Internetes átverés

Internetes átverés

23 ezer lejre károsítottak meg internetes csalók két háromszéki nőt, anyát és lányát. Az áldozatok a közösségi médiában feltűnő álreklám/hirdetés nyomán kerültek a csalók hálójába.

A rendőrség közlése szerint az elkövetők egy ismert személyiség képét használva hirdetést tettek közzé. A hirdetésre kattintókat egy internetes oldalra irányították, ahol egy cikkben arra biztattak, hogy fektessenek be egy ismert vállalkozásba, a meggyőzéshez felhasználva a közismert személy fényképét, illetve azt állították, hogy ő is a befektetők között van. Erről a honlapról ugyanakkor egy másikra irányították át az érdeklődőt, ahol meg kellett adnia a személyi adatait: nevet, e-mail-címet és telefonszámot, majd egy férfi felhívta. Az illető nem mutatkozott be, de azt állította, befektetési bróker. Meggyőzte az egyik áldozatot, hogy fektessen be adott összeget egy online platformon keresztül. A férfi továbbá meggyőzte az anyát, hogy mind a maga, mind a lánya mobiltelefonjára telepítsen egy távolsági hozzáférést/irányítást lehetővé tévő alkalmazást. Ezt követően az alkalmazáson keresztül a nő folyószámlájáról 13 ezer, míg a lánya bakszámlájáról 10 ezer lejt utaltak tovább ismeretlenek.

Hírdetés

A rendőrség keresi a tetteseket, illetve figyelmeztet mindenkit, hogy mielőtt online vásárolnának vagy szolgáltatásokat vennének igénybe, győződjenek meg, hogy megbízható helyen teszik. Emellett, ha ismeretlenek keresik meg őket utólag, akkor győződjenek meg, hogy az illetők tényleg azok, akiknek beállítják magukat, valamint tisztázzák, miért kérnek bármilyen adatot. Kerüljék továbbá, hogy a távolsági hozzáférést/irányítást lehetővé tevő alkalmazásokat, programokat telepítsenek a telefonjaikra, számítógépeikre. Továbbá: ismeretleneknek ne adjanak ki személyes vagy pénzügyi, banki adatokat, az online kifizetések esetében pedig őrizzék meg a bizonyító iratokat. (ndi)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »