Azért vagyok kíváncsi, mert fontos tudnom, hogy hasznosan, értelmesen élek-e azzal a lehetőséggel, amit kaptam. Hogy írhatok. A visszajelzések, legyenek pozitívak vagy elmarasztalóak, valamiféle tükröt tartanak elém arról, hogy miként teszem azt, amit teszek. Amint láttam, legutóbbi írásom elég heves vitát váltott ki. Én ennek örülök, mert azt jelenti, hogy olyan témát kerülgettem, amely megoldásokra vár, problémákkal teli, kényes területen mozog. Nem baj, ha az ember kicsit felpiszkálja az állóvizet vagy esetleg darázsfészekbe nyúl. Sőt! Az „ingyencirkusz’’ egy, bár látszólag akár humorosan is felfogható hétköznapi helyzetről szólt, a mögötte lévő történet sokkal komolyabb. Mint ahogyan az írás kapcsán megjelenő reakciók is bizonyítják. Igen sok ismerős panaszkodik a munkáltatójára, nagyon sok az elégedetlenség. Nehéz időket élünk, és aki megteheti, hogy mások kárán biztosítsa a saját egzisztenciáját, meg is teszi. Nem mehet mindenki külföldre dolgozni, és nem is ez kellene hogy legyen egyre több ember, család számára a megoldás. Gondolkozom, hogy ki merjem-e mondani a szót, amely a fejemben üldögél, megtehetem-e, de megteszem. Kizsákmányolás. Nem új keletű, amióta világ a világ, bekerült a szótárunkba. De mostanság mintha egyre erősebb értelemet kapna (újra). Mindig is voltak és lesznek, akik helyzetükből adódóan kihasználják azokat, akik számára nincsen helyzet. Hogy állam bácsi teszi, vagy a magánvállalkozó, az érintettek számára szinte egyre megy. Nekik semmiképp sem jó. No, ennyit arról, hogy miket bolygatott meg ez a kis hétköznapi történet. Amit még hozzáfűznék, hogy nem a vásárló a hibás a feszültségekért, nem biztos, hogy részt kellene vennie az ilyen balhékban. Az elárusítót sem kell érdekelnie, jogosan, amikor beül akár egy színházterembe, hogy aznap este az, aki őt szórakoztatja, épp az anyja halálos ágya mellől, válás közepéből vagy a lázas gyermeke mellől pattant fel a színpadra. Az őt szórakoztató ember akkor munkát végez, és a kutya sem foglalkozik azzal, hogy a színfalak mögött mi az aktuális drámája. Szóval, a történet sokrétűbb, mint amilyennek látszik. Nagyon szeretném, hogy egyetlen bolti alkalmazott se értsen félre, főleg, aki még akkor is mosolyog, ha semmi oka nincsen rá. Tudom, hogy nehéz munkát végeznek, és főleg a ránk szakadt vírusidőkben hősiesen állták a sarat. Tiszteletem. Ígérem, hogy nem lesz folytatás, harmadik felvonás. De ezeket még szerettem volna hozzáfűzni. Kívánom mindenkinek, hogy olyan munkahelyen dolgozhasson, ahol megbecsülik és ahol jól érzi magát!
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
