Már csak azért sem, mert alulról, a hétköznapi emberek szintjéről egészen másnak látszik ez az áldásos munkálkodás. A „román gazdasági érdekek védelme”, az „energia- és élelmiszer-biztonságot fenyegető kockázatok nyomon követése” például a gyakorlatban napról napra gyorsuló inflációt, árrobbanásokat és felvásárlási pánikokat, azaz létbizonytalanságot hozott, ami pedig a világjárvány kezelésében elért „jelentős eredményeket” illeti, azokat a koronavírus közel 65 ezer áldozata és a 41 százalékot alig meghaladó átoltottság cáfolja – bár ez inkább egészségügyi kérdés, összefüggése a két területnek annyi, hogy az állami költségvetés a SRI-vel mindig nagylelkűbb volt, mint a kórházakkal, és ennek a betegek látták a kárát. Beszélni azonban lehet, a titkosszolgálatok teljesítményének mérésére nincsenek eszközök, a tevékenység ugyebár titkos, a parlamenti ellenőrzés merőben formális, azt viszont minden polgár elszenvedi, hogy az álhírek és tömeghisztéria kivédésében sem jeleskedik „a nemzetbiztonsági rendszer alapvető fontosságú intézménye”.
Dédelgetett hírszerzésünk még a miniszterelnök-jelöltek átvilágítására sem volt képes: Florin Cîțu volt kormányfőről is akkor derült ki az ittas vezetés és egy amerikai bank átverése, amikor már hivatalban volt, és a Nicolae Ciucă fölött lebegő plágiumgyanúra sem figyelmeztették legfőbb vezetőjüket és patrónusukat, nyitva hagyva a kérdést, hogy az államfő irányítja-e őket vagy fordítva. Még az is lehet, hogy csak tessék-lássék működnek, mint oly sok romániai intézmény – vagy még úgy sem, hiszen a hírszerzési akadémia az egyik olyan hely, ahol a legtöbb másolt dolgozattal szerzett diplomát adják ki. (A másik kettő a rendőrségi akadémia és a honvédelmi egyetem – ennyit a nemzetbiztonsági szervek megbízhatóságáról…)
És van még a rovásukon: a szélsőségesek előretörését nem fékezik, ellenkezőleg, a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) jó néhány támogatója van a SRI-n (és társain) belül, mi több, Iulian Fota volt nemzetbiztonsági tanácsadó, a hírszerzési kollégium volt igazgatója szerint egyenesen a titkosszolgálatok laboratóriumaiban hozták létre ezt az alakulatot, amely Putyint az ortodoxia, sőt, a kereszténység és persze a nemzetállamok védelmezőjének, a globalizmus elleni harc vezetőjének tartja. Ezt amúgy a bukaresti média tudta meg a párt zárt ajtók mögött tartott kongresszusán, amely – micsoda véletlen! – a SRI napja és a brüsszeli NATO-csúcstalálkozó között zajlott le, teljes zavartalanságban.
Ezek fényében különös értelmet nyer, hogy Iohannis szerint „a SRI-nek ugyanolyan hatékonyan kell majd cselekednie, mint eddig, hogy sikeresen teljesíthesse küldetéseit”. De melyek azok? Leszegényítés, megosztás, destabilizálás?
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »