Instant karma Encsen: maga az épület büntette meg a bontásra érkező retkeket

Instant karma Encsen: maga az épület büntette meg a bontásra érkező retkeket

Hétfőn késő délután halálos baleset történt Encsen: egy elhagyott, üresen álló épület tetőszerkezete beszakadt, és maga alá temetett egy a padláson tartózkodó nőt – közölte a Boon.hu.

A lap úgy tudja, nem véletlenül volt a nő egy – a helyszínről elmenekült és még nem azonosított – társával együtt az épület padlásán: jogtalanul mentek be, és elkezdték megbontani a tetőt, hogy faanyagot "nyerjenek ki" belőle.

Hírdetés

A statikával azonban nem voltak tisztában, a tető kissé leromlott állapotát pedig nem vették figyelembe, így a rosszul megbontott tető teljesen rájuk szakadt.

A nő a helyszínen életét vesztette, míg társa elmenekült a helyszínről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon elmondták, általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálják az eset körülményeit, melynek célja a helyszínről eltűnt személy felkutatása és a körülmények tisztázása is.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »