A Szentszéki Sajtóközpont március 11-én, kedden reggel 8.27-kor újabb közleményt adott ki Ferenc pápa állapotáról, akit a római Gemelli-klinikán kezelnek február 14-e óta.
„A pápa éjszakája nyugodtan telt, 8 óra körül ébredt fel” – áll a ma reggel kiadott tájékoztatásban.
A március 10-én, hétfőn reggel kiadott szentszéki sajtóközlemény bővebb információkkal szolgált Ferenc pápa állapotáról:
„A Szentatya egészségi állapota továbbra is stabil.
Az előző napokban tapasztalt javulás tovább erősödött, amit mind a vérkép, mind a legfontosabb orvosi vizsgálatok eredményeinek összessége megerősít, valamint az is, hogy jól reagált a gyógyszeres kezelésre.
Mindezek miatt az orvosok ma úgy döntöttek, hogy feloldják a prognózist. (Az eddig fenntartott prognózis [prognosi riservata] feloldása [sciogliere la prognosi]: az olasz orvosi szaknyelvben ez azt jelenti, hogy az orvosok kijelentik, hogy a beteg nincs közvetlen életveszélyben a miatt a fertőzés miatt, amellyel a kórházba felvették – a szerk.)
Tekintettel azonban a kórkép összetettségére és a felvételkor diagnosztizált súlyos fertőzésre, még napokig szükséges a gyógyszeres orvosi kezelés kórházi környezetben.
Ma délelőtt a Szentatya online tudta követni a VI. Pál teremben zajló lelkigyakorlatot (a Római Kúria szokásos nagyböjti lelkigyakorlatát – a szerk.), majd magához vette az Eucharisztiát, és a magánkórterme melletti kápolnába ment imádkozni.
Délután ismét csatlakozott a Kúria lelkigyakorlatához, amelyet videokapcsolat révén követett.
A nap folyamán imádkozott és pihent.”
* * *
A Vatican News olasz nyelvű oldala híradásában a közlemény után hozzáteszi: ezek tehát pozitív jelek a betegség lefolyásában, amelyeket azonban óvatosan és körültekintően kell kezelni, mivel a tüdőgyulladást még nem sikerült leküzdeni, és a klinikai kép továbbra is összetett, ugyanakkor a pápa nincs közvetlen életveszélyben.
Forrás: Szentszéki Sajtóközpont
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


