Ismét befürdött az oktatásügyi minisztérium: már a tanévkezdés napján a fejüket fogják az igazgatók

Ismét befürdött az oktatásügyi minisztérium: már a tanévkezdés napján a fejüket fogják az igazgatók

Még el sem kezdődött a 2021/2022-es tanév, máris botrányszag úszik a levegőben. Valami bűzlik. De ezúttal nem Dániában, hanem az oktatásügyi minisztérium háza táján. A szülőknek beígért 25 darabos, ingyenes, otthon elvégezhető antigén teszt – csomagok ugyanis az iskolák többségére nem érkeztek meg, illetve 25 darab helyett már csak 5 darab antigén tesztet lehet kiosztani egy főre. Ismét beköszöntött a tavalyi tanévben „jól megszokott” fejetlenség, az iskolák vezetői pedig újra tanúi lehetnek az improvizációs megoldásoknak. Avagy Pozsony rátesz még egy lapáttal.

A tanévkezdést megelőző héten az oktatásügyi minisztérium felhívásának eleget téve az iskolák megszólították a szülőket, és felmérték az igényt az ingyenesen felkínált, 25 darabos otthon elvégezhető antigénteszt-csomagok iránt. Az iskoláknak augusztus 26-a, reggel tíz óráig kellett beküldeniük a minisztériumba, hány diákra igénylik a csomagot. Ezen kívül gargalizálós teszteket is igényelhettek az iskolák, érdeklődés szerint.

Az oktatásügyi minisztérium nagy elánnal ígérte meg a teszteket az iskoláknak, a közegészségügyi hivatalok ki is értesítették az iskolákat, hogy legkésőbb a tanévkezdés napjáig, szeptember 2-ig megérkeznek az antigénteszt-csomagok. A gyakorlatban azonban ismét máshogy működtek a dolgok.

Az oktatásügyi minisztériumnál ugyanis kiderült, hogy az antigén-tesztcsomagok iránt ötször nagyobb az érdeklődés az eredetileg tervezettnél. A tárca közel 10 000 darab tesztet kívánt kiosztani, míg több mint 50 000 kérés futott be.

Portálunk a Nagyszombat, a Pozsonyi, illetve a Nyitrai kerület iskoláinál érdeklődött. Az iskolák némelyikét augusztus 31-én értesítette az oktatásügyi minisztérium, miszerint nem tudják teljesíteni vállalásukat, szeptember 2-ig nem érkeznek meg a tesztcsomagok minden iskolára. Ezzel szemben néhány iskola már augusztus 31. előtt megkapta a 25 darabos, otthon végezhető antigén-teszt csomagot, ezeket azonnal ki is osztották az igénylőknek.

A helyzet azonban tovább fokozódott, mikor augusztus 31-én újabb villámlevél érkezett az iskolákra, amelyben arra utasítják az igazgatókat, bontsák meg a 25-ös csomagot és csak 5 darab tesztet adjanak ki egy főre. Külön utasítást is küldtek ennek folyamatához.

Oléh Hajnalka, a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója már mosolyogva mondja, megszokták tavaly, hogy egyik pillanatról a másikra változnak az utasítások és ígéretek a minisztérium részéről. A galántai alapiskolában a tavalyi negatív tapasztalatokból kiindulva nem kértek a gargalizálós tesztelésből, de a 25-ös antigén teszt-csomagok iránt óriási volt az érdeklődés.

Az iskola vezetője elmondta, 342 diákból mindössze 8-an nem igényelték a csomagot. Az iskola azok közé tartozik, akik nem kapták meg a szállítmányt.

Nem értik, mi alapján történik az, hogy némely iskola kapott tesztcsomagot, némely még csak a hírét se érzékelte az ígért csomagoknak.

Hírdetés

Hasonlóképpen jártak a Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolában is. Hamar Mónika igazgató is arról számolt be, nem kapták meg a teszteket, holott nagy az érdeklődés a szülők részéről. Bízik abban, hogy a minisztérium ígéretéhez híven hamarosan pótolja a hiányt. Portálunk értesülése szerint a Nyitrai kerületben, a Vágsellyei járásban csak kevés iskola kapta meg a szállítmányt.

Agócs Kőrösi Ildikó, Pered polgármestere azon kevesek közé tartozik, aki arról tud beszámolni, hogy megkapták a minisztériumtól a beígért tesztcsomagokat, még a tanévkezdés előtti hét vége felé. Azonnal ki is osztották a 25-ös csomagokat, hiszen akkor még nem volt szó arról, hogy ötösével kellene szétcsomagolni a dobozok tartalmát. A polgármestert senki nem informálta arról, hogy a már kiosztott teszteket vissza kellene kérniük. A peredi iskolákban a gargalizálós tesztelésre is lehetőséget nyújtottak. A diákokat a tanévnyitó napján tesztelték le, a szlovák iskolából 160, a magyar iskolából mindössze 10 diákot teszteltek a gargalizálós módszerrel a szülők kérése alapján.

Minden tiszteletem az igazgatóké és a tanároké, hogy állják a sarat ebben a helyzetben

 – nyilatkozta Agócs Kőrösi Ildikó.

A Szenci járásban sem egyeznek az adatok. Réte polgármestere, Metzner Zoltán arról értesített, náluk a falu intézte a tesztekhez szükséges kérvényeket, mivel a szlovák iskolának nincs jogalanyisága. A magyar iskola sajnálatos módon ebben a tanévben már nem nyithatta meg kapuit Rétén. Metzner Zoltán sem érti, mi alapján válogatták ki, melyik iskolák kapják meg a teszteket, és melyeknek kell várniuk. A rétei szlovák iskolában 26 diákból 25-nek igényelték a csomagot.

Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatónője elárulta 255 diákjukból 190-nek igényelték a tesztcsomagot, egyelőre ők sem kaptak teszteket.

Az igazgatónő a tanévnyitó utáni délutáni órákban értesítette portálunkat az új fejleményekről, miszerint hétfőn (szeptember 6-án) kapják majd meg a teszetket, de azzal a feltétellel, hogy az iskola kinyomtatja az összes igénylésről szóló igazolást, és minden szülővel aláíratja azt. Az igazgatónő szerint

nem szép a minisztériumtól, hogy a tanévkezdéskor, amikor az igazgatóságoknak és a pedagógusoknak amúgy is egy halom papírmunkája van, még rátesz egy lapáttal.

Nem megerősített minisztériumi információink szerint az elkövetkező három hétben minden iskola megkapja a beígért teszteket.

Az iskolák igazgatói már csak azt nem értik, miért emlegetett Branislav Gröhling miniszter több százezer rendelkezésre álló tesztet és teljes felkészültséget. Talán úgy vannak ezzel, mint a jól ismert vicc szerint a mindenkori szlovák útkarbantartók: az első decemberi hó érkeztével meglepi őket a tél.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »