Ismét a megrontás hamis vádjával akartak börtönbe juttatni egy apát

Ismét a megrontás hamis vádjával akartak börtönbe juttatni egy apát

Hamis vád és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy 44 éves nővel szemben, aki kiskorú lányát bujtotta fel, hogy különélő apját szexuális zaklatással vádolja meg.

A kép illusztráció

A nő és élettársa 2009-ben született lányát korábban a gyámhatóság kiemelte a családból és nevelőszülőknél helyezte el. Az élettársi kapcsolat megszűnését követően külön-külön tarthatott kapcsolatot a gyermekkel az apa és az anya. A nő 2018 karácsonyán, amikor a gyermek nála tartózkodott, arra szólította fel az akkor kilencéves kislányt, hogy írjon egy kézírásos levelet, amelynek tartalmát ő mag mondta tollba a gyermeknek. A levél arról szólt, hogy az apa a kapcsolattartás során szexuálisan zaklatja a gyermeket, ami miatt nagyon fél tőle és szeretne az anyjához költözni. A nő az elmúlt év márciusában azzal a szándékkal adta át a levelet a gyermekjóléti szolgálat munkatársának, hogy azt továbbítsák a büntetőeljárás megindítására jogosult hatóságnak. A valótlan tartalmú levéllel az volt nő célja, hogy a hatóságok az apával szemben eljárást indítsanak, végül börtönbe kerüljön, és ezáltal ő be tudjon költözni a kiskorú gyermek nevén lévő, de az apa használatában lévő dévaványai házba. A férfinak hatalmas szerencséje volt, mert a gyámhivatal saját hatáskörben kiterjedt vizsgálatot folytatott, amely kideríthette, hogy a levél tartalma valótlan.

Hírdetés

Gyakorló ügyvédek, jogászok már évekkel ezelőtt is arra hívták fel a figyelmet, hogy az ilyen jellegű, apák terhére elkövetett bűncselekmények száma elképesztő mértékben megszaporodott, szinte napi gyakorlattá vált. Az efféle hamis váddal sok esetben sikerrel is járnak a bosszúszomjas, gyermekelhelyezési és vagyonmegosztási előnyöket kicsikarni akaró egykori feleségek és élettársak.  A súlyosan stigmatizáló vádak képesek teljes egészében lerombolni egy férfi életét, egzisztenciáját és hosszú évekre rács mögé juttatni őt.

Ez az egyre súlyosbodó társadalmi probléma immár egyértelművé teszi, hogy különleges jogi intézkedésekre, az ilyen bűncselekmények esetén a büntetés jelentős megemelésére lenne szükség, hogy az megfelelő visszatartó erőt képezhessen. A jelenleg tárgyalt ügyben is kidomborodik, hogy ma említésre sem méltó visszatartó képez csak a jog, hiszen az ügyészség mindössze felfüggesztett szabadságvesztést kért az asszonyra.

Már 2017-ben beszámoltunk a Pesty Fekete Doboz “SzexHazugságVádirat“ című dokumentumfilmjéről egy cikkben (lásd itt), amely igyekezett rávilágítani a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos hamis vádak problémájára. A film egyik riportalanyaként Dr. Gál Péter ügyvéd a következőképpen nyilatkozott:

Már a korábbi cikkemben is igyekeztem rávilágítani: sürgető szükségszerűség, hogy a jogásztársadalom felismerje a veszélyes társadalmi trendeket és megfelelő eszközökkel vessen gátat ezeknek. Olyan jogi reformokra lenne szükség, amely a törvény kellő szigorával képes megóvni a férfiakat a hamis vádak ellen. Kézenfekvő megoldás lehetne, ha tekintettel a cselekmény kivételes társadalmi veszélyességére, a szexuális természetű hamis vádak büntetési tételei megemelésre kerülnének; ideális esetben olyan módon, hogy a hamis vádban szereplő nemi erkölcs elleni bűncselekmény büntetési tételével azonos módon legyen büntethető a hamis vádló. Így válhatna a szexuális természetű hamis vád büntetése arányossá azzal, amilyen kárt potenciálisan képes okozni. Példaként: aki erőszakos közösüléssel vagy megrontással vádol meg mást hamisan, arra az erőszakos közösülés illetve megrontás büntetési tételével azonos, akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztés lenne kiszabható. Hiszen elengedhetetlen kötelessége lenne a társadalomnak gondoskodnia arról, hogy megóvja a férfiakat a hamis vádak terrorjától és ezzel a családjogi eljárásokat is megtisztítsa a burjánzó alantas és súlyos veszélyeket hordozó manipulációktól.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »