Isteni örömben élni címmel online adventi lelkigyakorlatra hívnak a sarutlan kármeliták

Isteni örömben élni címmel online adventi lelkigyakorlatra hívnak a sarutlan kármeliták

November 29. és december 25. között online lelkigyakorlata hív a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány és a Világban Élő Kármelita Közösség, hogy Los Andes-i Szent Terézzel közösen készüljünk a karácsonyra, és hogy 2023 adventjén mi is megtapasztalhassuk: „Isten végtelen öröm.”

„Isten végtelen öröm” – mondta Los Andes-i Szent Teréz (1900–1920), az első chilei nő, akit szentté avattak. A  sarutlan kármeliták 2023-as adventi online lelkigyakorlatának vezérmotívuma is ez. „Igen, Isten sokkal szeretetreméltóbb, szebb és szeretetteljesebb, mint általában gondolnánk! Teréz által megismerjük ezt, amikor szemünk elé tárja a szeretetreméltó szentség példáját, és könnyen érthető tanácsokkal lát el, hogy mi is lehorgonyozhassuk életünket az isteni örömben. Tanításai által felismerjük, hogy – az isteni újszülött oldalán – az örömteli szentséghez juthatunk el” – olvasható a nővérek ajánlásában.

A chilei kis szent szerint az életszentség minden keresztény életének a célja. Olyan életszentség ez, amely figyelmes a felebarátra, s amelyet a Krisztussal való egyesülés által érhetünk el. Tudván, hogy az emberi természet sok gyengeségre hajlamos, s hogy mindig meg kell újulni, Teréz több ötletét megosztja velünk ebben az adventi időszakban, hogy Isten örömmel alakítsa át életünket. Arra is hív minket, hogy fedezzünk fel egy olyan ragyogó Istent, egy „olyan szépségű” Istent, aki egy napon még „teljesen magánkívül lesz” (LT 122) (…) Igen, valóban, Isten szeretet, és azért születik meg a jászolban, mert arra vágyik, hogy az emberek boldogok legyenek.

A lelkigyakorlat során Los Andes-i Szent Teréz öt lépésben vezet el minket a karácsony öröméhez:

1. vasárnap: Az életszentség mint cél

2. vasárnap: Az alázat az út Isten megismeréséhez

3. vasárnap: Isten végtelen öröm

Hírdetés

4. vasárnap: Közeledben

Karácsony: Micsoda szépség!

Az online lelkigyakorlatot a francia tartomány Párizsban élő karmelitái hozták létre, a magyar fordításokat pedig a világi testvérek készítették.

Regisztrálni ITT lehet (a regisztráció bármikor visszavonható). Ezt követően minden pénteken egy e-mail érkezik majd a vasárnapi evangéliummal, a hét impulzusával és a hét minden napjára vonatkozó rövid biztatással, amely segít elmélkedni az adott evangéliumi szakaszon. Az e-mailen érkező üzenetek három formátumban is letölthetőek (PDF, Word, PDF-mobil formátumban), valamint audio verzióban podcastként is meghallgathatóak.

„Az elmélkedés tartalma a vasárnapi evangéliumból indul ki, majd lehetővé teszi számunkra, hogy Los Andes-i Szent Teréz tanítása alapján profitáljunk tényleges elhatározásaiból, és ez által növekedjünk az életszentségben! Egy adventi naptár idézetek és képek formájában hétfőtől szombatig napi ösztönzést is fog nyújtani. Sok örömöt a fiatal szenttel való ismerkedéshez!” – ajánlja a lelkigyakorlatot Cyril Robert OCD a figyelmünkbe.

A korábban elérhetővé tett szövegek IDE kattintva érhetőek el.

Forrás és fotó: Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »