A Legfelsőbb Bíróság kedden megerősítette a bazini Speciális Büntetőbíróság korábbi ítéletét, és felmentette Štefan Harabin volt igazságügyi minisztert, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét az ukrajnai orosz agresszió támogatásának vádja alól. Ezzel elutasította az ügyész fellebbezését, aki újratárgyalást és az ügy visszautalását kérte az elsőfokú bíróságra. A döntés jogerős.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a Speciális Büntetőbíróság megfelelően értékelte ki a bizonyítékokat, és a megtámadott ítéletben semmilyen hibát nem fedezett fel. A fellebbviteli bíróság szerint sem sikerült bizonyítani, hogy Harabin bűncselekményt követett el.
Harabin pozitívnak nevezte a bíróság döntését. A sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a főügyésznek azok ellen kellene eljárnia, akik feljelentést tettek ellene.
Harabin szerint Oroszország nem sért nemzetközi jogot, csak a saját területét védi.
Tavaly májusban mentette fel a vádlottat a bazini bíróság, Ján Buvala bíró indoklása szerint nem követett el bűncselekményt. A vádiratban nemzetgyalázás és bűncselekmény pártolása szerepelt.
Martin Nociar, a Nagyszombati Kerületi Ügyészség ügyésze, tiszteletben tartja a bíróság döntését. „Rövid indoklása volt a Legfelsőbb Bíróság döntésének, természetesen alaposan át kell még tanulmányoznom” – mondta az ügyész.
A már megszüntetett Speciális Ügyészség ügyésze 2023 júniusában nyújtotta be a vádiratot Štefan Harabin kijelentései miatt, amelyeket nem sokkal az ukrajnai orosz agresszió kezdete után tett. A vádirat szerint Harabin a közösségi hálón azt írta, ő is ugyanazt tenné, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök, és a nácik pacifikálásáról beszélt.
TASR
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


