Régi vágya teljesült, amikor a magyar bajnoki aranyérmet a nyakába akasztották. A háromszoros holland bajnok nemrég települt barátjával Magyarországra, sportolói karrierje megszakítását, akár befejezését is kockáztatva. Dudek Beátával, a párkányi születésű ökölvívóbajnokkal beszélgetünk.
A legutóbbi nagy győzelem Győrött született a felnőtt országos bajnokságon.
Felemelő érzés volt a magyar bajnoki cím megszerzése. Hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem, felkészítettek és nem kételkedtek a képességeimben. Egy teljesen új élethelyzet közepén sikerült magamat is meglepnem a teljesítményemmel. Budapesten új csapattal, a Vasassal készültem. Napi nyolc óra munka mellett mondhatom, jól ment a boksz, sokat ütöttem, a döntő napján összeszedett voltam, és ez meghozta a sikert. A gyorsaságon és az állóképességen azonban még sokat kell javítanom.
Miért éppen ezt a sportágat választottad? Gyerekkorodban kis verekedős voltál?
Nem voltam verekedős gyerek, futballoztam, bár ahhoz sem ártott egy kis erőszakosság. Beleadtam apait-anyait. Általában vasárnap voltak a meccsek, és több csapattárs keveset edzett, szombaton éjjel valahol bulizott, vasárnap pedig fáradtan, másnaposan jött a meccsre. Mivel ez csapatsport, ha kikaptunk, lehet, hogy nem miattuk, de ez is közrejátszhatott. Talán emiatt is választottam egyéni sportot, mert ha nyerek, ha kikapok, az csak az én érdemem vagy hibám lesz.
A párkányi gimnáziumból merre vezetett az utad?
Tizennyolc évesen úgy éreztem, világot akarok látni. Az A terv az volt, hogy külföldre megyek, a B terv szerint továbbtanulok. Úgy gondolkodtam, jobb fiatalon világot látni, ezért Hollandiában kötöttem ki. A vendéglátásban dolgoztam, ott lehet a nyelvet a leggyorsabban elsajátítani. Egykettőre megtanultam hollandul, bejött a környezet, de egy év ottlét után már hiányzott a sport. Az akkori párom sportága a kick-box volt. Engem is érdekelt, de a rúgás nem nagyon jött be. Az ökölvívást éreztem inkább a magaménak. Először egyénileg foglalkoztak velem, majd elkezdtünk csapatban dolgozni. Az edzők láttak bennem fantáziát. 2013-ban volt az első meccsem, akkor még munka mellett. 2015-ben voltam először holland bajnok, 2017-ben másodszor, ekkor már a holland válogatott tagja voltam. 2018-ban pedig kértem a holland állampolgárságot, hogy részt vehessek az Európa- és a világbajnokságon. Készültem a tokiói olimpiára. Megismertem a mostani páromat, aki magyarként Svájcban élt. Két évig ingáztunk. Az egyik hónapban ő jött Hollandiába, a másik hónapban én mentem Svájcba. Akkoriban sok versenyre jártunk, s ez egy idő után megterhelő lett. Dönteni kellett, vagy én oda, vagy ő Hollandiába. Végül én mentem Svájcba, ahol a bokszban mindent elölről kellett kezdenem.
Nem féltél, hogy félbetörik a karriered?
Úgy voltam vele, hogy a szerelem az esetleges tokiói arany igézeténél is erősebbnek bizonyult. Nem bánom, hogy így döntöttem. A párom azonban nagyon szeretett volna hazajönni Magyarországra, és nekem is adódott a lehetőség, amelynek alapján úgy érzem, mégsem törvényszerű, hogy a tokiói olimpia álom maradjon. 2019 decemberében megkaptam a magyar állampolgárságot. Öt hónapja a Vasas klubjában bokszolok, két hónapja vagyok magyar bajnok a súlycsoportomban. A Vasas edzői és Belinszky Krisztina hétszeres világbajnok segítették a felkészülésemet. Nekik köszönhetem, hogy 2020 magyar bajnokának mondhatom magam. Sikerült a magyar válogatottban helyet szereznem, és remélem, a 2021-es világ-kvalifikáción részt vehetek, és összejön az olimpiai kvóta is.
Miben látod az ökölvívás szépségét?
Ha felmegyek a ringbe, csak rajtam múlik a meccs kimenetele. Fájnak az ütések, meg kell tanulni elviselni, és persze jól kell védekezni, hogy mindig fent legyen a kéz. Mindig azzal a tudattal lépek a szorítóba, ez az én meccsem, jó vagyok, meg tudom nyerni. Különben a meccseken annyi adrenalin van az ember szervezetében, hogy a fájdalmat is kevésbé érzi. Az 51 kilogrammosok súlycsoportjában versenyzek. Picit nehéz tartani a súlyomat, az én súlycsoportom inkább az 54 kiló lenne, de az nem olimpiai súly. Hozzá kell tennem, hogy 2017-ben 64 kilóban voltam holland bajnok. Három év alatt 13 kilót adtam le. A bajnokság előtt legalább egy hónappal el kell kezdenem a diétát, pontosan megvan mit és mikor ehetek.
A szeretteid nem féltenek?
Féltenek, de tudják, hogy szeretem az ökölvívást, szívvel-lélekkel csinálom, ezért százszázalékosan támogatnak. A párom ott van minden mérkőzésen, de anyu és apu is izgul értem, a világhálón követnek. Természetesen nem kockázatmentes a dolog, mert az ütésektől előjöhetnek olyan problémák, amik súlyosak. Inkább féljek és ne éljek? Erre nem lehet más válasz, mint hogy vállalom a kockázatot, hiszen tulajdonképpen az egész élet veszélyes. Minden sportoló vékony jégen jár. Elég egy rossz lépés, mozdulat, elszakad az ín, és félreültetnek, nincs több lehetőség, támogató, mire a legjobb formában lennénk, jönnek a vírushelyzet miatti korlátozások. Ezért kell odafigyelni arra, hogy az embernek a sporton kívül más lehetőségei is legyenek. Nekem ezt a nyelvek jelentik. Az anyanyelvemen kívül már gyerekkoromban elsajátítottam a szlovákot és az angolt, hiszen anyukám angoltanár, hollandul és németül pedig kint tanultam meg. Jelenleg egy magyarországi székhelyű holland cégnél tartom a kapcsolatot a Benelux államokkal.
A karácsony hogyan telt?
Mivel a járványhelyzet beszűkítette a mozgásteret, nem terveztünk programot. Az idei karácsonyt kettecskén töltöttük a párommal, odafigyeltünk egymásra, hogy ne legyen baj. Legalább nem kellett fájó szívvel nemet mondanom anyu főztjére és a sok finom karácsonyi sütire.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/52. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
