Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! (Ézs 49,15). Emlékezem reád, gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, amikor követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön (Jer 2,2).
Van-e, lehet-e olyan mesterséges intelligencia bármikor is a jövőben, amely utolérhetné Istenünk memóriáját? Fénysebességeknél is gyorsabban száguldó közösségi és egyéni memóriáját? Amint Sionnak és Jeruzsálemnek szólja a közösségi és a személyes emlékezés Igéit, és ez az anya-gyermek legintimebb kapcsolat valóságos jelképén és jelképi valóságán át egyénileg is megszólít valamennyiünket.
Olyan biztosak és bizonyosak ezek az üzenetek, amelyek minden magány-keretet szétszakító, minden családi és közösségi, volt munkahelyi, kollegiális kapcsolatszakadás ellenében is biztosítanak arról, hogy a legfontosabb: Isten ránk emlékezése, emlékezete soha, de soha nem szűnik meg. Emberek kitörölhetnek memóriájukból, dilitezhetnek dilijükben, hogy játszunk kicsit a súlyos mai valóságot takaró szavakkal, átírhatják személyiségünk, nevünk emlékezetét. Mint ahogyan nemrég találkozva egykori, ötven évvel ezelőtti teológiai évfolyamtársammal, csak ennyit mondott találkozásunk „örömére”: – Te nagyon megváltoztál. (Istenem, gondoltam, ezt egy pszichológus-lelkész mondja, akinek helyből tudnia kellene, s biztosan tudja is, hogy ha nincs változás az ember pszichikai, vagy spirituális életében, akkor az maga a halál…). Hála Istennek – válaszoltam -, változtam. Te nem? De térjünk vissza ezen a vasárnapon a legfontosabbhoz: Isten amnéziamentes, szeretetteljes emlékezőképességéhez és rólunk való törődő, gondviselő emlékezetéhez.
Egyszerűen fogalmazva a bonyolult tudományos leírásokat, ezt mondhatjuk: az amnézia az agyműködés funkciózavara. Lehet átmeneti vagy tartós emlékezetkiesés vagy tartós emlékezetvesztés. Okaként első renden az agy valamilyen okból bekövetkezett sérülését, károsodását jelölik meg. Alapvető formái: előreható amnézia, amikor valaki újabb információkat csak rövid időre képes befogadni, majd rövid idő múlva elfelejti is azokat (anterograd amnézia).
Másik változata a visszamenőleges amnézia, amikor valaki nem képes visszaemlékezni korábbi dolgokra, eseményekre. Ez lehet átmeneti is (retrográd amnézia). Van olyan forma is, amikor valaki nem emlékezik az emlékezetkiesés pszichikai vagy fizikai kiváltó okára, például a vele történt balesetre (kongrad amnézia). Az első kettő egyesülésekor alakul ki a totális amnézia. Sem emlékezni, sem újabb infót befogadni nem tud már a személy, ez a legsúlyosabb eset. Van még további, egyéb számos formája és kombinációja is az amnéziának, ezekre most nem térünk ki. A lényeg ez:
Ezt a klasszikus szent tudomány, a teológia fogalmával gondviselésnek nevezzük. A Heidelbergi Káté és a remek tanítások a keresztyén gondolkodás központi kategóriáról írt számos mű fontosnak tartja közölni: semmi nem véletlenül, történetesen, hanem Isten előrelátásából, gondviseléséből, providentiaból történik. Nem a fátum, valami végzetszerűség, hanem Gondviselő jó Atyánk akarata van ott minden – jó és rossznak érzett – történés mögött. Azaz Istenünk egyszerre az értelmével és a szívével tervez, vitelezi ki terveit, szívvel tart számon. Fénysebességnél is milliószorta nagyobb memóriakapacitással és előrelátással kombinálja, kontrollálja és kormányozza picurka életünket.
Mégis, Neki a mi óriásinak tűnő picurságunk is kedves és számon tartott. Mert neki van lelkiismerete, felelőssége teremtményeiért, életre szóló garanciával. Ha egyszer már megalkotott, akkor gondot is visel ránk. Nem úgy, hogy gondtalanná tesz, semmittevésre szán, hanem úgy, hogy felelőssé tesz. Neki felelővé. Ezért értelemmel és szívvel ruház fel, s ezeket működteti funkciószerűen bennünk és javunkra.
A mai napra bevezetőben idézett ószövetségi Igékben az emberi amnézia nem csak orvosi eseteivel, hanem az egzisztenciális amnéziával szemben is gyógyítóan szól Urunk. Éppen azért szól Sionhoz és Jeruzsálemhez, a közösséghez, mert közösségi apátiába, a kétely mélységeibe zuhant az Ő népe. S Ő ezt nem hagyja. Úgy észlelik, mintha Isten nem is törődne velük, mintha feladta volna providentiaját, gondoskodását, gondviselését. Hány és hány ilyen gondviselést felejtő egyéni és közösségi pillanatunk, óránk, napunk, évünk, jaj, még leírni is nehéz: évtizedünk van! Mindezek közben Isten nem sértődik meg, nem fizet felejtésért felejtéssel, hanem hűségére, esküvésére emlékezve, emlékezteti népét, és népének minden tagját:
Ez nem kevesebbet tesz, mint azt, hogy sem visszamenőlegesen, sem a jövendőt illetően az Ő memóriájából, azaz értelme és szíve mérhetetlen nagy és egységes erőművéből ki nem eshetünk. Ebben a rólunk történő megemlékezésben, számon tartásban, minden emberi cinizmussal és kétellyel szemben a mikronnyi személyes létre is odafigyelő aprólékos isteni, atyai gondviselésnek a hitében álljunk ellen napjaink egyik veszedelmes spirituális világjárványának, a homo immunisnak! Az Istennel szembeni közömbösségnek, immunitásnak, ami önlefokozásunk, én-veszejtésünk, tudatos amnéziánk megfertőzöttségét jelenti. A mulandóság cinikus és az istentelenség ellelketlenítő, eldurvító vírusát.
Bizonyára az sem történetesen, véletlenszerűen van, hogy éppen ezen a vasárnapon szerepel a római katolikus bibliaolvasó naptárban az élet világnapja megjelölés. Milyen gyönyörű összhang Istenünk Igéjével! Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen (János 6,40). Áldott az Isten, Aki Fiában, Jézusban megemlékezik rólunk, nekünk adja az igazi élet megismerését, azaz Jézus megismerését, aki az Élet, az örök élet. Gyógyítgassa Ő az Igéjéből szívünkön át, a tiszta belső forrásból továbbáradó éltetően tiszta Igékkel az emberi istenamnéziát és oltsa ki még a gondolatát is az istenimmunitás korjárványának.
Köszönjük, hogy egyetlen pillanatra sem feledkeztél meg, feledkezel meg rólunk Urunk: sem Jeruzsálemről, sem Sionról – sem a mi életünkről!
(M. G. Schneider)
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
