Ha valamit megtanulhattunk tegnap, az az, hogy Európában semmi sem változik. Nem csak arra gondolok, hogy a liberálisok még mindig fafejűek, doktrinerek, kirekesztőek és kettős mércét alkalmaznak. Nem is csak arra, hogy Orbán Viktor ismét nagyhatású beszédet mondott az Európai Parlamentben, amivel messze a mezőny fölé emelkedett.
Tegnap eldőlt, hogy a németek harmadszor is nekifutnak évszázados projektjüknek, és megpróbálják uralmuk alá hajtani Európát. Most azonban tankok helyett napközis tanítónéninek öltözött európai parlamenti képviselőket mozgatnak az európai hadszíntéren.
Néhány nappal ezelőtt írtam arról, hogy a német politikai elit a migrációs válságban lehetőséget látott arra, hogy egyedüli szereplőként irányítsa az európai politikát. A megvalósítás során azonban a szél némi alföldi futóhomokot fújt a jól olajozott fogaskerekek közé. A magyarok nem akartak beállni a sorba. Idővel egyre több homokszem került a gépezetbe, egyre több ország jelentette be, hogy ők sem szeretnének a multikulturalizmus rémálmában élni.
A bevándorlás kérdésében az elmúlt három év alatt egy éles választóvonal alakult ki a migrációt elutasító, és a bevándorlást pártoló kormányok között. Ezt a törésvonalat Angela Merkel elhibázott politikája hozta létre, és most Merkel úgy gondolja, hogy ő is fogja megszüntetni azt. De nem a migráció megállításával, a probléma megoldásával, hanem hatalmi szóval. Ezekben a napokban a német kancellár minden informális befolyását latba vetette, és nyomást gyakorolt az európai államok kormányaira, hogy igazodjanak a német állásponthoz. Egyértelmű üzenetet küldött az osztrákoknak (Kurz kancellár be is állt a sorba), megfenyegette az olaszokat, és nyomást gyakorolt a közép-kelet-európai országokra, hogy ítéljék el a renitenskedő Magyarországot. Kerül, amibe kerül, Berlinhez kell igazodni. Akkor is, ha emiatt felbomlik az osztrák kormánykoalíció, és ha kormányválság is lesz Olaszországban. Mindez nem számít.
Merkel látszólag beállt Macron Európa-terve mögé, de ennek az az ára, hogy a meghatározó európai pozíciókba mind a kancellárasszony emberei fognak ülni. Merkel adhatja a következő bizottsági elnököt és az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elnökét is. Így a kör bezárul, és az évszázados német álom teljesül. Sőt, annál is több, Németország hatalma ugyanis nem csak a Maas folyótól a Memelig, és nem csak Dániától Dél-Tirolig terjedhet, hanem ezeken a határokon is túl.
Van azonban néhány bökkenő. Ha meg is valósul a Nagy Terv, az Egyesült Államok aligha lesz partner abban, hogy Németország a saját uralma alatt egyesítse az 500 milliós kontinenst. Trump már korábban világossá tette, hogy nincsenek ínyére a német geopolitikai törekvések, és van is eszköz a kezében, hogy letörje a német ambíciókat. Itt ne arra a 30 ezer katonára és tengerészgyalogosra gondoljunk, akik 70 éve állomásoznak német földön, hanem arra, hogy a német gazdaság közel 60 százaléka exportbevételekből származik, ami óriási kitettséget jelent, és rendkívül sérülékennyé teszi Németországot egy esetleges vámháborúban. Ráadásul, minden bizonnyal Oroszország sem marad tétlen, és a maga eszközeivel próbálja majd akadályozni Merkel tervének megvalósulását.
Újra előállt tehát az évszázados képlet, amely egy túlerősödő Németországból, egy ellentartó Egyesült Államokból, és egy nyugtalan Oroszországból áll.
Európára ismét nehéz idők várnak.
Lánczi Tamás
politikai tanácsadó
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
