Iszlám alapjaink is vannak a honfoglalás óta?

Az ökumenikus imahét zárásaként, olvassuk a Mazsihisz honlapján, keresztény–zsidó imaórát tartottak a terézvárosi plébániatemplomban, amin Szécsi József, a Keresztény–Zsidó Társaság főtitkára zárszavában annyi sületlenséget egybehordott, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmennünk.

Magyar Menedék - Horthy-naptár

Kezdjük az elejénél!

„A zsidó vallás az ókorban, melyről a Biblia lapjai tanúskodnak, meg volt győződve tanításának kizárólagosan igaz voltáról, isteni eredetéről és arról, hogy egy napon majd minden nép el fogja fogadni nézeteiket, tanításaikat. Ugyanezt az alapállást folytatta a kereszténység is azzal a különbséggel, hogy a tanítás központjává Jézus személye és a róla szóló teológia vált, az iszlámban pedig kizárólag a muszlimok útja a helyes út. Hol vannak a respektálás lehetőségei?”
Félrevezető szöveg. A Firenzei Egyetemes Zsinaton 1442. (firenzei időszámítás szerint 1441.) február 4-én kihirdetett, a koptokkal és etiópokkal való egyesülésről szóló „Cantate Domino” kezdetű bullájában ez a dogma áll.

„A mi Urunk és Üdvözítőnk szavára alapozott Római Anyaszentegyház erősen hiszi, vallja és tanítja, hogy az Ószövetség, vagyis a mózesi Törvény rendszabályai, amelyek feloszthatók szertartásokra, szent áldozatokra és a szent jelekre, mivel azért lettek bevezetve, hogy valaminek az eljövetelét jelezzék, ámbár megfeleltek abban a korban az Isten tiszteletének, de miután az általuk jelzett Urunk, Jézus Krisztus eljött, megszűntek, és kezdetüket vették az Újszövetség szentségei. Halálosan vétkezik, aki még a kínszenvedés után is reményt helyez ezekbe a rendszabályokba, és alájuk veti magát, mint olyan dolgoknak, amelyek az üdvösségre szükségesek. De nem tagadja a Szentséges és Egyetemes Zsinat, hogy ezek megtarthatók voltak Krisztus üdvhozó szenvedésétől az evangélium egyetemes kihirdetéséig, csupáncsak ne higgyük róluk, hogy legkevésbé is szükségesek az üdvösségre.

Azonban állítja, hogy az Evangélium egyetemes kihirdetése után az üdvösség elvesztése nélkül lehetetlenség megtartásuk. Krisztus hitétől idegennek nyilvánítja tehát mindazokat, akik ama idő után a körülmetélést, a szombatot és a többi vallásos rendszabályt megtartják, és kijelenti, hogy semmi esetre sem részesülhetnek az örök üdvösségből, hacsak valamikor észhez nem térnek tévedéseikből.

Mindenképp előírja tehát mindazoknak, akik a krisztusi névvel dicsekszenek, hogy tartózkodjanak a körülmetéléstől bármely időben, akár a keresztség előtt, akár utána. Mert akár reményét helyezi bele valaki, akár nem, ezt az örök üdvösség elveszítése nélkül egyáltalán nem lehet megtartani.”

Vagyis az Ószövetségből a Tízparancsolaton kívüli rituális törvények értelmüket veszítették az emberi nem megváltására testet öltött Ige, a Második Isteni Személy, Jézus Krisztus eljövetelével. Jó, tudjuk, Szécsi nem keresztény teológus, de ha egy olyan társaságban foglal helyet mégis, mely „keresztény-zsidó”-nak tartja magát, akkor azért ennyit minimum illene tudnia neki is. Tudnia kellene aztán, hogy a jeruzsálemi templom lerombolása után már a katholikus Egyház van, vagyis nem egy konkrét néphez kötődik az üdvhozó, az „Istenért küzdő” (Izrael) szakrális közösség, azaz az evangéliumot egyetemes jelleggel hirdetik, és nem kötődik már a zsidó népiséghez az üdvösség. Az ószövetségi micvák megülése csak azt fejezte ki, hogy a Messiás, az Üdvözítő, a Megváltó még nem jött el. Ráadásul az egyházatyák szerint a Krisztus utáni zsinagóga magát az Antikrisztust várja Messiásként, és ilyetén az ószövetségi szertartási törvények Krisztus születése után, a jeruzsálemi templom leromboltatásával nemhogy meghaltak, hanem – lelki – halált okozók. („Non tantum mortua erat, sed et mortifera.” „Nemcsak meghalt, hanem bűnt is okozó.”) Minderről kéretik kézbe venni Huber Lipót katolikus teológiai tanár két kötetes művét (Zsidóság és kereszténység a múltban és jelenben).

De lássuk tovább Szécsi elképesztő szövegét! „A teológiai antijudaizmussal, vagyis a keresztény vallási antiszemitizmussal, mely egy tévtanítás, tehát herezis, vagyis egy teológiai eretnekség volt két évezreden át, melyre végtére a II.Vatikáni Zsinat „Nostra aetate” kezdetű irata tett pontot.”

Nos, innen üzenjük: a „Nostra aetate” nem dogma. Nem hittétel. Vagyis nem kötelező elfogadni – sőt…. Szécsi szerint borzasztó bűne volt a Második Vatikáni Zsinat előtti keresztény katolikus világnak, hogy nem hirdette, minden ember üdvözül, aki – úgymond – keresi Istent, a megváltást:

„Kifejtették azt a II. vatikáni zsinati tanítást, melyet a jezsuita Karl Rahner, a XX. sz. talán legnagyobb katolikus teológusa fogalmazott meg, az anonim kereszténység fogalmát, hogy mindenki úgy üdvözül, ahogy a maga által belátott igaz tanítást követi. Tehát ha valaki muszlim és az a meggyőződése, akkor úgy fog üdvözülni. Kijelentette ez a dokumentum azt is, hogy a katolikus egyház a továbbiakban nem folytat intézményes missziót a zsidóság felé. Tehát az egyes hívek hirdetik meggyőződésüket, de ez nem intézményes méretekben történik.”

Nos, előfordulhat, hogy valaki, aki a természettörvényt betartja és jóhiszeműen van téves vallásban, mégis üdvözül, de nem téves vallása miatt, hanem annak ellenére. Itt vetődik fel persze a kérdés, mit jelent és mit nem jelent az egyedül üdvözítő Egyház tana?

Hírdetés

„Minden keresztény tudja, hogy Krisztus nélkül nincs üdvösség. Tehát bátran vallhatjuk azt a katolikus igazságot is, hogy az Egyház, még pedig az egyetlen igaz Egyház, a katolikus Egyház nélkül nincs. Röviden így mondjuk: AZ EGYHÁZON KÍVÜL NINCS ÜDVÖSSÉG.

Igen, helyes és világos következtetés ez, mondjátok magatokban, de talán mégis csak túlzás. Nem szakadunk el a valóságtól? Nem vonjuk magunkra a vallási türelmetlenség vádját, ha ennyire kisarkítjuk az Egyházról szóló hitigazságainkat?

Elfogadom, hogy az egyedül üdvözítő Egyház tana első tekintetre olyannak tűnik föl, hogy szinte félünk a valóságra alkalmazni, mert kényelmetlen, bántó lehet egyesekre. Az igazság akkor isok f igazság marad, ha fájdalmat okoz. A vallási türelem pedig nem jelenti az elvek és igazságöladását, csak azoknak keresztény felebaráti szeretettől vezérelt alkalmazását. Ehhez azonban mindenekelőtt szükséges, hogy ismerjük ennek a tanításnak pontos tartalmát és terjedelmét. Más szóval lássuk tisztán, hogy mit jelent és mit nem jelent az egyedül üdvözítő Egyház tana. Kezdjük azzal, hogy mit nem jelent.

A) Nem jelenti mindenekelőtt azt, hogy akik az Egyházon kívül vannak, azok mind elkárhoznak, sőt még csak azt sem, hogy az örök boldogságra nem juthatnak el, hanem csak valamilyen közbeeső állapotba kerülnek, ha bűn nélkül haltak meg, s készek voltak mindent megtenni, ami az örök boldogság elnyeréséhez szükséges.

De nem jelenti azt sem, hogy a katolikusok mind üdvözülnek. „Tudjuk, hogy vannak, sajnos, az Egyháznak holt tagjai, akikre alkalmazni lehet az Írás szavát: „az a neved, hogy élsz, de halott vagy!” (Jel 3, 1) Súlyos bűnnel kikapcsolják magukat az Egyház elevenítő vérkeringéséből, s így megakadályozzák az üdvözítő erejének kifejtésében is.”

B) Mit jelent akkor az a hitigazság, hogy az Egyházon kívül nincs üdvösség?

Jelenti először azt, hogy a katolikus Egyház, és csakis ő van teljes birtokában a Krisztustól kapott hatalomnak, hogy a kinyilatkoztatás egészét és a kegyelmi eszközök teljességét csak ő őrizte meg.

Jelenti továbbá azt, hogy mindaz, aki kívül van ugyan az Egyházon (mondhatnám: nem tartozik anyakönyvezett, megkeresztelt tagjai közé), de nem rossz akaratból, tudatos szembehelyezkedésből, hanem csak azért, mert nem tudja, hogy az az ő számára is rendelt atyai ház, vagy mint tékozló fiú nem talált még rá útjára, de jó akarattal keresi azt: az ilyen jóhiszemű pogány vagy eretnek vágy szerint (lélekben) már az Egyházhoz tartozik. Vagyis az Egyház mikor azt tanítja magáról, hogy egyedül üdvözítő Egyház, hogy ő az az egyetlen akol (nyáj), melyről az Üdvözítő beszélt, mindig tudatában van annak, hogy egyéb juhai is vannak, melyek nem az akolból valók. S mindig kész azokat is a jó pásztor szeretetével szívére ölelni.

Akik tehát kifejezetten tagjai akarnak lenni az igaz Egyháznak, azok biztosan hozzá is tartoznak már valamiképpen. A keresztség előtt hirtelen meghalt Valentinianus császárról mondja Szent Ambrus gyászbeszédében azoknak, akik azon szomorkodtak, hogy császáruk nem vehette már föl a keresztséget: „Mondjátok, tehetünk-e mi mást, mint hogy akarunk és kérünk… És ő ne nyerte volna el a kegyelmet, amely után annyira vágyódott? Nem adatott-e meg neki, amit kért? Bizonyára megkapta, mivel kérte. Ezért mondja a Bölcsesség könyve: „Az igaz azonban haljon meg bár idő előtt, nyugalomban leszen.” (4., 7)

Igazi édesanyának mutatkozik tehát az Egyház, aki úgy tudja szívére ölelni eltévedt gyermekét, hogy nem sérti meg a hűségeseknek jogát, és nem csökkenti irántunk való szeretetét sem. Így már megértjük az egyedül üdvözítő Egyházról szóló katolikus tanításnak azt a szép fogalmazását, mely Szent Ciprián ajkáról hangzott el: „Nem lehet annak atyja az Isten, akinek nem anyja az Egyház.”

(Dr. Deák Anasztáz OSB, teológiai tanár: Az egyedül üdvözítő Egyház. Evangélium Katolikus hitszónoklati és lelkipásztori folyóirat. Szerk.: Dr. Orbán László. 1944. április 15. 340-342. old.)

Megannyi hamisítás olvasható még Szécsi szövegében. És ellentmondás. Például: „A keresztény vallási antiszemitizmus kidolgozta a behelyettesítési teológiát, vagyis azt, hogy miután a zsidók meggyilkolták Jézust, ezért a továbbiakban Isten eltaszította a zsidókat és helyükbe Isten új népe, a kereszténység lépett. Természetesen nem „a zsidók” gyilkolták meg Jézust, hanem a rómaiak végezték ki a zsidó vallási vezetés követelésére, amint a középkorban az egyház által elítélteket a világi hatóság végezte ki.” Mintha Szécsi nem is ismerné az Újszövetséget. De nem idézem itt most az evangéliumi mondatokat. Bízunk abban, hogy olvasóink is tudják, mennyire kilóg itt ama bizonyos.

De az egyháztörténelemben sem járatosabb. „A középkorban aztán a pápaság lett a vallási és világi hatalom letéteményese. Az úgynevezett „Nagy Konstantin Alapítólevelet”, melyet 700 körül hamisították, Nagy Károly acheni udvarában, azért, hogy bizonyítsák vele, joga van a pápának a koronát Nagy Károlynak átadni. A jog alapja az lenne, hogy Nagy Konstantin a pápára hagyta volna a római birodalmat. Tehát a pápaság egyszerre világi és vallási hatalomként működött.” Nos, a pápaság ab ovo, Krisztus óta, az Ő rendelése nyomán világhódító tényező, nem pedig csupán Nagy Konstantin vagy Nagy Károly óta.

„Manapság sokat hallunk arról, hogy Európának, illetve Magyarországnak keresztény gyökerei, kultúrája van, illetve abban a formában, hogy hazánk keresztény ország. Már azt is hallottam vagy olvastam egyszer, hogy keresztény-zsidó gyökerekkel rendelkezünk. Azt pedig még csak ködös hószállingózásként sem hallottam, hogy zsidó-keresztény-iszlám alapjaink is vannak, mellesleg hazánknak is, és nemcsak 1526-tól, hanem a honfoglalástól kezdődően.”

Szóval iszlám alapjaink is vannak a honfoglalás óta… Néhány éve egy önjelölt zsidó történész meg azt állította, II. Rákóczi Ferenc azzal kezdi emlékiratát, hogy dicsekszik benne Dávid-házi őseivel. Erre szokta volt mondani az ember: jó, de akkor, aki így nyilatkozik, fogadja el tőlem azt is ténynek, hogy én meg esténként a Marson szoktam sétálni.

„A másik embert respektálni kell, akkor is, ha éppen muszlim.” – tanácsolja végül Szécsi. Én meg azt tanácsolom neki – bár úgy tűnik, falra hányt borsó –, hogy ismerje meg és respektálja a keresztényt is. Vagy inkább ne nyilatkozzon róla, pláne nyilvánosan.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »