Alig állt fel az új kabinet, még a kormányprogram elfogadása is várat magára, a politizáló közvélemény máris az előttünk álló ciklus erőviszonyainak alakulását, a pártok meglévő, vagy éppenséggel hiányzó stratégiáit taglalja. Erre a helyzetre jól illik az antik bölcsesség parafrázisa: itt van Fico, innen ugorj.
Ezópusz egyik tanmeséjében olvashatjuk, a görög szigeten, Rodoszon egy kérkedő azzal dicsekedett, valamikor roppant nagyot ugrott, és akik szemtanúi voltak, igazolhatják. Mire valaki bölcsen megjegyezte: „barátom, ha úgy van, nincs szükség tanúkra, itt van Rodosz, itt ugorj”. Vagyis, most mutasd meg, mit tudsz. Éppen ez a feladata a parlamentbe jutott, de a küszöb alatt rekedt pártoknak is. A következőkben a kormányoldal és a parlamenti ellenzék lehetséges stratégiáit vázoljuk fel.
Fico letarolta a nyilvánosságot
Utóbbira jó példa Matuš Šutaj Eštok szereplése, hiszen a migráció feltartóztatására irányuló rendvédelmi erődemonstrációt a kormány lépését helyeslő választók aligha a Fico mögött álló belügyminiszterrel, és főként nem a Hlas-SD-vel kapcsolták össze. A nagy figyelmet kiváltott személycseréi pedig legfeljebb Šutaj Eštok személyes népszerűségét kezdték ki, a pártjának rokonszenvpontokat aligha hoztak, miközben a legnagyobb kormánypárt még erősödhetett is azáltal, hogy a választói körében igencsak népszerűtlen Hamran István rövid úton lett kipenderítve a székéből.
Pellegrini és Danko menekülőútjai
A kormányoldalon Robert Fico megkérdőjelezhetetlen pozícióját tovább erősíti, hogy még el sem kezdődött igazán a kormányzati munka, a koalíciós pártok vezetői a jelek szerint már most a személyes menekülőutakat keresik. Az ellenzék nagyobb részének támogatását is elnyerve házelnökké választott Peter Pellegrini az elmúlt hetekben feltűnően kivonult a pártpolitikai küzdőtérről, magára hagyva pártját, a Hlas-SD-t. A pártpolitikai vitáktól való távolságtartás Pellegrini részéről érthető, ha jövő tavasszal, ahogy azt sejtetni engedte, versenybe száll az államfői székért. Éppen csak a leginkább az ő személyére épülő Hlas-SD marad karakteres vezető nélkül, így a választóinak többsége, könnyen megjósolhatóan, záros határidőn belül visszatalálhat az anyapárthoz.
Nem is beszélve arról a cseppet sem apró különbségről, hogy a 2016 és 2020 közötti ciklustól eltérően Danko még saját pártjának parlamenti képviselőcsoportját sem uralja. Innen nézve érthető igazán, hogy jövő tavasszal a pozsonyi törvényhozás alelnöki székét európai parlamenti mandátumra cserélné. A mélyszlovák politikai spektrum új csillaga, a zöldtárca élére ejtőernyőzött Tomáš Taraba Danko brüsszeli elfoglaltsága esetére már jelezte is, hogy a vállára venné az 1871-es alapítása óta sokat megélt Szlovák Nemzeti Párt elnöki teendőit.
A mélynemzeti tábor és a Smerohlas
Vagyis a koalíciós pártok lázgörbéit figyelve, a Hlas számára nem igazán látszik kiút a Smer öleléséből, a nemzetieknek ellenben kínálkozik mozgástér. Ha a ráncfelvarráson átesett SNS begyűjti a Kotleba-árvákat, és a parlamenten kívül rekedt Republika szavazóinak egy részét is tartósan meggyőzi, azzal a Smer szívóhatása ellenére is belépőt válthat a következő parlamentbe.
Robert Fico stratégiája a Hlas jövője szempontjából is meghatározó jelentőségű. Szeptember 30-án a Smer és a Hlas külön indulva kétszer annyi szavazatot hozott a közös háztartásba, mint a 2020-as bukta alkalmával még együtt fizetve meg a nem éppen szeplőtelen kormányzásuk árát. Ebből az következne, hogy a szlovák baloldal számára hosszabb távon is előnyösebb lenne, ha két párttal futna neki a választásoknak. Ehhez azonban a kisebbik testvér Hlasnak a kormányzás közben is világosan meg kellene tudnia magát különböztetnie a Smertől. Peter Pellegrini államfői ambíciót látva, más karakteres vezető hiányában erre kevés esély látszik.
A baloldali tömb és a korlátai
Mindebből jó eséllyel az következik, hogy a választói mozgások nagy valószínűséggel még a ciklus első felében egyértelműen a baloldal tömbösödése felé hatnak majd, a Hlas szervezeti önállóságának megőrzése egy ilyen helyzetben tulajdonképpen már csakis a kormányfő által választott stratégián múlik. Jelen pillanatban csak találgathatunk, hogy a következő évek politikai tagoltságában hol húzódik a plafon egy ismételten a baloldal gyűjtőpártjává növekvő Smer felett.
Egy ilyen forgatókönyv azonban csakis akkor elképzelhető, ha a Hlas és az SNS a ciklus végére fordulva önerőből esélyesnek látszik a parlamenti küszöb átlépésére. A stratégiai döntést azonban jóval korábban meg kell hoznia Ficónak, az utolsó pillanatban legfeljebb már csak korrigálhat.
Ellenzéki dilemmák
A parlamenti ellenzék legfőbb stratégiai dilemmája a ciklus következő éveiben az lesz, hogyan tudnak közös alternatívát kínálni Ficóval szemben. Vagy, ha ez nem megy, melyik párt tud olyan pólusképző erővé válni, amely egy következő választáson kormányváltó alternatívának mutatkozhat.
Ez a nagyon is létező különbség pedig az ellenzéki térfélen belül nem fog varázsütésre megszűnni, ezért mostani tudásunk szerint valószínűbb, hogy a parlamenti oppozíción belül a liberális és a konzervatív pólus egymással is megmérkőzik, mielőtt kihívná Robert Ficót. Ha csak a választási eredményekből indulunk ki, a legjobb pozícióból a PS indul, de a párt fölött továbbra is érezhető az üvegplafon, amely komoly akadálya, hogy a Smer valós váltópártjává váljon. Ugyancsak probléma a PS szempontjából, hogy Michal Šimečka világosan kifejezte az ambícióját, hogy az ellenzék vezetője szeretne lenni, erre az eddig mutatott teljesítménye nem jogosítja fel.
Az ellenzéki oldal sötét lova Igor Matovič, aki jó marketingesként a piaci rést megérezve jó eséllyel ráröpülhet az ĽSNS és a Republika szavazóira. Ehhez persze a Smernek, de még az SNS-nek is lesz egy-két szava. Ami jelenleg biztosnak látszik, Matovič sokkal inkább lesz akadálya, mint kovásza egy jövőbeli ellenzéki együttműködésnek. Vagyis Igorunknak Fico nemcsak a múltban felmutatott „erényeiért” lehet hálás, de még a következő években is biztosan számíthat a legnagyobb élő szlovákiai politikai troll áldásos tevékenységére.
Megjelent a Magyar7 2023/45. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
