Az Ipsos szerint kiegyenlítődött a PS és a Smer támogatottsága.
Az Ipsos február második felében készült modellje szerint a Progresszív Szlovákia (PS) támogatottsága 18,8 százalékra csökkent, míg a Smer 18,4 százalékon áll. A két párt közötti különbség a statisztikai hibahatáron belül van.
A mérés megerősíti a korábbi trendet: a PS az elmúlt hónapokban több kutatóintézet szerint is veszített támogatottságából, és 20 százalék alá került. Az Ipsosnál a visszaesés különösen látványos a novemberi, közel 24 százalékos eredményhez képest, ami negyedév alatt öt százalékpontos csökkenést jelent.
A harmadik helyen a parlamenten kívüli Republika végzett csaknem 12 százalékkal. A Matovič vezette Slovensko 8,8, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) 8,4, a kormányzó Hlas valamivel több mint 7 százalékon áll. A parlamentbe jutna még a Demokrati és a KDH is.
A PS csökkenése időben egybeesett a Beneš-dekrétumok ügyének napirendre emelésével és a Magyar Szövetség felé tett nyitásával. A PS párt holdudvara és az SaS jelezte: nem támogatja ezt az irányt. A Demokrati egyik vezető politikusa is a Körkép.sk kérdésére úgy fogalmazott, hogy inkább óvatos távolságból figyelik a fejleményeket, és nem kívánnak azonosulni a PS stratégiájával.
A magyar párt számára sem hozott áttörést a dekrétumok köré szervezett, végül cirkusszá vált tüntetés. Orosz Örs rendőrségi bevonulása és az úgynevezett mellény-ügy nem eredményezett érdemi támogatásnövekedést, a Magyar Szövetség továbbra sem éri el az ötszázalékos küszöböt.
Az Ipsos mandátumbecslése szerint az ellenzék összességében többséget szerezne, de a parlamenti arányok kiegyenlítettek maradnának. A mozgások egyelőre az ellenzéki táboron belül zajlanak.
Körkép.sk, DenníkN
Nyitókép forrása: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


