Isten tekintetével akarta látni az embert – Nagyböjti beszélgetés Kis Szent Terézről (2. rész)

Isten tekintetével akarta látni az embert – Nagyböjti beszélgetés Kis Szent Terézről (2. rész)

A francia eredetű Nyolc Boldogság Közösséghez tartozó Csaba Veronika Mária nővérrel a százötven évvel ezelőtt született Kis Szent Terézről, egyháztanítónkról, a világszerte népszerű, modern szentről beszélgettünk. Interjúnk második részét olvashatják, mely – bízunk benne – a nagyböjti időben különösen is segíthet életünk megújításában.

– Mit taníthat nekünk Kis Szent Teréz, az egyházdoktor? 

– II. János Pál pápa 1997-ben egyházdoktorrá avatta Kis Szent Terézt. A Divini amoris scientia kezdetű apostoli levelében így fogalmazott: „Élete során Teréz új világosságokat, rejtett és titokzatos értelmeket fedezett fel, s az isteni Mestertől megkapta a »szeretet tudományát«, melyet írásaiban nagy eredetiséggel mutatott be.”

Részletesen leírta belső életét, érzelmeit, azt, hogy miként élt a kegyelemmel, és leírta a küzdelmeit, sőt az elbukásait is. 

Teréz hónapokig feküdt a betegszobán, ott is halt meg. Az Utolsó beszélgetésekben (melyben a gyógyíthatatlan betegségével küzdő, halálára készülő Teréznek a nővéreivel folytatott beszélgetései olvashatók – a szerk.) néha hősies dolgokat tesz és mond, máskor viszont egészen gyenge és esendő. Akkori rendi elöljárójának, Ágnes anyának (aki nem más, mint a legidősebb nővére, Pauline) megvallja: „Itt tartok, még mindig szükségem van rá, hogy sajnáljanak.” Arról is beszél, hogy „nem lenne szabad a gyógyszereket a betegek mellett hagyni”, tisztában van ugyanis azzal, hogy a szenvedés egy fokán a beteg úgy érezheti, nem bírja tovább, és kísértést érezhet arra, hogy a halálba meneküljön. De vannak heroikus pillanatai is, például május 27-én, négy hónappal a halála előtt. Megjegyeztem a dátumot, mert nagyon szeretem ezt a mondatot, ami Teréz egész életfilozófiáját összefoglalja: „Vannak olyan emberek, akik mindenre úgy tekintenek, hogy azzal a lehető legrosszabbat tegyék maguknak. Én pont fordítva vagyok. Ha az ég olyan sötét, hogy egyetlen fénysugár sem látszik, legyen, akkor abból csinálok magamnak örömet!”

– Hihetetlen ez a tudatos, felnőtt hozzáállás egy huszonnégy éves haldokló lánytól! 

– Teréz a halála előtt jó másfél éven át a lélek éjszakáját éli meg, már hinni sem képes. Úgy érzi, nincs Isten, nincs mennyország, nincs semmi, amiért az életét adta. De hatalmas benne az akarat, és úgy dönt, ő soha nem sodródik: „Azt hiszem, amit hinni akarok.”  

– Tudna példát mondani erre az életéből? 

– Amikor még otthon van, a szülői házban, tizennégy évesen hall egy sorozatgyilkosról, Pranziniről, aki több nőt megölt. A gyilkost elfogják, bíróság elé állítják, az újságok tele vannak ezzel a hírrel, s egész Franciaország várja, hogy halálra ítéljék és kivégezzék ezt a szörnyeteget. Teréz hozzáállása azonban egészen más.

Megkéri a nővérét, hogy mondasson a nevében szentmisét Pranzini megtéréséért. Imádkozik ezért az emberért, mert az nem lehet, hogy elkárhozzon. Pedig a katolikusok is azt kívánták, hogy végezzék ki Pranzinit. Teréz – apja kívánsága szerint – nem olvashat újságot, de az egyik napilapban mégis meglát egy cikket, amiből megtudja, mi történt a kivégzéskor. Pranzini nem volt hajlandó gyónni, ám amikor már fent volt a guillotine emelvényén, egyszer csak odaintette magához a papot, és háromszor megcsókolta a keresztet. Teréz nagyon boldog ettől, és azt mondja: „Ő az első gyermekem!” Mi ez, ha nem paradigmaváltás? Teréz igazi anyai szívvel viszonyul a gyilkoshoz is. 

– A „karácsonyi kegyelemben”, a miséről hazatérve zokon veszi fáradt édesapja szavait, és könnyes szemmel elindul fel az emeletre, majd egy pillanat alatt úgy határoz, hogy inkább mosolyogva visszatér a családja körébe. Teréz ekkor ellene mond a benső késztetéseinek. Hogyan lehet a döntése igaz és őszinte? Hiszen azt szoktuk hitelesnek tartani, ami egybevág a belső világunkkal. 

– Eszembe jut Edith Eva Eger magyar származású amerikai pszichológus A döntés című könyve, amit az utóbbi években olyan sokan olvasnak, és rendkívüli hatást tesz az emberekre. Edith az elképzelhető legborzasztóbb helyzetben, Auschwitzban tudott újra és újra az élet és a szeretet mellett dönteni. Ma is él, és az élete rengeteg gyógyító gyümölcsöt termett. Az embernek tudatosítania kell a lelkében zajló folyamatokat, észrevennie, megélnie az érzéseit, s azután lehetősége van eldönteni, hogy miként cselekszik, és a cselekvés visszahat az érzelmeire. 

– Teréz nemegyszer megélte ezt a Kármelben is.

Hírdetés

– Sokat küzdött a túlzott érzékenységével, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a hite szerint döntsön. A közösségben volt például egy nővér, akit mindenki került. Teréz leírja, hogy „nagyon kellemetlen hatással volt rá” is. És hogyan döntött? „Nem akartam engedni természetes ellenszenvemnek, azt mondtam magamnak, hogy a szeretetnek nem érzelmekből, hanem tettekből kell állnia, tehát mindenképpen azon voltam, hogy azt tegyem meg ezért a nővérért, amit annak a személyéért tennék, akit a legjobban szeretek.” (C kézirat) 

Teréz elhatározta, hogy mindig mosolyogni fog rá, és keresi is az alkalmat erre. Egyszer aztán megtört a jég, és a nővér így szólt hozzá: „Teréz nővérem, (…) mi az, ami annyira vonzza énfelém?” A szeretet elért a másik ember szívéig, megérintette, és talán meg is változtatta. Így élt ő a Kármelben, ahol a nővérek kifejezetten keresték a szenvedést, a szigorúságot.

Ebben állt az ő kreativitása, eredetisége. Tudta azt is, hogy ehhez nem kell nagy dolgokat tennie, elég egészen kicsiket, de szeretettel. Ezt nevezem én igazi „influenszerségnek”. Mindez egy elzárt kis Kármelben történt a 19. században, és máig hat ránk!

– Érdekes ellentmondás az is, hogy Kis Szent Teréz a missziók védőszentje, holott egész életében a lisieux-i Kármel falai között élt, a világtól elzártan.

– Teréz nagyon készült arra, hogy Vietnámba utazzon, az ottani Kármelbe. Nagyon vágyott az Egyházban jelen lévő valamennyi hivatásra. Még 1896-ban, a halála előtti évben is mélyíteni akarta a hivatását. Jeanne d’Arc volt a nagy példaképe. Szeretett volna vértanú, harcos katona, apostol lenni, sőt egyházdoktor és pap is, hogy elvigye Jézust az emberek közé. Szenvedett, hogy mindez nem lehet. Mindig minden kérdésére, vágyára a Bibliában kereste a választ, mást már nem is olvasott, csak a Szentírást. Ez azért is érdekes, mert abban az időben a nővéreknek nem volt bibliájuk, csak kivonataik. Egyetlen biblia volt a Kármelben, de ahhoz nem volt hozzáférésük. Teréz a kivonatokból bemásolt a noteszébe részeket, amiket kívülről megtanult. Egyszer, amikor éppen a meg nem valósuló hatalmas vágyaitól szenvedett, tekintete az 1Kor 12–13. fejezetére esett. Ebben írja le Szent Pál, hogy milyen karizmák, szolgálatok vannak az Egyházban, és itt olvasható a szeretet himnusza is. Teréz ekkor megérti, hogy az Egyháznak különböző tagjai vannak, s a láb nem lehet a kéz, a szem nem lehet a láb, de a vértanúk nem adták volna az életüket a hitükért, ha nem lett volna bennük szeretet. Pál beszél a test különböző tagjairól, de a szívről nem. Teréz arra következtet, hogy az Egyháznak szíve is van, és ebben a pillanatban végre megtalálja a helyét: „Megértettem, hogy a SZERETET MAGÁBAN FOGLALJA AZ ÖSSZES HIVATÁSOKAT, HOGY A SZERETET A MINDEN, HOGY ÁTFOG MINDEN IDŐT ÉS MINDEN TERET … EGYSZÓVAL, HOGY ÖRÖKKÉVALÓ! És akkor túláradó, észtvesztő örömömben felkiáltottam: Ó Jézus, én Szerelmem … végre megtaláltam a hivatásomat … AZ ÉN HIVATÁSOM A SZERETET!

Az én Édesanyámnak, az Egyháznak a szívében én leszek a Szeretet … így minden leszek … így meg fog valósulni az álmom!!!” (B kézirat)

– Kis Szent Teréz a visszaemlékezésein kívül verseket is írt, közülük többet megzenésített a közösségük. A költeményeiből is látszik, hogy lángoló, szenvedélyes személyiség volt.

– Az életéről szóló három kézirat mellett több mint ötven verset írt és nyolc színdarabot, például a legkedvesebb szentjéről, Jeanne d’Arcról. A műveit sokszor maga adta elő nővértársainak a rekreációk és az ünnepek alkalmával. Erről fényképek is tanúskodnak. Kétszázhatvanhat levél is fennmaradt tőle, amelyek szintén nagyon fontosak a lelkisége szempontjából.

– Terézt viszonylag gyorsan, már 1923-ban boldoggá, majd 1925-ben szentté avatták. Halála után hatalmas erővel robbant be a köztudatba világszerte mindenhol, még Afrikában is. 

– Ilyen, amikor a Szentlélek tesz valakit „influenszerré”. Semmilyen körülmény nem volt adott ehhez. Amikor meghalt, a karmeliták, mint ilyen esetben mindig, levelet küldtek a többi kolostorba, hogy tudassák nővérük halálhírét, és imát kérjenek érte.

Csak akkor válik ismertté, amikor megjelenik az önéletrajza, amit engedelmességből írt, az elöljárói kérésére. Az emberek elkezdik olvasni a könyvet, és futótűzként terjed Teréz lelkisége. X. Piusz pápa már azt mondta róla, hogy a 20. század legnagyobb teológusa. Lisieux-i Kis Szent Teréz olyan szent, aki

A Kármel falai között élt. Ám amikor a műveit olvassuk, mégis az a benyomásunk, hogy az egész földet beutazta, az egész világot magához öleli, olyan nagy benne a belső, lelki tágasság. 

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 5-i számában jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »