Interjú Major Balázs régésszel, a PPKE tanárával a szíriai magyar ásatásokról – Régészeti előadás Rómában a Szuverén Máltai Lovagrend székházában.
Szíriában végzett régészeti feltárásairól és kutatómunkájáról tartott előadást Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének vezetője február 22-én Rómában, a máltai lovagrend magisztrális villájában. A Margat váránál végzett régészeti kutatásokról szóló római előadáson a nagymester helyettese, Fra’ Giacomo Dalla Torre is jelen volt. A programot Magyarország Szentszéki Nagykövetsége és a Szuverén Máltai Lovagrend szervezte a rend nagymagisztériumával együtt.
Az előadás másnapján Major Balázs a Vatikáni Rádió stúdiójában interjút adott régész hivatása születéséről, szakmai munkájáról és eljövendő terveiről.
Stúdiónk vendége Major Balázs arabista, régész-professzor, a PPKE tanára, egyúttal a Szíriai-Magyar Régészeti Missziónak a vezetője. Ebben a minőségében tartott a Máltai Lovagrend római székházában előadást a szíriai Margat ispotályos lovagvárában folytatott munkálatairól. Hogyan kerültél bele ebbe a kutatómunkába?
A történet gyerekkoromban kezdődött, engem egészen kiskoromtól a várak érdekeltek, a középkori várak és ennélfogva a középkori történelem. A középkori történelemből, s ezt kevesen vitathatják, hogy a legérdekesebb dolog a 12-13. század, amikor van egy erős, kifejlett, még virágjában járó európai civilizáció, ekkor születik a gótika. Ez a civilizáció fogja magát és kimegy az elképesztő keresztény gyökerekkel bíró Szentföldre, ahol egy, még az utóvirágzását élő muszlim civilizációval találkozik, évig ezek ott együtt „elvannak”. Engem soha nem a háború érdekelt, hogy Európából hogyan jönnek a hadjáratok, hanem azok a békés hétköznapok, amikor ez a körülbelül negyedmilliós ottani európai népesség kint élt a keresztes államokban. Ezeknek csak tört része volt fegyveres katona, tehát itt családtagok, egyházfiak és minden rendű és rangú népek éltek. Nagyon sok vegyesházasság született, természetesen, ki is alakult egy külön réteg a vegyesházasságok gyermekeiből, akik már nem számítottak se franknak, tehát európainak, sem közel-keletinek. Itt hozzá kell tenni, hogy a keresztes hadjáratok korában ennek a partvidéknek, amit Szentföldnek hívunk, s aminek Palesztinán túl még a történelmi Libanon és a történelmi Észak-Szíria is része volt. Ezt az egészet hívták történelmileg Szíriának, ezt az egész levantei közel-keleti régiót. A lakosság egy nagyon jelentős része – egyes területeken száz százalékban – keleti keresztény volt. Az antióchiai hercegség területén vagy például a tripoliszi grófság északi részén nagyítóval nem lehetett muszlimot találni, úgyhogy teljesen mások voltak akkor még a felekezeti viszonyok. Félig meddig barátságos vidékre mentek ezek a keresztesek és ott megtelepednek az európaiak, együtt élnek, létrehozzák emellett a korszak legnagyszerűbb várait, megint ott vagyunk a váraknál és olyan történeti-régészeti emlékeket, amelyek egy jelentős részével soha nem foglalkozott senki, főleg a nehezebben hozzáférhető Szíria területén. Ezeknek a kutatása érdekelt engem rendkívüli módon.
Választ kaptunk arra, hogy a fiatal Major Balázs miért érdeklődött ezen terület iránt, a kérdés most az, hogy mi indokolja a magyar jelenlétet ebben a kutatómunkában?
A magyar jelenlétet többek közt az indokolja – a csapat személyes elszántsága és elkötelezettsége mellett –, hogy Magyarországnak, a Magyar Királyságnak volt köze ezekhez a mozgalmakhoz. Kezdet kezdetén mint passzív felvonulási terület, merthogy az első keresztes hadjáratok, melyek szárazföldön közelítették meg a Szentföldet, azok Magyarországon keresztül jöttek és Kálmán királyunk óta, aztán egy aktívabb periódusként a III. Béla féle időszakot lehet említeni, az ő uralkodásától kezdődő időszakot, amikor Magyarország saját sereggel és katonákkal igyekezett részt venni ebben az összeurópai mozgalomban. A keresztes hadjáratokról azt mindenképpen objektív el lehet mondani, hogy a középkori Európának legnagyobb összeurópai mozgalma volt, ahogy az egyik nyugati kutató találóan megjegyezte, hogy a keresztes hadjárat a középkori NATO, amiben részt venni dicsőség kérdése volt és minden nép, minden, magára valamit is adó társaság – nemzet, királyság, állam – igyekezett ebből kivenni a részét. Azért azt csöndben kell tegyem, hogy az angol, a francia és a német uralkodó mellett csak Magyarország királya volt az, aki saját sereget vezetett, saját maga vitte ki a Szentföldre a seregét. Nálunk ez II. András király volt, de már III. Béla szerette volna azt, de őt a korának a gondjai és betegsége nem engedte meg és ezért örökítette a keresztes hadjárat fogadalmát a fiára, II. Andrásra. Róla egyébként tudni kell, hogy félig szentföldi latin volt, merthogy édesanyja Chatillon Ágnes, III. Béla első felesége antióchiai hercegnő volt. Amikor András befejezvén részvételét a palesztinai hadműveletekben, szárazföldön hozza haza a magyar sereget. Ez egyébként a keresztes hadjáratok kétszáz éves története során egyetlen egyszer fordult elő és csak a magyar uralkodó próbálkozott ezzel és teljes sikerrel hazahozta az embereit. E egyébként az ellenséges muszlim kézen lévő Anatólián át és bizánci ellencsászár területein keresztül hazahozza az egész sereget. Ez a hazajövetel, amikor eléri Margat magasságát, ahol mi is dolgozunk, akkor András király szószerint „hazament”, merthogy édesanyjának a hazája volt az antióchiai hercegség, már ahol mi dolgozunk az egy ilyen erőd volt, egyébként a johanniták legnagyobb vára, és talán nem is véletlen, hogy éppen itt Margatot és a másik legnagyobb johannita lovagrendi várat ajándékozza meg András egy hatalmas évjáradékkal. Ez megint csak egy kötődés a magyarok számára ezekhez a helyszínekhez: azt rendelt el, hogy évi száz márkányi ezüstöt, azaz 24 kg ezüstöt kellet küldeni ez egyik, a Margat vára és a másik a Krak des Chevaliers erődítmény építésére és fenntartására. Ha ez a pénz megérkezett, akkor van közünk ezekhez a váraknak az építéséhez és bővítéséhez.
Margat vára hogy nézett ki ezelőtt harminc évvel?
Harminc évvel ezelőtt még egy meglehetősen bozótos erődítmény volt és így elképesztő mennyiségű feltöltés volt benne, a későbbi évszázadok törmeléke, volt ahol 5-6 méter magasan. A falszorosok teljesen eltömődve és egy hatalmas erdő a vár közepén. Én 1995-ben voltam mint ösztöndíjas az arab szakról kint Margatban és akkor láttam először a várat. Akkor a vár nagy részéhez csak úgy lehetett menni, hogy szinte bozótvágó kellett ahhoz, hogy az ember eljusson a szuburbium (az alsóváros) széleire, mert a belsejében fizikai képtelenség volt eljutni. Ahhoz képest rengeteget fejlődött az utóbbi évtizedekben…
Ki fedezte fel a várat archeológia szempontból, hogy foglalkoznia kellene vele?
A várat ismerte a kutatás, mert ott áll egy hatalmas vulkáni kúpon a gigantikus hat hektárnyi területű erődítmény, a szír tengerpartról jól látszott, hogy gyönyörű, de soha senki nem foglalkozott vele. A harmincas években francia kutatók egy alapvetően pontatlan alaprajzot hoztak össze a várról, de semmi ásatást, kutatást nem végeztek az erődítményben. A 2000-es évek elején egy európai uniós projektbe „berakták” a várat, ami után mintegy egy hetes terepmunka zajlott, mindenféle kutatók részvételével. Kevesen is voltak, nagyon keveset is foglalkoztak a várral és alapvetően teljesen téves megállapításokra jutottak. A szegény szír mérnökök, akiknek az volt a feladatuk, hogy mérjék föl a várat, ők egy jóval pontosabb alaprajzot csináltak, de még mindig rengeteg hibával és nem volt, aki vezesse őket. Egyébként pedig akkortájt megindult a vár kitakarítása, a fákat kivágták, a törmeléket kihordták, de sajnos ez utóbbi munkát régészeti dokumentáció nélkül végezték, mert senki nem foglalkozott az erőddel. Viszont a Szíria Régészeti Főigazgatóság és Kulturális Minisztérium úgy döntött, hogy ebből most már így elég és ide alapos kutató kell, mert ez egy nagyon komoly vár és ekkor kértek föl minket, akiknek már volt egy öt-hat éves munkareferenciájuk Szíriában. Kifejezetten azt kérték, hogy egy szír-magyar közös missziót alapítsunk Margat várára, amely nagyon nagy szó volt, mert rengetegen álltak sorba a várért, tehát németek és franciák szerették volna megkapni ezt az erődítményt kutatásra és végül bennünket kért fel a szíriai fél. Mi pedig összeálltunk itt, megbeszéltük a barátokkal, hogy hatalmas felelősség elfogadni egy ilyen megbízatást, de elutasítani is nagy hiba, mert egyszer kap egy ilyen kis ország egy ilyen lehetőséget. Végül úgy döntöttünk hosszú gondolkodás után, hogy igen, elindítjuk a programot.
Mi döntött végül a magyar választás mellett?
Az egészen egyértelmű, hogy rólunk már a kezdetek kezdetétől látta a szíriai fél, hogy valamiképp máshogy viszonyulunk őhozzájuk. A műemlékek világában a többiek is profi módon dolgoztak sokszor, a miénk egy személyes kapcsolat volt velük. Tehát mi a szíriai oktatókat és hallgatókat, aki csak akart jönni, mindig befogadtuk, jöjjenek velünk, oktattuk őket, és mi is tanultunk tőlük, teljesen partnerként és embertársként kezeltük őket.
Az oktató tehát így nem kioktató volt…
Ez nem az a mentalitás volt, amit többször érez az ember tőlünk nyugatabbra lévő kollegák esetében egy közel-keleti ember, hogy végül mégiscsak egy másodrendű állampolgárként van kezelve, egyfajta kis fogyatékosként, hogy jól van, mi segítünk valamit, de alapvetően megtartjuk magunknak az eredményeinket. Az volt a másik nagy különbség, hogy mi mindent, amit elértünk, lerajzoltunk és lefotóztunk, azt mi azonnal megosztottuk a szírekkel, mindig mindet odaadtunk nekik is. Ebben mi eléggé különlegesek voltunk már a margati expedíció során is, hogy mindig minden dokumentációt és a nyersanyagokat is átadtunk nekik.
Milyen anyagi támogatással folyt a munka?
A munka kezdetben kicsit nehézkesen indult, de végül is mondjuk úgy, hogy kölcsön és hozott anyaggal ment. Aztán a MOL, a Magyar Olajipari Vállalat beállt a történetbe, mert igen, szponzorokat kellett keresni. Erre rengeteg sok idő elment, a fő támogatónk az a MOL volt, s kezdet kezdetétől vagy inkább a második évtől kezdve, és rengeteget köszönhetünk a vállalatnak, mert rendkívül segítőkészen álltak ehhez a programhoz és úgy láttam, hogy személyesen is érdekli őket, hogy mi ér el ott ez magyar csapat. Ettől függetlenül a munka az mindig is önkéntes alapon ment, most is gyakorlatilag mindenki önkéntesként végzi a kinti munkát. Egyébként ez itthon megfizethetetlen lenne, ha itthoni napi és munkadíjakat kellene megfizetni, főleg Magyarországról. Mióta a háború elindult, azóta sokkal nehezebb a helyzet. Nyilvánvalóan a MOL is megszünteti egy idő utána tevékenységét Szíriában, ezért szponzorálni sem tudja ezeket a dolgokat így. Így aztán teljes mértékben a PPKE, a mi anyaintézményünk állja a háborútól fogva a mi költségeinket, mert egyébként mi vagyunk az egyetlen külföldi régészeti misszió, amelyik ottmaradt Szíriában, mert mi nem hagytuk el ezt az országot.
Mi a legfontosabb egyéni motorja a jelenlétnek és a kutatómunkának?
A kutatómunkának alapvetően legfontosabb eleme az egyéni motor, a legfontosabb számunkra, hogy mi soha nem hagyjuk el a barátainkat és a munkatársainkat. Ez volt az alapvető szempont Szíriában is, attól függetlenül, hogy elindult ott egy háború. Erről azonban az ott élő nép nem tehet. Minket ismerjenek úgy, hogy a magyar nem hagyja el a barátait és nekünk ott az elmúlt húszegynehány évben, mióta ott dolgozunk, rengeteg barátunk lett, család, ahol családtagnak számítok én is és a munkatársaim is. Egyszerűen föl sem merült, hogy ezt mi abbahagyjuk vagy otthagyjuk őket.
Hogyan látod és kérlek, mutasd be nekünk a szíriai embert?
Hú, hát ez egy nagyon hosszú történet, már csak ezért is, mert több ezer évvel ezelőtt kezdődik. Minden egyes szíriainál egy meghatározó dolog, aminek ő többé-kevésbé tudatában van, de egyébként ott rejlik a génjeiben is. A mai Szíria területén találták föl a különféle növények domesztikálását, háziasítását, vagyis a mai értelemben vett mezőgazdasági termelés innét indult, mai Szíria területéről, a Hábúr folyó vidékéről. A mai Szíria területén találják az emberiség első ábécéjét Ugarit városában, amelyet aztán átvesznek majd a föníciaiak, továbbfejlesztették, majd tőlük átvették a görögök, majd pedig a latinok. Így a világ mai írásrendszereinek az abszolút többsége ezen a betűíráson alapul. és akkor most sorolhatnám, hogy Szíria a termékeny Félhold kellős közepén végül is egy hatalmas átjáróház volt, ahol a kultúrák mindig jöttek-mentek, mindig nagybirodalmak voltak sohasem nemzetállamok. Többek között ennek köszönhetően elképesztően nagy befogadó kultúra alakult ott ki, ami a mai napig is érződik, a környező népekkel is összehasonlítva, hogy a szír egy hihetetlenül kedves, barátságos és befogadó társaság. Én, aki tulajdonképpen Algériától Irakig szinte az összes arab országot végigjártam, így vagy úgy vagy amúgy, azt kell mondanom, hogy ennyire kedves és barátságos és intelligens társaság volt: Még ilyet egyet sem láttam, mint Szíriában, tehát egyértelműen ők viszik a prímet. Sehol a világon nincs ennyire kedves és aranyos emberek, ahol tényleg jól érzi magát az ember. Most egyébként a háborúban mutatkozik meg a legjobban a szíreknek ez az arca, hogy a háború ellenére, mely teljesen igazságtalan és pusztító. Az ország fele, tizenkétmillió emberről van szó, elvesztette a lakását, porig rombolták, és még így is, menekültként is, képesek az utolsó falat kenyerüket is megosztani az emberrel. Elmondhatatlan, hogy mennyi mindent tanulhatunk tőlük.
Mi az oka ennek a háborúnak?
Ennek a háborúnak rengeteg oka van, de polgárháborúnak semmiképpen nem nevezhető, véleményem szerint, mert mi, akik ott vagyunk, látjuk az eseményeket, tehát nagyon sok oka van. Egy biztos, hogy ez a háború gyakorlatilag a nagyhatalmak játékszerévé tette Szíriát, vége is csak akkor lesz, majd ha a nagyok már megegyeztek arról, hogy ennek most már véget kell vetni, és ez egy soktényezős egyezmény lesz.
És ezt a szíriaiak érzik?
Igen, abszolút érzik.
Van erejük, hogy kitartsanak?
Persze. És ami napig, keresztények és különböző muszlim szervezetek teljes békességben és egymást tolerálva élnek együtt, az abszolút többsége Szíriának. Ezért is van az, hogy amikor látjuk a hírekben a mindenféle szélsőséges csoportokat, hát meg lehet nézni, hogy azokban, tehát „Iszlám Állam” és a többiek, most teljesen mindegy, hogy éppen melyik héten milyen név alatt futnak, azaz hogyan címkézik át magukat szélsőséges demokrata ellenzékké és viszont, de azt kell, hogy mondjam, hogy ezekben a vezérkar és a harcosok egy része az külföldi import: csecsenek, dagesztániak és jemeniek. Végül is megszállott, azt kell mondjam, aberrált elemek, akik látjuk, mit műveltek Palmyrában, és miket műveltek, amikor embereket fejeztek le. Ők viszik a prímet, tehát nem a szírek. Szíriának az abszolút többsége elutasítja ezt. Természetesen sérült, problémás és frusztrált emberek minden társadalomban vannak, de Szíriában abszolút kisebbségben vannak, és ezért is kellett ezeket az embereke is behozni, és érdemes ránézni a fegyverzetükre, hogy honnét is szerezték be azokat, mert ezek sem helyi gyártmányú fegyverek. Ráadásul nagyon jól fel vannak fegyverezve, amiket mindenhonnan, innen, onnan és amonnan szereztek, és ezekkel végzik ezt az elképesztően pusztító háborút, ami generációkra előre megnyomorítja ezt a sokkal jobbra való népet.
Váraktól indultunk, térjünk vissza a várakhoz. Milyen munka van még hátra?
Ahogy szoktuk mondani, az a munka, ami Margat várában kutatásra vár, az még generációkra elegendő, tehát rengeteg feladat van. Margatban a legfontosabb az eddigi ásatási eredmények és az elképesztő ásatási anyagnak, mint a felszínre hozott régészeti anyagnak a precíz befejezése, dokumentációja. Most jön az a pont, hogy tervezzük egy – másfél-két éven belül megjelenik az első kötet…
Angolul?
Természetesen angolul, hogy ezt mindenki elérje és használja, szír és nem szír is egyaránt. Ezen kívül nagyon komolyan együtt dolgozunk a szíriai féllel, a vár rehabilitációján nagyon sok sérült elemnek már elkészítettük a megerősítését, hogyan lehet visszafalazni, a rekonstrukciókat megcsinálni, ami mégis statikailag támogatja az épületeket. Van egy új nagyon fontos feladatunk itt a magyar keresztes-hadjárat nyolcszázadik évfordulójára, ugye 2018-1218. Tulajdonképpen így ez idő tájt, 1218 február végén járhatott András király Krak des Chevaliers és Margat várában, miután az unokatestvére, az antióchiai herceg tripoliszi esküvőjén részt vett. Így tél vége felé indult vissza. Most a nyolcszázadik évfordulóra alakult úgy alakult, hogy a kormánycsapatok által nemrég fölszabadított és visszavett Krak des Chevaliers, ami két évig a mindenféle fundamentalista szervezet által megszállt térség, és onnét terrorizálták a környék keresztény lakosságát és a helyi muszlimokat is. Megkaptuk ennek a várnak is a központi részét koncesszióba, hogy akkor segítsünk helyreállítani és megkutatni, úgyhogy most ott zajlanak a csapatunk második részének feltárási munkái. Konkrétan most 2017 végére elkészült a magyar kormány által támogatott kápolna-rekonstrukció első szakasza, ahol a teljes kápolnát a legmodernebb szigeteléssel védtük meg és a szomszédos épületeket is. Ebben a Wagner Zsolt kollégám vezetésével zajló szigetelés állagmegóvás jellegű és egyúttal azt is biztosítja, hogy az ottani páratlan freskók most már kutathatóak lesznek és így nem kell tartani végső megsemmisülésüktől. Rengeteg feladat van még, mindezt úgy tesszük, hogy közben folyamatosan tanítjuk a helyi szíreket és elhozzuk őket magyarországi oktatásra.
Kedves tanár úr, kedves Balázs, köszönöm mindenekelőtt a munkádat, amit Szíriában végeztél és köszönöm ezt az értékes mai beszámolót.
Köszönjük a meghívást a csapat nevében is, mert hogy itt egy csapatmunkáról van szó.
Akkor köszönet ez egész nagy csapatnak is!
RadioVaticana
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
