Ha meghalljuk Navghan Kuvo, Adi-Kadi Vav, Rudabaj Vav, Bhamaria Vav, Dada Harir Vav nevét, egy átlagos olvasónak aligha mond sokat. Rani ki vav nevét viszont onnan jegyezhették meg sokan, hogy 2014. június 22-én az UNESCO felvette a világörökségi listájára. A Királynő kútjának is nevezett, csaknem ezer éves építmény évszázadokig víz alatt volt, miután a Szaraszvati folyó elárasztotta. A régészeti feltárásoknak köszönhetően ma már sokkal jobban ismerhetjük a középkori India építészetének egyik legfontosabb örökségét.
Rani ki vav nevében a „vav” szó olyan tipikus hindu építményt jelent, amely egyszerre szolgált víztárolási, szociális és spirituális célokat.
A gudzsaráti tározók különlegességét az adja, hogy az emberek a vavok hűvösében sétálhattak le a vízfelülethez, és a hűs épületekben kialakított tereken pihenhettek meg, vagy beszélhettek másokkal. Egyes vavokban lehetőség nyílt fürdésre is.
Ezek az épületek általában egy lefelé tartó tekintélyes lépcsősorból, és a hozzájuk tartozó hatalmas aknából állnak, amelynek több szintje volt.
A legfontosabb céljuk természetesen a monszun idején érkező nagy mennyiségű víz megőrzése volt a szárazabb hónapokra. Olykor rendkívül gazdagon díszítették őket, különösen jelentősek a szobrászati emlékeik.
A Rani ki vav egy szakasza belülről
Az épülettípus legimpozánsabb példánya kétségtelenül a gudzsarati Patan területén álló Rani ki vav, amelyet Udajamáti királyné építtetett a férje, a Szólanki-dinasztiából származó I. Bhimdev (1022-63) emlékére.
A 11. század közepén épült víztározó megrendelője alighanem homályban maradt volna, ha egy XIV. század eleji forrás meg nem őrzi a nevét. A Rani ki vav 70 méter hosszú, 23 méter széles és 28 méter mély. A világörökségi helyszín 4,68 hektár kiterjedésű.
Az épülethez tartozik egy 30 km hosszúságú alagút is, amely a közeli Sidhpur városába vezet, és amely alkalmas volt arra, hogy az uralkodó elmeneküljön a víztározóból. Jelenleg kövekkel és agyaggal van eltömve.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
