Egy hét alatt 400 ezer aláírást kellene összegyűjtenie a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) ahhoz, hogy a brüsszeli bizottság foglalkozzon az uniós tagállamok őshonos nemzeti kisebbségeit érintő kérdésről. Ha a petíció sikeres lesz, akkor nemcsak Székelyföldön, hanem Európán belül bárhol a helyben többséget alkotó nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi kisebbség is alanyi jogon pályázhat uniós forrásokra. Az SZNT aláírásgyűjtése egy éve kezdődött, de most veszélybe került a kezdeményezés sikere, bár a koronavírus-járványra hivatkozva halasztást kértek a feltételek teljesítésére az Európai Bizottságtól. Erről, illetve a magyar kormány segítségéről, valamint a lassú gyűjtési akcióról is kérdeztük Izsák Balázst, az SZNT elnökét.
Kaptak már választ a halasztásról Brüsszeltől?
Igen, három nappal ezelőtt, de csak egyfajta előzetes válaszként lehet tekinteni, hiszen nem tartalmaz érdemi döntést a kérésünkre vonatkozóan. Pozitívum ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság főtitkársága is érzékeli, hogy van egy probléma az uniós polgári kezdeményezések körül a koronavírus-járvány nyomán meghozott korlátozó intézkedések miatt, és ebben nekik tevőleges kötelezettségük van. Tehát, lényegében elismerik a saját felelősségüket és arról írnak, hogy mérlegelik a lehetséges lépéseket, és majd tájékoztatnak erről minket is. Mi erre a levélre küldtünk egy viszontválaszt, amelyben felhívjuk az Európai Bizottság figyelmét, hogy a kezdeményezésünket egy hat éves jogvita előzte meg és a folyamatban lévő kilenc polgári kezdeményezés közül a legsikeresebb a nemzeti régiók polgári kezdeményezése. Nem azért írtuk le és emeltük ezt ki, hogy dicsekedjünk, hanem fel akartuk hívni az Európai Bizottság figyelmét azon emberek iránt, akik ezt a kezdeményezést támogatták. Eddig körülbelül közel 400 ezren írták alá online formában és mintegy 200 ezren aláíróíveken.
Mi várható abban az esetben, ha nem kapnak a Bizottságtól halasztást? Akkor is összejöhet még a most hiányzó 400 ezer aláírás?
Hogy egy hét alatt mit lehet tenni, és mennyi gyűlhet össze, azt nem tudnám megmondani, és nem is bocsátkoznék jóslásokba, de óriási szükség van az utolsó egy hétben egy nagy hajrára, hiszen ha a járványra való tekintettel – nem tudjuk mennyivel – de meghosszabbítják az aláírásgyűjtést, akkor nem mindegy hogy a jelenlegi 600 ezerről indulunk, vagy egy hét múlva mondjuk 800 ezerről… Ez az utolsó hét tehát döntő lehet, különös tekintettel arra, hogy az emberek érzékelik a helyzet súlyát. A mai napon óránként 2 ezren írták alá. Ez eddig rekord, és reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik.
De akkor miért ment ez eddig ennyire lassan? Egy éve kezdték meg az aláírásgyűjtést…
Erre nagyon nehéz nekem válaszolnom. Igazán nem tudom a választ… Már a bejegyzés pillanatában több száz tájékoztatást küldtünk a sajtónak, és azóta is folyamatosan, naponta tájékoztatunk a polgári kezdeményezéssel kapcsolatos eseményekről. Ugyanakkor nagyon sokan kezdtek támogatni minket az elmúlt hónapokban. Pesty László, amikor látta, hogy bajban lehet a kezdeményezés, akkor tényleg mindent megmozgatott és nagyon sokat segített.
Pesty László tegnap azt mondta, „ha valamiről nem tudsz, mert oly mértékben nem jutott el hozzád a kezdeményezés híre, akkor se papír alapon, se online nem tudod aláírni.” Miért nem került ez a kezdeményezés jobban a köztudatba? Gyakorlatilag alig lehetett erről hallani, pedig itthon a bal- és jobboldali közszereplők is támogatták az ügyet.
Én csak megismételni tudom azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem egy közhatalmi szervezet, anyagi forrásokkal nem rendelkezünk. Egyetlen dolog, amit megtehettünk, és ezt a kezdetektől meg is tettük, hogy háromszáz sajtóterméket folyamatosan tájékoztattunk mindenről.
A magyar kormánytól kaptak valamilyen segítséget, erkölcsi vagy anyagi támogatást a kampányukhoz?
A magyar kormány támogatásáról és segítségéről elsősorban azt kell elmondani, hogy Luxembourgban a pert a kabinettel közösen nyertük meg. Tehát, ha a magyar kormány támogatásáról beszélünk, akkor elsősorban a hat évig húzódó peres eljárást, a jogvitákba való beavatkozást kell kiemelni.
De nem érzi úgy, hogy a Fidesz-kormány nem kellő erővel, vagy súllyal támogatta Önöket? Sokszor lehetett hallani a Soros- vagy migránskampány idején, hogy veszélyben a magyarság, ezért is költöttek százmilliókat propagandára, de az Önök kampánya legalábbis az elmúlt időszakig nem nagyon került kormány szinten szóba.
Tavaly júliusban tartottam egy közös sajtótájékoztatót Budapesten Gulyás Gergellyel. Ekkor a miniszter úr is aláírta a kezdeményezést és erre szólított fel mindenkit.
Csakhogy úgy tűnik, nem volt elég hatékony ez a júliusban elhangzott felszólítás.
Nekem semmiképpen nem lehet tisztem, hogy bárkit, aki mellénk állt, kritizáljam. Legyen szó a magyar kormányról, az RMDSZ-ről, vagy például a Baszk Nemzeti Pártról, bár Spanyolországból csak ötszáz támogató aláírás gyűlt össze. Tehát nem tehetem meg, hogy pont azokat kritizáljam, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet segítettek.
Hol kell most nagyon ráerősíteni a kampányra?
Egyelőre három tagállamban van meg a szükséges aláírás-mennyiség; Romániában, Szlovákiában és Magyarországon. Szlovéniában, Horvátországban és a Balti államokban kevesebb aláírás várható. Egy hét múlva még többet tudunk majd. Az egészet a kezdetektől ellenszélben végezzük, hiszen az EU többségi nemzetei bizalmatlanul tekintenek azokra a területeikre, ahol egy nemzeti közösség többséget alkot. Maga az „etnoregionalizmus” Európa 500 millió polgára számára kellemetlen kérdés, amiről nem szívesen beszélnek. Gondoljunk csak arra, hogy például katalán politikusok ma is börtönben ülnek…
Tehát nincs igazán szabad útja még a demokratikus országokban sem a nemzeti törekvéseknek. Belgiumban például az ötszázaléknyi német közösség autonómiával rendelkezik, van saját parlamentje, ugyanakkor sikertelen volt az a törekvésük, hogy mindenben egyenrangúnak tekintsék őket Vallóniával, és Flandriával. De az is jelentős akadályokat okozott, hogy az Európai Unió egyik legerősebb politikai áramlata a globalizáció, ezért nagyon sokan egy elavult fogalomnak tartják a nemzet, illetve a nemzeti identitás fogalmát. Ezt érzékeltük a jogi küzdelmek során is.
Ugyanakkor voltak nagyon jó élmények is. Amikor a polgári kezdeményezést Bilbaóban ismertettük, akkor a Baszk Nemzeti Párt vezetősége ezekkel a szavakkal fogadtak: „nagyon vártunk már benneteket, végre eljöttetek!”
Egyébként mennyire érzékelik Brüsszelben ezt a problémát? Ez nem alapvetően erdélyi, székelyföldi kérdés, bár tény, hogy Önök indították el, de több tagállam is érintett lehet mint például Szlovákia, Spanyolország, Horvátország, Belgium vagy éppen Skócia. Ezek az országok miként értelmezik ezt a kérdést?
Fontos hangsúlyozni, hogy a kezdeményezés nem a nemzeti kisebbségekre vonatkozik, hanem azon régiókra, ahol egy őshonos nemzeti közösség többséget alkot. Ez azért fontos, mert például sem a katalánok, sem a skótok, sem a baszkok nem tartják magukat nemzeti kisebbségnek úgy, ahogy mi székelyek sem, hiszen a saját szülőföldünkön többséget alkotunk. Ugyanakkor az EU-tagállamok többségének sajnos még mindig meg vannak az eszközei, hogy egy régiót azért sújtson hátrányos gazdasági és közigazgatási intézkedésekkel, mert ott egy, a többségi népességtől különböző közösség alkot többséget.
Szépen meghalni, avagy hol van egymillió nemzeti érzelmű európai?
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Utolsó rohamra! Talán ez lehetne a megfelelő csatakiáltás egy héttel a régiókért indított európai polgári kezdeményezés lejárta előtt.
A kezdeményezésnek ezért az egyik legfontosabb eleme, hogy láthatóvá tegyük a Bizottság számára a nemzeti régiókat. A régió fogalom ugyan létezik, uniós, tagállami, regionális szinten, de a régiók között nem tesznek különbséget, miközben a kohéziós politika, a hegyvidéki, valamint a szigeti régiókat kiemeli a támogatási gyakorlatából. Ugyanakkor Európa kulturális, nyelvi nemzeti, és etnikai „szigeteit” nem akarja elfogadni és látni. Tehát, hogyha elfogadna egy ilyen a jogszabályt az Európai Bizottság, akkor onnan kezdve a nemzeti régiók az uniós jog alanyaiként jelennének meg, és a továbbiakban bármilyen követelést meg tudnának jeleníteni.
Ha nem sikerül összeszedni az 1 millió aláírást, van lehetőség újrázni? Tehát el lehet kezdeni valahogyan megint az aláírásgyűjtést?
Elméletileg, de elképzelhető az is, hogy rendes jogalkotási eljárásban kerül majd az Európai Parlament elé. Nyilván ebben a kérdésben nem én fogok egyedül dönteni, a Székely Nemzeti Tanácsnak is állást kell foglalnia, hogyan folytatja ezt a küzdelmet. Amennyiben nem sikerül még a meghosszabbított időszakban sem az aláírásokat összegyűjteni és teljesíteni a rendeletben előírt feltételeket, akkor továbbra is előttünk marad a feladat, hogy változtassunk a jelenlegi helyzeten.
Más téma ugyan, de kapcsolódik ehhez. Romániában most éppen zajlik a politikai adok-kapok amiatt, hogy a bukaresti képviselőház hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómia-statútumát. Klaus Iohannis államfő azzal vádolta politikai ellenfeleit, hogy titkos paktumot kötöttek Orbán Viktorral és oda akarták adni Erdélyt a magyaroknak.
Klaus Iohannis elindult egy olyan úton, ami eddig szokatlan volt tőle. Idegen is az alkotmányos kötelezettségtől, mivel az államelnöknek közvetítő szerepet kell betöltenie a társadalomban. Klaus Iohannis ezzel szemben a magyar közösség ellen uszított, ami jogszerűen is alkotmányellenes. Ezzel együtt teljesen megalapozatlanul, verbálisan megtámadta Magyarországot, amivel megsértette a két ország között megkötött államközi szerződést, és nekem az a meggyőződésem, hogy ez nem múlhat el következmény nélkül. Úgy gondolom, Iohannis kijelentéseit már nem is diszkriminációnak lehet tekinteni, hanem közösség elleni uszításnak és izgatásnak, ami a román törvények szerint is bűncselekmény.
De lehet itt szó egyfajta megfelelésről a szélsőségesen nacionalista románok felé is.
A politikai szándékot lehet magyarázni, a bűncselekményt nem.
Néhány éve olvastam, hogy a román értelmiség egy része is támogatná Erdély egyfajta autonómiáját. Korábban viszont már önmagában a kifejezés, az autonómia is vörös posztó volt a román politikusok többségének szemében, és Klaus Iohannis kirohanását nézve úgy tűnik, hogy még most is az.
A román alkotmányban nyolcszor is szerepel az autonómia szó. Alkotmányos feltétele van a felsőoktatási intézmények autonómiájának, az egyházak autonómiájának, de például a Securitate irattárát vizsgáló tanács is autonóm intézmény. De az, hogy a románok így viszonyulnak Székelyföld területi autonómiájához, szerintem nem vezethető vissza valamiféle ösztönös irtózáshoz az autonómia szóhoz, sokkal inkább ez a magyarokkal szembeni általános magatartás. Ez lényegében Ceausescu egyik szomorú öröksége, bár a Ceausescu-rendszer is átvette például azt a vasgárdistáktól. A diktátor kezdeményezte ugyanis, hogy Románia nemzeti ünnepe december elseje legyen, és ezen később nem változtatott a forradalom sem. Továbbra sem december 21., az 1989-es forradalom napja a román nemzeti ünnep, hanem az 1918. december 1-jén kimondott gyulafehérvári határozat évfordulója.
Azzal, hogy a bukaresti törvényhozás hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómia-statútumát, jelentheti azt, hogy végre elérhető közelségbe került Erdély autonómia-törekvése?
Nem. Ez azt jelenti, hogy az éberségére rendkívül büszke román politikai osztály elaludt. Ők a magyar törekvések elutasítását nemzeti prioritásuknak tartják, és most vélhetően megijedtek a saját aluszékonyságuktól, és amikor felébredtek elkezdték egymást vádolni. Ez egyébként is egy formaság, mert ha a képviselőház egy bizonyos ideig nem tárgyalja az előterjesztést, akkor az hallgatólagosan lett elfogadva, két kamarás a parlament és a szenátusban nyilván el fogják utasítani.
Az európai polgári kezdeményezést ide kattintva írhatják alá.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
