Ingyen energiát küldenének a Földre az űrből

Ingyen energiát küldenének a Földre az űrből

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A napelemek egyik komoly hátránya, hogy rossz időben jelentősen lecsökken a termelésük. Ha sikerülne a felhőzet fölé, például az űrbe elhelyezni paneleket, azok állandóan generálhatnák az áramot. Kérdés persze, hogy az energiát miként juttathatnánk el a Földre. Japán és a Japán Űrügynökség (JAXA) évtizedek óta próbálkozik azzal, hogy az űrből bolygónkra tudják sugározni a napenergiát. 2015-ben az ázsiai ország áttörést ért el, amikor a JAXA tudósai sikeresen bocsátottak 1,8 kilowattnyi áramot több mint 50 méteres távolságba egy vezeték nélküli vevőegységbe – ennyi energia elegendő egy vízforraló működtetéséhez. Most Japán arra készül, hogy egy lépéssel közelebb vigye a technológiát a megvalósításhoz – számol be az Engadget. Sajtóértesülések szerint egy, a japán köz- és magánszféra között megvalósuló partnerség keretében már 2025-ben megkísérlik a napelemek energiájának lesugárzását az űrből. A projektben, amelyet Sinohara Naoki, a Kiotói Egyetem professzora vezet, egy sor kis műholdat akarnak pályára állítani. Ezek aztán az összegyűjtött energiát földi állomásokra továbbíthatják majd. Naoki a technológia úttörője, 2009 óta foglalkozik azzal, hogy miként lehetne megvalósítani a módszert.

Már 1968-ban felmerült, hogy bolygónk körül keringő napelemek és mikrohullámú sugárzás révén energiát lehetne a Földre juttatni. Azóta néhány ország, köztük Kína és az Egyesült Államok rengeteg energiát, pénzt és időt fordított az ötlet gyakorlatba ültetésére. A technológia azért vonzó, mert a keringő fotovoltaikus panelek potenciálisan korlátlan megújuló energiaforrást jelentenek. Az űrben a napelemek a napszakoktól függetlenül képesek áramot termelni, és mivel az általuk előállított energiát mikrohullámok segítségével sugároznák haza, a felhők sem jelentenének gondot. Azonban még ha Japán sikeresen telepít is egy sor űrbéli napelemet, a technológia még mindig közelebb állna a sci-fihez, mint a valósághoz. 1 gigawattnyi energiát előállító, vagyis körülbelül egy atomreaktor teljesítményét elérő tömb létrehozása ugyanis a jelenleg rendelkezésre álló technológiákkal körülbelül 7 milliárd dollárba kerülne.

Hírdetés

 

Kép: Kyoto University

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »