Izrael: Egy év alatt már hetvenszer törtünk be Libanonba

Izrael: Egy év alatt már hetvenszer törtünk be Libanonba

2024. 10. 01.

Izrael az elmúlt egy évben több mint hetven alkalommal lépte át a libanoni határt különleges egységekkel és mintegy 1000 Hezbollahhoz köthető objektumot számoltak fel – közölte a a cionista hadsereg vezetése.

A népírtást elkövető izraeli hadsereg közleménye szerint 2023. október 7-e óta összesen 70 behatolást hajtottak végre Libanon területén az izraeli különleges erők,

az akciók során összesen több mint 1000 ellenséges fegyvert foglaltak le vagy semmisítettek meg, több bunkert és alagútrendszert is felszámoltak, amely a libanoni szervezethez köthető.

Hírdetés

Egy-egy ilyen művelet során a az izrael hadsereg alakulatai volt, hogy több napon át Libanonban voltak.

Tel-Aviv arról is tájékoztatott, hogy az egész akció azzal indult, hogy kitolták az „elit” Radvan-egységet a határ térségéből, ezután lényegében észrevétlenül és háborítatlanul tudták elfoglalni és megsemmisíteni a Hezbollah katonai képességét a határ menti régiókban – közölte a Portfolio.

A behatolások során az izraeli katonák páncéltörő rakétákat, aknavetőket, gépfegyvereket, kommunikációs eszközöket is elszállítottak Izraelbe. Kitértek arra is, hogy a megszerzett fegyvermennyiség alig 1%-át tudták a katonák hazavinni, a maradékot megsemmisítették.

A háborús bűncselekményeket elkövető izraeli hadsereg közlése kitér arra is: a mostani behatolásra azért van szükség, mert az eddigi műveletekkel nem tudták elérni, hogy Észak-Izrael elég biztonságos legyen ahhoz, hogy a helyi lakosság vissza tudjon érni otthonába. A mostani betörés nagyobb erővel és kevesebb diszkrécióval zajlik.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »