Irán elindította a Nagy Próféta 9-et

Haditengerészeti gyakorlatot kezdett szerdán az iráni hadsereg elit egysége, a Forradalmi Gárda a Perzsa-öböl bejáratánál fekvő Hormuzi-szorosban, ahol több, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harcban részt vevő nyugati hadihajó állomásozik.

Az iráni állami televízió tájékoztatása szerint a manőverek Kesm sziget közelében zajlanak. A Nagy Próféta 9 fedőnevű gyakorlat során egyebek közt „nagy találati pontosságú” rakétákat indítanak tengerpartról, pilóta nélküli repülőgépet lőnek le és aknákat telepítenek a tengerfenékre. A helyi média a gyakorlat időtartamát nem közölte.

A művelet során az iráni erők egyebek mellett a Nimitz amerikai atommeghajtású repülőgép-hordozó másolata ellen is támadást gyakoroltak. „Az amerikai repülőgép-hordozók hatalmas lőszerraktárak, amelyekben rengeteg rakétát, torpedót és mást tárolnak” – fejtette ki egy iráni illetékes, rámutatva, hogy egy rakétatalálat óriási károkat tudna okozni. A helyi tévécsatornák által sugárzott bejátszások tanúsága szerint nem süllyesztették el a még tavaly májusban épített makettet, azonban komoly károk keletkeztek benne.

Iránban rendszeresen tartanak haditengerészeti manővereket, azonban most szimuláltak először támadást egy amerikai repülőgép-hordozó ellen. Szakértők szerint a keményvonalas politikusok ezzel azt az üzenetet akarták küldeni Washingtonnak, hogy nem hátrálnak meg. Kevin Stephens parancsok, az amerikai Ötödik Flotta szóvivője közölte, hogy nem aggódnak az iráni hadgyakorlat miatt. „Meglehetősen biztosak vagyunk a tengeri erőink önvédelmi képességeiben. Úgy tűnik, hogy egy hollywoodi díszlet megfelelőjét próbálták megsemmisíteni” – mondta.

Irán védelmi doktrínája kizárólag defenzív célokat szolgál

Az iráni reguláris hadsereg legutóbb decemberben tartott hadgyakorlatot a szoros közelében. A Forradalmi Gárda felel az öbölben szolgálatot teljesítő különböző, rövid és közepes hatótávolságú, tengeri célpontok elleni rakétákkal felszerelt gyors támadónaszádokból és kis tengeralattjárókból álló haditengerészeti erőkért. A nyugati szakértők által mintegy 20 ezer fősre becsült haderő korábban kilátásba helyezte, hogy lezárhatja a Hormuzi-szorost, amelyen áthalad a világ tengeri kőolajszállítmányainak egyharmada. Teherán azt állítja, hogy védelmi doktrínája kizárólag defenzív célokat szolgál.

Ami a Hormuzi-szoros környékén a nyugati jelenlétet illeti, Franciaország Charles de Gaulle nevű repülőgép-hordozója Bahreintől 200 kilométerre északra cirkál a Perzsa-öbölben. Bahreinnél állomásozik az amerikai Ötödik Flotta és a brit haderő egy támadó atom-tengeralattjárója, egy légvédelmi és egy tengeralattjáró-elhárító fregattja is. Francia tájékoztatás szerint a Charles de Gaulle repülőgép-hordozóról szerdán indítottak először légicsapásokat az IÁ állásai ellen. Az akcióban négy darab Rafale típusú vadászgép vett részt, amelyek a dzsihadisták nyugat-iraki állásait bombázták.

Irán közben tárgyalásokat folytat a hatokkal (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal) vitatott atomprogramjáról. A felek reményei szerint jövő hónapra megszülethet a keretszerződés, júniusban pedig a végleges megállapodás.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »