Istennőt gyaláztak – Heti progresszió (LXXIII. rész)

Istennőt gyaláztak – Heti progresszió (LXXIII. rész)

Szokásához híven ismét elrepült egy hét, én pedig érkezem az aktuális Heti progresszió 3-as toplistájával. Ezúttal látni fogunk fekete nőként ábrázolt Britanniát, homoszexuális szuperhőst, illetőleg kicsit a római és arab számok világába is belekóstolunk. Hajrá!

3. A párizsi Carnavalet Múzeum elbúcsúzik a római számoktól, hogy arabra cserélje őket a látogatók „érdekében”. Mivel a „jó” kommunista, illetőleg liberális hozzáállás szerint mindig a magasabb szinten lévőket kell lehúzni az alantasabbhoz, a múzeum abban bízik, hogy így többen megértik majd a művészeti alkotásokat, hiszen a római számok eddig „akadályozhatták” őket ebben. Ne legyenek kétségeink, akit pusztán a római számok léte hátráltatott a művek megértésében, az vélhetően arab számok segítségével sem kerül majd közelebb az esszenciához, cserébe ismét belerondítottak valamibe, ami úgy volt jó, ahogy. A döntéssel egyébként nem mindenki ért egyet, egy olasz lap szerzője „kulturális katasztrófát” emleget, és figyelmeztet arra, mit okoz, ha nem tanítunk meg valamit, amit meg kellene, majd meg is szüntetik az adott dolgot, hogy elkerüljék a tudatlanok „kényelmetlen érzését”. Egy olasz klasszika-filológus pedig – szintén a lapban – a „politikai korrektség” hátrányára figyelmeztetett.

A mi véleményünk csak sommásan annyi, hogy aki nem ismeri a római számokat, az járja újra az általános iskolát, ne múzeumokba mászkáljon a semmiért. Ami pedig a rovatunkat illeti, kedves olvasóink engedelmével én meghagynám a római számok használatát.

2. Aki a szereti a képregényfilmeket, az már egészen bizonyosan találkozott Amerika Kapitány karakterével. Noha a szereplővel eddig sem volt túl könnyű szimpatizálni – legalábbis nekem ez egyáltalán nem sikerült – most már egészen bizonyosan lehetetlen lesz. Amerika Kapitány idén 80 éves, így a Marvel egy új képregényt ad ki a tiszteletére. Ezzel idáig nem is lenne baj, azzal már viszont igen, hogy a karakter „meleg kamaszként” tér vissza az képregény-univerzumba. A „hős” azért küzd majd, hogy megvédje a „szökevényeket és a munkanélkülieket, az elnyomottakat, az elfelejtetteteket.” Gondolom a „gonosz fasiszták” elől kell megvédeni őket, hogy némi „meglepetés” is érje a közönséget. Mint kiderült, Aaron Fischert, vagyis a „meleg” Amerika Kapitányt a „queer hősök” inspirálták, akik a „jobb élet érdekében harcolnak”. Legalábbis a képregény egyik készítője ezt nyilatkozta.

Igazából nehéz erre bármi érdemlegeset mondani, ami nem megy át vulgaritásba. Úgyhogy lapozzunk!

Hírdetés

1. A brit Királyi Pénzverdénél is elgurultak a gyógyszerek, vagy csak Harry herceg renitens, félvér nejének akarnak bizonyítani. Mindenesetre az általuk kiadott új érmén a történelemben először mintázták nem fehér emberről Britannia istennőt. A modell ezúttal fekete bőrű, ami azért különösen röhejes, mert a változtatást történelmileg sem igazolja az égvilágon semmi. A valódi ok persze ezúttal is a diverzitás, de már arra sem veszik a fáradtságot, hogy ezt a tényt elrejtsék valahogy (mondjuk, talán jobb is így). A Királyi Pénzverde egyik részlegvezetője kerek perec kijelentette, hogy „Britannia a nép szimbóluma, és ahogyan változik az ország, úgy kell neki is változnia”. Nos, ezzel lényegében kijelentette, hogy Nagy-Britannia már egy „néger országnak” számít, legalábbis a szavai mindenképpen ezt sugallják. Megígérte továbbá, hogy a pénzverde továbbra is keresni fogja a „sokszínű megoldásokat”, amelyek a „fejlődő és megújuló” Nagy-Britanniát demonstrálják. Itt jegyeznénk meg halkan, hogy a „megújulás” nem kérdés, a „fejlődés” már sokkal inkább. Egyébként történelmet hamisítani már régebben is szerettek, a tavalyi, általuk nyomott 50 pennysen a „Sokszínűség építette Britanniát” nevű hazugság díszelgett.

Ezekkel a hírekkel búcsúzom március utolsó vasárnapján kedves olvasóinktól, a progresszió viszont sajnos ünnepekkor sem áll le, így jövő héten, húsvét vasárnap ismét jelentkezem. Leveleiket a [email protected] címre várom továbbra is!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »