Szeptember első hetében Rómában tartózkodott Pintér Gábor érsek, Új-Zéland és Óceánia apostoli nunciusa. A Szentatya szeptember 3-án, csütörtökön délelőtt az Apostoli Palotában, dolgozószobájában kihallgatáson fogadta Pintér Gábor érseket. A találkozóra a vatikáni vezető diplomaták szokásos évenkénti szentszéki látogatása keretében került sor. Az érsekkel Vértesaljai László SJ beszélgetett.
– Nagy szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió stúdiójában Pintér Gábor érsek atyát, Óceánia és Új-Zéland apostoli nunciusát, aki a napokban „kötelező évi rendes” vatikáni látogatását teszi. Érsek atya, mit is jelent ez?
– A mi szabályzatunk szerint minden nunciusnak évente legalább egyszer, vagy ha olyan a helyzet, akkor akár kétszer is el kell jönnie Rómába, ahol személyesen találkozik az itteni elöljárókkal, elsősorban magával a Szentatyával. Ez egy négyszemközti megbeszélés a pápával, melyet kiegészít az államtitkárság vezetőivel és a dikasztériumok prefektusaival és titkáraival folytatott megbeszélés. Ezek során az éppen aktuális ügyeket beszéljük át, sokszor olyanokat, melyek nem intézhetők el feltétlenül írásban. Ilyenkor ugyanis arra van szükség, hogy beszéljek a háttérről, bizonyos ügyeknek a megítéléséről. Ezek lehetnek politikai, egyházi kérdések, akár személyi ügyek. Erre azért van szükség, hogy az egész ügyintézés sokkal jobban működjön, ne csak írásban. A látogatás előtt be kell számolnunk írásban is a legfontosabb kérdésekről, melyek intézése folyamatosan zajlik, az egész éven keresztül. A jelenlegi munkámban ez nagyon szerteágazó, hiszen 12 ország tartozik hozzám. Ez azt jelenti, hogy 12 kormány, 12 politikai valóság, és ezen kívül 23 egyházmegye, nagyon különböző háttérrel. Van miről beszélnünk bőségesen. A nunciatúra illetékesége földrajzi értelemben a legnagyobb kiterjedésű az egész világon. Úgy szoktam mondani, hogy ez egy „folyékony kontinens”, Óceánia a maga szigeteivel egy komplex valóság, amiben hatalmas utakat kell megtennem. Van olyan sziget, ahova 32 órát kell utaznom repülőgéppel. Új-Zéland olyan, mint egy nyugati jellegű ország, a szigetek pedig inkább a bennszülött lakosság történelmét viszik magukkal, a helyi egyház történelmével. Nagyon összetett valóság ez, igyekszem folyamatosan átadni a tapasztataimat és megismertetni a római hivatalokat ezzel.
– Nem hallani a hírekben különösebb nehézségekről Új-Zéland és Óceánia világában, de azért ott is vannak változások. Hogy lehetne összefoglalni, mi az, ami alakul és változik?
– Hála Istennek, olyan hírek valóban nincsenek, amelyek válságokról, politikai konfliktusokról, esetleg háborúkról szólnának, mert ilyen nincsen. Szerencsére nagyon régóta béke van Óceániában, a média pedig manapság főleg nehézségekről, feszültségekről szól. Az itteni lakosság persze megbecsüli, hogy viszonylag hosszabb ideje nincsenek helyi háborúk. Amíg Európa, és a világ nagy része vérzik, itt nagyon megbecsülik, sőt, nagyon büszkék a békére, Új-Zélandon különösen is, ahol gyakorlatilag még soha nem volt háború. Az első világháborúban a katonáik ugyan részt vettek, sajnos sokan meg is haltak, de ez az Ausztráliával való kapcsolatából adódott, amikor katonákat küldtek a másutt zajló háborúba. De itt, Új-Zélandon még sohasem volt háború. A világ egyik legbékésebb nemzete – nyugodtan mondhatom.
Ez ugyanígy igaz az óceániai szigetekre is, mert ők elsősorban békés úton oldanak meg minden nehézséget, ami fölmerül köztük. Persze vannak változások ebben a térségben is, a világpolitikai változásokkal összefüggésben. Ennek az egyik legeklatánsabb példája, ami az utóbbi 10–15 évben zajlik: korábban, amíg a csendes óceáni szigetvilág elsősorban az Amerikai Egyesült Államok befolyása alatt állt politikailag, gazdaságilag, sőt katonailag is, ez ma másként van. Kína óriási befolyást szerzett az utóbbi másfél évtizedben Óceániában is, amit ők békésen, konfliktusok nélkül, főleg gazdasági módon igyekeznek elérni. De kétségtelen az is, hogy van egyfajta rivalizálás az Egyesült Államok és Kína között, hogy kinek van nagyobb befolyása Óceániában. Új-Zéland ebből egy kicsit kimarad, mert egy bő másfél évszázada megvan a maga saját külpolitikája, ami sokszor hasonlít az ausztrálokéhoz. Ugyanakkor az európai kultúra nagy mértékben jelen van Új-Zélandon, főleg a brit mentalitás és hagyományok szerepelnek nagyon erősen, ezért a változások ott nem olyan élesek, mint az óceániai szigeteken. Fontos náluk a hagyomány kérdése, és az, hogy nagyon távol vannak a nagyvilág gócpontjaitól, éppen ezért az egész szigetvilág „egyetlen nagy szigetnek” tekinthető.
(…)
– Milyen a vallási helyzet és milyen az ott lakók identitása?
– Óceánia minden egyes szigetének – mely manapság szinte mind önálló ország is –, nagyon erős az identitása. Ebben a helyi kultúra, a helyi hagyományok és a helyi egyház rendkívül fontos szerepet játszanak. A szigeteken az emberek számára a hit és a vallásosság nem kérdés, mert alapvetően és magától értetődően ott van a társadalomban, méghozzá minden szinten, kezdve az államelnöktől, egészen az óvodás gyerekig. Teljesen nyilvánvaló, hogy mindenki hívő. Persze különböző egyházak vannak ott is: a déli szigeteken erős a protestáns jelenlét, ott a katolikusok létszámban kevesebben vannak. Az északi rész viszont sokkal inkább katolikus, mert a katolikus hit a spanyol misszionáriusokkal már a 16. században megérkezett oda. A déli szigeteket azonban csak később fedezték fel, és oda először protestáns misszionáriusok érkeztek. Mindenesetre a hit és a vallásosság része a mindennapoknak. Ezt én számtalanszor megtapasztaltam különböző események és megnyilatkozások kapcsán. Ami számukra probléma, az inkább az elvándorlás: ezek a szigetek jóval szegényebbek, mint Új-Zéland vagy Ausztrália. Bizonyos szigetek pedig erősen kötődnek az Egyesült Államokhoz, ahová az északi térség több szigetéről szabadon áttelepülhetnek. (…)
A beszélgetés teljes terjedelemben ITT olvasható.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
