Jakab Péter nem pihen, újabb fakenews-gyáros oldalt invitál a bíróság elé

Jakab Péter nem pihen, újabb fakenews-gyáros oldalt invitál a bíróság elé

Ha a TV2, a “köztévé”, meg a többi nagy fideszes szennycsatorna szabadon hazudhat, a kisebb fideszes pöcegödrök is azt hiszik, nekik is lehet. Nálam nem lehet. Se a nagyoknak, se a kicsiknek

– tudatta indulatoktól fűtve a Jobbik elnöke, Jakab Péter Facebook-bejegyzésében, hogy ezúttal a kontra.hu nevű hírportált viszi a bíróság elé helyreigazítás reményében, amiért egy cikkükben azt állították jobbikos forrásaikra hivatkozva, hogy le akarják őt váltani a párt éléről.

A bíróságon aztán kiderült, a jobbikos forrás már megint az a Volner nevű mandátumtolvaj, akit magára valamit is adó bíróság nem vesz komolyan

Hírdetés

– részletezte a pártelnök az esetet.

Decemberben számoltunk be róla, hogy Jakab Péter a Fidesz-közeli Fejér Megyei Hírlappal szemben nyert legutóbb pert, akik szintén a jobbikos forrásukra hivatkozva írták meg: szervezkedés indult az elnöki tisztégből történő elmozdítására, de a bíróságon kiderült, az úgynevezett „jobbikos forrás” nem más, mint a pártból már évekkel ezelőtt távozott, azóta pedig magát leginkább a Fidesz narratívájára hajazó megnyilvánulásaival észrevetető Volner János volt. De a pártelnök a TV2-vel szemben is nem egyszer már sajtó-helyreigazítási pert nyert.

A szintén fideszhez köthető kontra.hu hírportál a webalpjukon szereplő leírás szerint  ezért jöttek létre, hogy gyarapítsák a független, objektív médiumok sorát: “hiszen jól látható, hogy az ilyen szemléletű felületek teljesen eltűntek, komoly hiány van belőlük, nélkülük pedig minden csak sivatag. A céljuk elfogulatlanul bemutatni a közélet különféle történéseit” – írják bemutatkozásukban. Hogy ebből mi igaz, az hamarosan kiderül a bíróságon.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »