Nem téved a kedves olvasó, nem kevertem össze a kijelentést. Tudom, legtöbben éppen az ellenkező jelentéstartalmú mondatot ismerik, de sajnos azt kell mondjam, más a vágyak szintje és más a mai valóság. Éppen ma van a Függetlenség Napja az USA-ban, úgyhogy aktuális is ez a jegyzet.
„Jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni” – a mondás a mexikói forradalom vezéralakja, Emiliano Zapata nevéhez kötődik, de nem is a gondolat megformálója, inkább maga a gondolat tartalma a lényeges. Valahányan találkoznak ezzel, romantikusan azt képzelik: igen, ez így igaz. Ám mégsem úgy élnek, mert képtelenek rá.
A mai magyar társadalom, és a világ pontosan attól ilyen, hogy az emberek nem mernek az elveik szerint élni – ha egyáltalán vannak elveik. Mert az, hogy sokaknak tetszik a gondolat, még nem jelenti azt, hogy hajlandók is vezérlő alapelvként elfogadni.
Eszembe jutnak a koncentrációs táborokba elhurcolt emberek százezrei. Az életösztön, a bármi áron való élni akarás ott is felülírt minden megaláztatást és kényszert. Az emberek többsége úgy él ezen a földön, hogy azt gondolja: bármi jobb lehet a halálnál, élni kell mindenáron. És ezzel lassan meg is érkezünk a gondolat forrásához? Miért jobb akár állati szolgasorban is, de élni, mint meghalni emelt fővel, szenvedés nélkül? Ki tudja könnyedén, vagy talán nem is könnyedén, de mindenképpen elfogadó módon elengedni az életet, ha annak minősége nem olyan, mint amilyet elképzel az illető önmagának? Félreértés ne essék, nem öngyilkosságra gondolok. Nem arra gondolok, ha valaki nem tud milliomossá válni, akkor annak már nem is érdemes élnie, és inkább haljon meg.
Kitérhetnénk arra, hogy mitől ember az ember, mit gondolunk önmagunkkal kapcsolatban, de akkor ez a szál már nagyon messzire vezetne. Miért gondolja az emberek többsége, hogy jobb bárhogyan élni, mint elengedni az életet? Halálfélelemből. Az emberek többsége ma abban hisz, hogy az élet egyszeri és nem ismétlődik. Abban hisz, hogy ezt az egy életet kell maximálisan kihasználni, megnyújtani, foggal körömmel megtartani. S amíg ez így lesz, addig nem fog változni alapjában véve semmi.
Sokan önkezükkel vetnek véget életüknek, amikor úgy érzik, megoldhatatlan problémával szembesülnek és kilátástalanná válik a helyzetük. Sajnálkozással vagy ítélkezéssel nem sokra megyünk velük kapcsolatban, egyetlen megoldás a valódi segítségnyújtás lehet, amely sok esetben sajnos nem is olyan egyszerű. Nem egyszerű, mert az illető gondolkodásának kellene megváltoznia, hogy letegyen tettéről, s ezt elérni nem lehet, ha maga az illető nem akarja. A másik önkép itt szintén mérvadó, és mérvadó az, hogyan gondolkodunk a világról: Egyszer élünk? Kik vagyunk valójában? Véletlenek és szerencsétlenségek sorozata az, hogy ebben az élethelyzetben vagyunk, vagy bizonyos, meghatározható okok vezettek ide? S ha igen, akkor ki, vagy kik ennek az okozói?
Nagy kérdések, messzire vezetnek. Ha ezeket feszegetjük, és válaszolunk rájuk, láthatjuk, miért ilyen ma a világ. Az össztársadalmi tudatot az egyének sokaságának tudata és gondolkodása határozza meg. Ezen múlik minden. Vagyis végső soron mindig az egyénen. Rajtam, rajtad, kedves olvasó.
Amikor az emberek többsége majd valóban tisztázza önmagában ezeket a kérdéseket, amikor helyükre kerülnek a dolgok. Amikor megismerjük a valódi összefüggéseket, és hajlandók vagyunk tudomásul venni a világ valódi történéseit, szerepünket bennük, akkor lehet arról gondolkodni, hogyan kellene mindezen változtatni.
Én is csak a személyes példámat mondhatom el, csak azt írhatom le, amit én gondolok, nem azt, amit te, az olvasó.
A jobb szabadon meghalni nem mindenesetben értendő szó szerint – már ami a halált illeti. A szabadságért inkább élni kell, mint meghalni. Óriási különbség van az „inkább megölöm magam, ha nem lehetek szabad” és az „inkább pusztítsatok el, de nem leszek megalkuvó” között. Hány nem megalkuvó ember van ma a világon vagy az országban? Sok. Mert ha kevés lenne, akkor a világ sokkal jobb hely lenne – sokkal igazságosabb. Mert a nem megalkuvókkal nem tehetnek meg mások bármit. Jelenleg egy szűk, hatalmon lévő réteg bármit megtehet másokkal. Az ő játékszabályaik érvényesülnek mindenütt. Ezért azonban nem ők a hibásak. A felelősség csak azokért a dolgokért az övék, amiket ők tesznek. Amiket a többség tesz, vagy nem tesz, azért a többségé, vagyis ugyanúgy a többséget alkotó egyéneké a felelősség.
Tehát a címben foglalt gondolat ma még nagyon igaz: a mai társadalom többsége még ugyanúgy gondolkodik, mint az ókori Egyiptom, vagy a XVIII. századi Amerika rabszolgái és a XX. század koncentrációs táborainak foglyai: tegyenek meg bármit velünk, csak maradjunk életben.
Szeretném hinni, hogy az ember ennél többre hivatott, és akár evolúciós fejlődésnek köszönhetően, akár Isteni természeténél fogva előbb-utóbb ráébred valódi öntudatára, és változtat ezen a helyzeten.
Both Gábor jegyzete
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
