Inváziós poloskák gyérítésére fejlesztettek új csapdatípust az ATK kutatói

Egy új, mesterséges hőforrást alkalmazó poloskacsapdát fejlesztettek ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói.

Az ELKH közleménye szerint a növénytermesztésben már régóta alkalmazott, szintén az ATK NÖVI kutatói által kifejlesztett illatanyagos csapdákkal és az új környezetbarát módszerrel hosszabb időszakban válik majd lehetővé a növénytermesztésben nagy kárt okozó inváziós poloskák gyérítése. A fűtött csapdák alkalmazása ugyanis éppen abban az időszakban eredményes, amikor a feromoncsapdák hatékonysága lecsökken.

Mint írták, Magyarországon több inváziós poloskafaj – mint például a márványos poloska (Halyomorpha halys) vagy a vándorpoloska (Nezara viridula) – is megjelent és tömegesen elszaporodott. A poloskák nagy károkat okoznak a kiskertekben és a növénytermesztő fóliasátrakban. Mint írták, míg a növénytermesztők egész szezonban "bosszankodnak" miattuk, addig a városban lakók többnyire csak ősszel találkoznak velük a telelőre vonulás időszakában.

Hírdetés

Az ATK NÖVI kutatóinak saját tervezésű és kivitelezésű csapdatípusa azon alapszik, hogy ezek a fajok szeptemberben, októberben, vagyis a telelőre vonulás időszakában olyan helyeket keresnek, amelyek jobb túlélést biztosítanak számukra. Ezek általában a környezetüknél melegebb, jól védett, sokszor ember építette tereptárgyak, lakások.

A kutatók által kifejlesztett csapdák ezért mesterséges hőforrást alkalmaznak a poloskák csalogatására. A fejlesztés során a csapdatesten belül elhelyeztek egy termosztáttal szabályozott fűtőlapot, amelynek segítségével a poloskáknak kedvező telelőhelyet imitálnak.

Az új csapda teljesen környezetbarát, nem tartalmaz semmiféle toxikus kémiai anyagot, és a lakosság is alkalmazhatja.

A kutatók eredményeit bemutató publikáció az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae című tudományos folyóiratban jelent meg.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »