J. K. Rowlingról nem mostanában fog lekerülni a transzlobbi célkeresztje

A Harry Potter-sorozattal világhírűvé vált J. K. Rowlingot az elmúlt években a transzfóbok és a homofóbok egyaránt támadták a kijelentéseiért. A The Independent cikke szerint ez a helyzet nem mostanában fog megváltozni, az írónő ezúttal ugyanis a brit Munkáspárt vezetőjét, Sir Keir Starmert bírálta, aki korábban arról beszélt, hogy a "transznők" is nők.

A politikust a The Times kérte meg, hogy definiálja, mi a nő. Az így válaszolt:

A nő egy nőnemű felnőtt, sőt, a transznemű nők is azok. Ezt nem én mondom, hanem ez a törvény.

Hírdetés

Starmer a 2004-ben, illetve 2010-ben hozott nemi egyenlőségi, illetve gendereket elismerő törvényre célzott ezzel, Rowling viszont úgy gondolja, hogy a pártvezető félremagyarázza azokat, ez a kijelentés pedig semmi jóra sem vezet majd, hiszen

a nők a pártszimpátiájukat félretéve szerveződnek, elszántságuk és dühük pedig egyre nő.

Az írónő hozzátette: a politikus kijelentése újabb jele annak, hogy a Munkáspártra már nem lehet számítani a női jogok megvédésében.

(Mamdiner nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »