Ismét összecsaptak a dzsihadisták és a szír kormányerők

Ismét összecsaptak a dzsihadisták és a szír kormányerők

Összecsapások zajlottak kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges fegyveres szervezet tagjai és a szír kormányerők között a Szíria középső részén található dzsazali olajmezőnél, amely az utolsó, még részben állami ellenőrzés alatt lévő ilyen létesítmény.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) igazgatója, Rámi Abdul-Rahmán kedden közölte, hogy a hadseregnek sikerült a komplexum egy részétől távol tartani a dzsihadistákat, akik már napok óta próbálják elfoglalni az olajmezőt. Hétfőn a londoni központú emigráns csoport még azt jelentette, hogy az Iszlám Állam megszerezte a létesítmény egészét, és a terrorszervezet ki is adott egy közleményt „Dzsazal falu” elfoglalásáról.

Hírdetés

A dzsazali olajmező északnyugatra fekszik a dzsihadisták kezén lévő ókori szíriai romvárostól, Palmürától. Ebben a régióban található Szíria fő földgázlelőhelye.

Az Iszlám Állam májusban foglalta el Palmürát, és a hadsereg azóta próbálja visszaszerezni a várost és a környező területeket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »