Többször kiakasztotta már az ülésvezetést a parlamentben Pócs János.
Többször kiakasztotta már az ülésvezetést a parlamentben Pócs János.
Forsthoffer Ágnes házelnök most három napra kitiltotta a parlamentből a fideszes képviselőt.
– Pócs Jánost, rendszeresen elkövetett, jogsértő, a képviselői kötelezettségeket figyelmen kívül hagyó, az Országgyűlés munkáját nem tisztelő, és azt rendszeresen zavaró magatartása miatt az Országgyűlésből 3 ülésnapra kitiltottam – írta a Facebook oldalán tett bejelentésében Forsthoffer Ágnes. A házelnök elárulta azt is, hogy a döntést a képviselő ma reggel átvette, a döntés ellen 8 napon belül kérhet jogorvoslatot a Mentelmi Bizottságtól.
– Pócs János korábban számos alkalommal kapott figyelmeztetést szóban is az Országgyűlés munkáját zavaró viselkedése miatt. Széles repertoárjában hangos bekiabálások, videózás, világító szemüveggel videózás, bingózás, a Ház méltóságot sértő feliratok felmutatása, provokatív céllal könyv- és újságolvasás, rajzolgatás, tárgytól eltérés, a teremből ki-be közlekedés közben a páholyban ülőkkel való hangos beszélgetés szerepeltek – sorolta Pócs János bűneit Forsthoffer Ágnes.
A házelnök beszámolója szerint azonban az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor november 3-án Pócs nem szavazott egy szavazáson, és utólag próbálta érvényesíteni a szavazatát, de nem tudta éppen mi történik az ülésteremben.
– Tájékozódnia kellett volna az üléstermi kijelzőről, de saját szavazógépe kijelzője, az elnöklő kimondott szavai alapján is világos lehetett volna számára, hogy hol tart a munka, és hogy szavazatát a megfelelő időben nem tudta leadni. De ő sajnos nem figyelt. Cselekedetével megvalósította az ülés, és az ülésvezető munkájának megzavarását. Nem először. Visszatérő magatartása kapcsán legutóbb 2026. október 20-án figyelmeztettem írásban, bizalmamat kifejezve, hogy nem lesz következő alkalom, amikor szankciót leszek kénytelen alkalmazni – indokolta döntését Forsthoffer.
A házelnök tájékoztatása szerint a kitiltás azt jelenti, hogy Pócs egyáltalán nem léphet be az Országgyűlés és hivatalai épületébe. Titkos szavazáson a házelnök által kijelölt helyiségben részt vehet.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


