülöttekért évenként egy hibátlan egyéves hím páskabárányt vagy kecskét áldoztak. [A fiúgyermekek nemzőtagjának körülmetélése szintén helyettesítő áldozat lehetett. Az egészségügyi okok vallásos színezetbe burkoltattak, hogy mindenki alávesse magát; ti. a meleg éghajlat alatt a bőrredő hosszadalmasan és kellemetlenül begyulladhatott.  A körülmetélés az arab, a szíriai stb. törzseknél is megvolt.]  

 

Keresztény gyermek rituális feláldozása (Weltchronik – Világkrónika/Nürnbergi Krónika, 1493, Hartmann Schedel  – en.wikipedia.org) Az emberáldozat a zsidó ókorban mindvégig szokásban volt: „Mózes a nép összes főit (vezetőit) vette és felakasztotta Jehova istenük tiszteletére a nap előtt, hogy Jehova haragja csillapodjon.”[16]„Sámuel darabokra vagdalta Agágot Jehova előtt…”[17];„Sámuel előtt ekképp szólnak a Gibeonbeliek: Adjanak nekünk hét férfiút az ő fiai közül, hogy felakasszuk őket Jehovának – és fel is akasztották őket”[18]A zsidóság Ábrahám óta gondosan ügyel arra, hogy a vérük ne híguljon fel, ne legyen tisztátalan; ezért Jákob a közeli rokonságából választott a fiának feleséget. Mielőtt elküldte volna hű szolgáját a legszigorúbb, a nemzőszervre tett esküvéssel eskette meg: „Tedd a kezedet tomporom alá, hogy megeskesselek téged, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok lányai közül…”[19]

 

Rebeka a kútnál (XII. sz. mozaik, Monreale Basilika, Szicilia, – 01varvara.wordpress.com)

 

Rebeka, Ábrahám testvére, Náhor unokája lett Izsák felesége. Ikreket szült. Az egyik magzat a másik sarkába, bokájába kapaszkodva jött a világra. Elsőként Ézsau született meg. A nevéből kiérződik az „első” kifejezés. A neve minden nyelven Easu, csak a magyarban Ézsau, talán azért, hogy ne lehessen magyarul értelmezni. Esau után tülekedett Jákob, a másodszülött. A neve visszafelé olvasva „bokáj(a)”, magyarul érthető beszélő név.[20] Jákobnak a születéskor megmutatkozó elsőszülöttségi helyre való törekvése későbbi életében még nyilvánvalóbb lett.  Csalafintasággal sikerült háttérbe szorítania Ézsaut, s megszereznie az elsőszülöttet megillető atyai áldást: Midőn Ézsau fáradtan, éhesen jött meg a vadászatról, a lencsét főző Jakabtól kért egy tál ételt, aki így szólt: „Adok, de előbb add el nekem a téged, mint elsőszülöttet illető jogot, s esküvel erősítsd meg!” Izsák megvénült, szemei homályosak lettek, érezte, élte végefelé jár. Kérte Ézsaut: ”menj vadászni, s készíts olyan ételt, amit szeretek, hogy ehessek és lelkem megáldjon, mielőtt meghalok.” Rebekka meghallotta, s szólt Jákobhoz:. „Hozz két fiatal gidát, jó ételt készítek belőle atyád számra, hogy ő téged áldjon meg Ézsau helyett.” Izsáknak gyanús volt a fia hangja, de megérintvén a karjára tekert szőrős birkabőrt, megnyugodott, hogy a hang ugyan Jákobé, de a kezek Ézsaunak a kezei, és megáldotta.  „Adja neked az isten az ég harmatát, a föld zsírját, a gabona és must bőségét. Légy ura testvéreidnek, és hajoljanak meg előtted anyád fiai. Legyen átkozott, ki téged átkoz, áldott legyen, ki téged áld.” Ekkor megérkezett Ézsau az elejtett vaddal, Izsák ijedten mondá: Az öcséd hozzám jött csellel, és elvitte a neked szánt áldást. Ézsau könyörgött: „Áldj meg engem is, atyám!” Izsák azt válaszolta, hogy „Úrrá tettem már fölötted… Lakásod nélkülözni fogja a föld zsírját, az ég harmatát, de te meg fogsz élni kardod után. Szolgálni fogsz ugyan testvérednek, de le is fogod rázni nyakadról igáját.” [21]A nemzetségeket, melyek Izrael népévé nőtték ki magukat Jákobra lehet visszavezetni. A héberek felfogása és hagyománya szerint bármilyen nyereséget eredményező ravasz csel megengedett; és százszorosan is az, ha nem a fajtájukbeliek ellen történik. Ezen kívül jellemző rájuk a hatalmasabb előtti alázatosnak tűnő hajlongás, ha az életről, pénzről, azaz a vagyonról van szó.  

Ábrahám és a leszármazottjai – zsidók és arabok (Souvigní Bible, 1100 körül -blog.nazarethhouseap.org)

 

 [1] Ptolemaiosz 6.1, Strabón 732.

[2] Mózes I. kv. 10-16.

[3] Lót és leszármazottjai történetét stb. ld. Az arabok származása c. cikkben.

[4] Tacitus összes művei – Korunk története, I-V, Európa Kvk. Bp., 1980. V.7. 373-374. pp.

[5] Mózes I. kv. 13/14

[6] Mózes I.kv. 49/30

[7] Sámuel I. kv. 15/33,

[8] Mózes IV. kv. 25/4

[9] Sámuel II. kv. 21/6,9.

[10] britannica.com/Elohim

[11] Mózes IV. kv. 254.

[12] Révai Nagy Lexikona I-XX., Révai Testvérek, Bp. VIII. 426.p., gyehenna címszó.

[13] (vö. Zsid 11,28).

[14] Woolley, sir Leonard: 

[15] Mózes I. kv. 22/13

[16] Mózes IV. kv. 25/4

[17] Sámuel  I. kv.15/33

[18] Sámuel II. kv. 21/6,9

[19] Mózes I. kv. 24/2-3.

[20] Mózes I.kv.25/25,26

[21] Mózes I. kv. 25/19-34.vc

[10] britannica.com/Elohim

[11] Mózes IV. kv. 254.

[12] Révai Nagy Lexikona I-XX., Révai Testvérek, Bp. VIII. 426.p., gyehenna címszó.

[13] (vö. Zsid 11,28).

[14] Woolley, sir Leonard: 

[15] Mózes I. kv. 22/13

[16] Mózes IV. kv. 25/4

[17] Sámuel  I. kv.15/33

[18] Sámuel II. kv. 21/6,9

[19] Mózes I. kv. 24/2-3.

[20] Mózes I.kv.25/25,26

[21] Mózes I. kv. 25/19-34.


Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »