Ilyen iskolarendszert képzelnek el a Liberálisok

Ilyen iskolarendszert képzelnek el a Liberálisok

Határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek a Magyar Liberális Párt, amellyel a Nemzeti alaptantervet (NAT) módosítanák. Az ellenzéki párt ügyvivője közölte: olyan iskolarendszert képzelnek el, amely önálló, a saját jogaik ismeretével és a gazdasággal kapcsolatos tudnivalókkal rendelkező diákokat bocsát ki. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára eközben az unió éves oktatási kiadványával érvel, ami szerint nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik.

„A kötelező hittan és erkölcstan tantárgyak haladéktalanul kerüljenek ki a tantervből” – Így módosítanák az alaptantervet a Liberálisok. A 2013-ban bevezetett tantárgyak helyett a párt határozati javaslata gazdasági-, jogi- és demokráciaismereteket tenne kötelezővé.

„Látható, hogy tele vannak az iskolák gyakorlatilag informatikai analfabétákkal, az iskolákban a légkör egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a gyerekek fejlődjenek, gyakorlatilag a feltétel nélkül kikényszeríthető tisztelet, az újra és újra elbukó autonómia-kísérletek jellemzik az oktatásunkat. Ez azt üzeni egy gyereknek, hogy semmi értelme gondolkodni, semmi értelme kiállni magunkért, mert úgyis teljesen mindegy, úgyis le fogják törni felülről az alulról jövő kezdeményezéseinket” – jelentette ki Bősz Anett, az MLP ügyvivője.

A Liberálisok javaslata alapján a diákok maguk választhatnák ki, milyen sportággal teljesítik a mindennapos testnevelés órákat. A párt ismét lehetővé tenné a szabad tankönyvválasztást is.

Hírdetés

„Az oktatás nem üzlet, a diákokon ne nyerészkedni akarjanak, éppen ezért, mi ezt az új rendszert fenn kívánjuk tartani” – mondja Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a tankönyvpiac korábban csak egy szűk kör érdekeit képviselte, és most ezt akarják visszaszerezni. Rétvári Bence határozottan elutasította a hittanórák kivezetését is, mert szerinte az a szabad vallásgyakorlás része. A kormánypárti politikus egy felmérésre hivatkozva azt mondta, jó úton haladnak, mert arányaiban már többet költenek az oktatásra, mint az uniós átlag.

„Míg 2012-ben a magyar oktatásra fordított GDP-arányos kiadás 0,3 százalékkal kevesebb volt, mint az unióban – akkor az unióban 5,0 volt az átlag, nálunk pedig 4,7 volt az adat –, addig 2015-ben ez megfordult, Magyarországon már 5,2 százaléka ezen számítás szerint a GDP-arányos ráfordítás, míg az Európai Unióban 4,9. Úgy nőtt tehát Magyarországon a GDP-arányos kiadása az oktatási területnek, hogy közben az unióban csökkent” – jegyezte meg az Emmi államtitkára.

Rétvári Bence szerint a jelentésben dicséretet kap a magyar oktatáspolitika, amiért nemcsak növekednek a források, hanem azokat jól is költik el. Ugyanakkor az is kiderült, fontos feladatnak nevezte az intézmények közti különbségek felszámolását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »